AirMail - Szárnyaló Szerelem [BEFEJEZETT]

Part 34 - Cam

CAMERON

Egy hete nem beszéltem Matt-tel. Ahogy visszaértek arról a kabuli kiruccanásról, már át is vezényelték egy másik bázisra. A katonák élete már csak ilyen. Legalább tudom, hogy szeret és biztosan gondol rám.

Én egész héten nem dolgoztam. Jake és a főnök, Mr Bridges együttesen rám parancsoltak, hogy ki kell pihennem magam. Szót fogadtam nekik, és Matt-nek is, hiszen mikor utoljára beszéltünk, ő is pont ezt mondta. De azért titokban minden éjjel felkeltem hajnali 4-kor, hátha Matt visszaért és online. Eddig semmi. Talán hétvégére újra Bagramban lesz.

Ma este már én is újra dolgozom. Tudom, hogy pénteken és szombaton vannak mindig a legtöbben a klubban. Csak úgy egyeztem bele a pár napos pihenőbe, hogy hétvégén újra dolgozom. Senkit nem akarok, és nem fogok cserben hagyni.

Jake még alszik, én már kitakarítottam a lakást és ebédet is főztem. Épp Peanuttal játszottam, és nagyokat nevettem a bolondos kismacska ugrándozásain. Csak ránéz az ember erre a kis jószágra és elmúlik minden bánata. Na nem mintha bármi okom is lenne a bánatra mostanában. Bár hiányzik Matt, de mégsem szomorkodom, mert tudom, hogy ha ideje engedi, akkor azonnal hívni fog. Talán ma éjszaka, ha hazaérek a klubból már beszélhetek vele.

- Szép jó reggelt, cicáim - hallottam meg Jake vidám hangját. A macska azonnal hozzá rohant, én pedig mosolyogva néztem a legjobb barátomra.

- Jó reggelt. Megint szépre aludtad magad - ugrattam. Bár Jake mindig gyönyörű, de ébredéskor valami különleges természetesség lengi körül, ami még szebbé varázsolja. A párnalenyomatos arcával, kócos hajával, borostásan egyszerűen lenyűgöző. Ha nem a legjobb barátom, mondhatni testvérem lenne, akkor biztosan nagyon könnyen bele tudnék szeretni.

- Kösz, kicsim - dobott egy puszit felém. - Van valami terved mára?

- Ugyan mi lenne? - nevettem.

- Este jössz dolgozni, igaz?

- Igen. Elég volt a lustálkodásból.

- Rád fért ez a kis pihenés - felelte, és elgondolkodva végig nézett rajtam. - Sokkal jobban nézel ki.

- Köszönöm - vigyorogtam.

- El kellene mennünk vásárolni - jegyezte meg, mire felnyögtem. Utálok vásárolni. - Ne csináld ezt kiscica! Épp elég ideig néztem, ahogy azt a rongyos cipőt hordod. Elég volt.

- De jó ez még - ellenkeztem. Közben persze tudtam, hogy igaza van. Még tizenhét évesen vettem magamnak ezt a bakancsot. Hónapokon át kuporgattam rá a pénzemet. Akkoriban még apám adott időnként pár dollárt. Valószínűleg azért, nehogy rongyos ruhákban járjak, mert az rontotta volna a hírnevét. A sportcipőm is legalább öt éves már. Tényleg elég leharcolt. Az egyetlen új cipőm az a meleg hótaposó, amit Matt szüleitől kaptam. De annak itt, Las Vegasban nem sok hasznát veszem.

- Nem jó - jelentette ki szigorúan. - Nézd, tudom, hogy spórolni akarsz, de épp ideje venned pár cuccot. És mielőtt bármit is mondanál, Peterrel megbeszéltük, hogy mi fogunk ma bevásárolni neked.

Na, ezt már nem! Ellenkezni akartam, de Jake belém fojtotta a szót.

- Ne! Hallgass végig! Ezt mi már eldöntöttük. Akár jössz, akár nem, legalább két cipőt, két nadrágot és pár felsőt veszünk neked. A régit pedig kidobjuk, így kénytelen leszel az újakat hordani.

- De nem olyan rosszak ezek - ellenkeztem, bár tudtam, hogy hiába.

- Igen, mert vigyázol a cuccaidra. De régiek - felelte. - Kiscica, nem ellened csináljuk, hanem érted. Szeretünk, a testvérünk vagy, a kisöcsénk, természetes, hogy gondoskodni akarunk rólad.