Veled vagy ellened? (Jikook ff)

1. rész

10 évvel korábban (a baleset napja, Jimin 12 éves)

Ahogy vége lett az iskolának anyuék egyből jöttek is értem és elindultunk a szokásos hétvégi kirándulásunkra. Egyszercsak beborult az ég mire megijedtem, de anya megnyugtatott és énekelni kezdett nekem ahogy ilyenkor mindig szokta. Hirtelen szakadni kezdett az eső én pedig inkább megpróbáltam elterelni a figyelmem a viharról. Nagyon féltem és utáltam is a viharokat. Ahogy egyre jobban fújt a szél és kopogott az eső a kocsi ablakán úgy kezdtem egyre jobban pánikolni. Mély levegőket vettem és igyekeztem megnyugodni miközben anyukám hangjára fókuszáltam.

– Semmi baj Junho – nyúlt hátra és a lábamra simított majd ismét énekelni kezdett.

A vihar csak egyre nagyobb és nagyobb lett, de a rajzolással el tudtam foglalni magam és az is segített, hogy a kedvenc dalomat énekeltük közbe.

– Anya. Nézd mit rajzoltam! – mutattam meg neki a rajzot amin a családunk van mire elmosolyodott.

– Nagyon ügyes vagy kincsem. Rajzolsz még egyet a nagyiékkal is? – kérdezte meg azon az angyali hangján mire hevesen bólogatni kezdtem.

Imádtam rajzolni főleg a családunkat.

Apukám egész úton csendben volt és csak mosolyogva hallgatott minket. Aztán egyszercsak telefonáltak. Apa egyre idegesebben beszélt amitől megijedtem. Tudtam, hogy baj van, de nem mertem megszólalni. Síri csendben voltunk anyával míg apukám ordított a dühtől. Nem tudom ki volt a hívó és mitől lett ilyen ideges, de sosem láttam azelőtt így kikelve magából. A szüleim mindig is nyugodt emberek voltak. Sosem kiabáltak, sosem voltak idegesek, sosem veszekedtek. Mindennél jobban szerették egymást és engem is. A munkahelyükön is mindenki imádta őket. Anyukám híres volt a mennyei süteményeiről apukám pedig remek nyomozó volt. Imádta a rejtélyeket és főleg a gyilkossági ügyeket szerette megoldani. Soha semmilyen bűnt nem követtek el és mindenkin segítettek akin csak tudtak.

– Minden rendben? – kérdezte anya apát miután letette a telefont és nagyjából megnyugodott apu viszont nem válaszolt csak megrázta a fejét.

Nem értettem az egészből semmit, de tudtam, hogy apukám kicsit sincs jól. Nem tudom mi történt ami ennyire felkavarta, de azt sem vette észre ahogy felénk száguld egy kamion a kereszteződésben.

– Apa vigyázz!! – kiáltottam el magam, de mire észrevette a száguldó járművet már késő volt.

A kamion nagy erővel belénk csapódott így a kocsi teljesen szétroncsolódott mi pedig súlyosan megsérültünk.

– Anya...apa... – motyogtam erőtlenül, de választ nem kaptam.

Féltem, fájt a fejem, a lábam és az oldalam is. Szédültem és hányingerem is volt közben ömlött belőlem a vér. Csak haza akartam menni.
Láttam egy férfit aki a kocsihoz jön, de nem segített hanem csak ránézett a szüleimre majd elsétált egy nővel együtt. Tovább szólongattam a szüleim, de ők továbbra sem válaszoltak.