Veled vagy ellened? (Jikook ff)

4. rész

Lassan sétálunk be az egyetemre és folyamatosan nézelődök nehogy valami meglepetés érjen. Mikor beérünk abba a terembe amit a papíron írt a srác óvatosan megyünk egyre bentebb nekem pedig egyre rosszabb előérzetem van. Nem tudom miért, de van egy olyan sejtésem, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége. Hirtelen felkapcsolódik a villany mire egyből hátra fordulunk Taehyunggal.

– Üdvözlünk titeket köreinkben. Na meg a pokolban – szólal meg az egyik srác mély és kissé ijesztő hangon mire mind a ketten picit összerezzenünk, de hirtelen megjelenik mellette egy másik ismeretlen aki szépen tarkón vágja erre pedig feljajdul.

– Muszáj mindenkire ráijesztened, igaz? – kéri számon kissé dühösen mire Tae csak kuncogni kezd én meg értetlen fejjel nézek rájuk felváltva.

– Tudod, hogy szeretek másokat ijesztgetni! Ne szólj be állandóan! Neked a rajz a hobbid nekem meg az ijesztgetés! – mondja duzzogva és karba téve a kezét puffog tovább magába.

– Komolyan, mint egy öt éves – mondom kicsit hangosabban a kelleténél és erre mindenki rám kapja a tekintetét. – Most mi van? Ha egyszer úgy viselkedik – mondom megrántva a vállam mire a tarkón vágott csak felháborodva néz rám a másik meg egyetértően bólogatni kezd.

– Igaz. Agyi szinten néha tényleg annyi – sóhajt fel kicsit gondterhelten a magasabbik vagyis az aki korábban tarkón vágta a kisebbet. – Egyébként a nevem Jeon Jungkook. Ez a lökött itt mellettem pedig Jung Hoseok. Idősebb mint én mégis olyan mint egy pelenkás hisztis gyerek – veszi le a maszkot a magas én pedig alaposan megnézem az arcát. Valahonnan nagyon ismerős csak nem tudom honnan. De az biztos, hogy nem ő az akit szerettem volna. Ugyanolyan érzéseket vált ki belőlem, de nem ugyanaz a srác akivel kb öt évvel ezelőtt találkoztam.

– Én Kim Taehyung vagyok – mutatkozik be vigyorogva a haverom ami ki is zökkent a gondolatmenetemből. – Ő itt mellettem pedig Park Jimin. Kicsi, de rohadt erős és nem ajánlatos újat húzni vele. Nem mellesleg elég hirtelen haragú és bunkó is tud lenni – suttogja az utolsó mondatot Tae, de így is meghallom és ezúttal én vágom tarkón.

– Csak egyszer az életbe tanulnád meg befogni azt a lepcses szád! – morranok rá Hoseok pedig röhögni kezd mire eléggé gyilkos tekintettel nézek rá. – Neked ebbe mi olyan kurva vicces? – kérdezem kicsit idegesen.

– Csak jó tudni, hogy nálam idiótábbak is vannak és nem én vagyok az egyetlen akit tarkón vág a haverja – mondja miközben bólogat is. – Egyébként nyugodtan hívhattok Hobinak is őt pedig simán Kooknak – kezd el ő is vigyorogni amitől már lassan agyfaszt kapok. Nem elég egy vigyorgós a közelembe. Dehogyis. Legyen egyből kettő, hogy még jobban kikészüljek.

– És mit akartok? Miért hívtatok ide? – kérdezem meg mielőtt Tae megint pofázni kezdene mert a szemem sarkából már láttam, hogy nyitná a száját, hogy mondjon valamit. Még szerencse, hogy megelőztem.

– Azért hívtunk ide titeket mert segítség kell – kezd bele mostmár sokkal komolyabban Jungkook.

– Mégis miben? – kérdezem értetlenkedve.

– Két társunknak nemrégiben nyoma veszett. Nem tudjuk, hogy hol lehetnek és a Yungban sem tudják mert akik megszállták őket szintén eltűntek. Van tippünk mi történhetett, és hogy hol lehetnek, de egyáltalán nem biztos, hogy tényleg ott vannak vagy az történt velük amit gondolunk. Nemrég felbukkant egy kettes szintű gonosz lélek, de nem tudtuk elfogni mert túl gyors volt és eltűnt a szemünk elől. Azóta nem találjuk és lehet, hogy már hármas szintű. Ha ez tényleg így van akkor ketten nem bírunk el vele, de a társainkról semmi hír nincs. Segítség kell és egy ideje már figyelünk titeket. Nagyon jók vagytok és a képességetek is különleges. Szükségünk van rátok ahhoz, hogy elkapjuk a lelket és megtaláljuk a társaink akár élve akár holtan. Tudom, hogy semmit nem tudtok rólunk és nincs okotok bízni bennünk, de tényleg segítség kell. Kérlek. Adjatok egy esélyt és kössünk szövetséget – néz ránk a végén nagy boci szemekkel amiknek általában nem tudok ellenállni senkinél.