Veled vagy ellened? (Jikook ff)

9. rész

Percek telnek el mire kiér a mentő, de azok a percek is óráknak vagy éppen éveknek tűnnek. Mikor végre megérkezik a segítség Taehyung alig lélegzik és egyszer le is áll a szíve, de szerencsére sikerül újraéleszteni. Ráteszik a hordágyra majd be a kocsiba és én is beszállok mellé Jungkookék pedig a másik oldalra ülnek. Végig fogom a kezét és igyekszem nem sírni. Nagyon aggódom érte és az, hogy az út során többször is leáll a szíve nem segít az állapotomon ahogy az övén sem. Eddig mindig sikerült újraéleszteni, de félek, hogy a következőnél végleg leáll. Mikor végre a kórházba érünk egyből a műtőbe viszik minket pedig kizárnak a váróterembe.

Csend. Ez az amit a legjobban utálok. Taehyung mindig beszél és be nem áll a szája ha egyszer rákezd. Ha csönd van az már nem jelent jót számomra főleg most. Nem tudom mi lesz. Fogalmam sincs, hogy túléli-e vagy belehal a sérüléseibe, de egy biztos. Meg fogom bosszulni azt aki ezt tette vele. Ő nem csak a legjobb barátom hanem a testvérem, a társam és a családom. Ha őt is elveszítem azt tényleg nem fogom túlélni. Utálom a kórházakat azóta, hogy anyuékat elveszítettem és most mégis itt vagyok. Gyűlölöm, hogy megbámulnak mások és kíváncsiskodnak, hogy mi történt a sráccal akit behoztak. A kórházi szag pont olyan undorító mint az emberek többsége. Nem számít, hogy például egy balesetnél nem kap levegőt valaki. Nekik csak az a lényeg, hogy tudják mi történt és ahelyett, hogy tennének valamit csak bámészkodnak. Mindig is utáltam az embereket. Számomra mindegyik egy idióta, gerinctelen állat. Mert mind állatok vagyunk. A tápláléklánc csúcsán egy ennyire szerencsétlen és gyilkos faj áll mint mi. Bevallom, hogy vannak kivételek, de sajnos egyre kevesebb olyan ember van aki tényleg segíteni nem pedig pusztítani akar. Az állatok többsége is miattunk halt ki vagy miattunk van kihaló félben és még az sem segít, hogy betiltják a vadászatukat vagy veszélyeztetettnek nyílvánítják őket. És a legszomorúbb az, hogy meg sem próbálnak változtani. Meg sem próbálják megérteni, hogy mi a jó az állatoknak és még azt sem, hogy mi a jó egymásnak. Nem csak az állatok hanem egymás élőhelyét is leromboljuk úgy, hogy bele se gondolunk abba mennyit jelent az a hely a másiknak. Itt a kórházban sok olyan ember van akivel már senki nem törődik legyen az felnőtt vagy csecsemő. Szívszorító látni, hogy egyes emberekben annyi együttérzés sincs, hogy meglátogassák a szerettüket vagy megtartsák a babájukat. És nekem még fájdalmasabb elhagyatott gyerekeket látni. Nekik sosem volt és talán sosem lesz családjuk. Belegondolni abba, hogy már most magukra maradtak kibaszottul szar érzés. Főleg, mert Taehyung is ilyen gyerek volt. Elhagyták és utána már nem kellett senkinek. Nekem volt családom mégis úgy érzem, hogy elhagytak. Mostmár csak Taehyung van nekem úgyhogy nagyon remélem, hogy meg tudják menteni.
Ahogy ezt a gondolatom befejezem ki is lép a műtőből az orvos Taehyungot pedig áttolják egy kórterembe.

– Önök a hozzátartozói? – kérdezi a doki mire egyből felpattanok.

– Igen, mi vagyunk. Hogy van? Túl fogja élni? Mi történt vele? – kérdezgetem aggódva és idegesen várom a válaszokat.

– Egyenlőre jól van és úgy néz ki fel fog épülni, de ez nem biztos. Az állapota egyenlőre stabil, de a műtét közben többször is újra kellett éleszteni. Jelenleg kómában van és nem tudjuk mikor ébred fel – mondja végig felváltva nézve ránk én pedig majdnem elsírom magam. – Ami a sérüléseit illeti – folytatja. – Négy bordája eltört és egy megrepedt. A gyomrán több szúrásnyom is volt illetve belső vérzés is bekövetkezett. A szúrások helyét összevartam továbbá az egyik lábát begipszeltem, mert az eltört. A kezein és a teste többi részén kisebb-nagyobb zúzódások, vágások és véraláfutások találhatóak, de szerencsére a fej épségben maradt így nem nagy a valószínűsége, hogy emlékezet kiesése lesz, de ha felkel csak akkor derül ki pontosan mi a helyzet. Én megtettem amit csak tudtam. Innentől rajta áll, hogy felébred vagy sem – fejezi be a mondandóját én pedig igyekszem feldolgozni amiket mondott.