8. rész

81 7 0
                                    

– Jó újra látni Jiminie – mosolyodik el ezúttal sokkal kedvesebben és tényleg látni rajta, hogy őszinte.

– Mit keresel itt? – kérdezem még mindig kicsit sokkosan és közelebb lépve hozzá nézek rá idegesen. – Mi a faszomat keresel is? Évekkel ezelőtt eltűnsz most meg hirtelen megjelensz? – kérdezem dühösen szegény Jungkook és Hoseok meg azt se tudják mi van.

– Tudom, hogy dühös vagy és teljesen megértelek. Ígérem mindent el fogok magyarázni, de előbb hadd segítsek. Nélkülem nem fogjátok megtalálni Taehyungot – mondja teljesen nyugodtan ami csak még inkább felbasz.

– Ugyan miért lenne rád szükségünk? – nézek rá karba téve a kezem és kicsit számonkérően.

– Mert én tudom csak a következő rejtvényt. Az elsőt megoldottátok, de ahhoz, hogy Taehyungot megtaláljátok még meg kell oldanotok pár rejtvényt – magyarázza el miközben leül az egyik székre.

– Na jó. Álljunk meg egy pillanatra - szólal meg Jungkook és mellém lép. - Először is. Ki a faszom vagy te és honnan ismeritek egymást? – kérdezi értetlenkedve.

– Azt én is szeretném tudni – áll a másik oldalamra Hobi is mire sóhajtok egyet és egy másik bent lévő székre leülök majd Kookékra nézek.

– Ez egy elég hosszú történet – mondom egy mély levegőt véve.

– Mi ráérünk, de igyekezz inkább mert Taehyung már nem biztos – ül le Jungkook majd Hoseok is.

– Jó. Ha ennyire tudni akarjátok – forgatom meg a szemem. – Az egész kilencedikben a gimi első felében kezdődött. Akkor kezdtem egyre inkább megváltozni és még nem ismertem Tae-t. Az első héten egyik nap Jinwoon nekem jött a folyosón. Akkoriban még ő volt a nyomi srác aki folyton csak tanul és nincs élete. Én meg egy kis senki voltam aki nem zavart sok vizet és szinte mindenki levegőnek nézte. Gondolhatjátok milyen jó páros voltunk. A lényeg, hogy aznap mikor nekem jött először lebasztam aztán pedig beszélgetni kezdtünk. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz és mind a ketten egyre furcsább érzelmeket váltottunk ki egymásból, de egyikünk sem tudta mit is érez pontosan viszont ettől még legjobb barátok maradtunk. Minden nap beszéltünk, hülyéskedtünk és éltük az életünk nem törődve azzal mit is érzünk a másik iránt. Aztán engem egyre jobban kezdett zavarni, hogy mi is lehet ez az egész aztán mikor kezdtem rájönni és bevallani magamnak, hogy szerelmes vagyok belé eltűnt. Többet nem jött iskolába, mikor kerestem a szüleinél napokkal később kiderült, hogy akkor már negyedik nap nem ment haza. Senki nem tudta, hogy hova tűnt és a rendőrök sem találtak semmit. Teljesen összetörtem, de mikor a legmélyebb pontomon voltam akkor jött Taehyung. Próbáltam elfelejteni, de sosem sikerült. És most újra itt van – mesélem el ami történt közben a kezeim birizgálom.

– Nem akartam szó nélkül eltűnni, de nem tehettem mást. Olyan társaságba keveredtem aminek köszönhetően mindent fel kellett adnom. Évekkel később sikerült kiszakadnom ebből a baráti körből, de a szüleimen kívűl senki nem tudta mi történt. Jimint nem is kerestem fel. Próbáltam elfelejteni ami nem igazán sikerült, de nem mertem megkeresni mert féltem, hogy rosszul reagálna így inkább nem mentem el hozzá. Azt hittem, hogy jobb lesz így, de idővel rájöttem, hogy csak rosszabb mert én is elkezdtem érezni iránta valamit viszont mikor meg akartam keresni kiderült, hogy már itt lakik és közben már sikerült elfelejtenem és barátnőt szereznem. Amikor megtudtam, hogy Jimin itt van úgy gondoltam, hogy kicsit izgalmasabbá tehetném a dolgokat, hogy ne csak olyan egyszerűen sétáljak be hozzá. De sajnos a dolgok nem úgy történtek ahogy terveztem. És most itt vagyunk – fejezi be a kis monológját mire mindannyian ránézünk.

– Hogy érted, hogy nem úgy történtek a dolgok ahogy tervezted? – kérdezem értetlenkedve.

– Mert az eredeti terv az volt, hogy csinálok egy kis rejtvényt neked ami elvezet hozzám. De sajnos ez nem jött össze mert jött egy pasas aki a tervemet egy kicsit átvariálta. Megfenyegetett, elrabolta Taehyungot és most én vagyok a része az ő tervének. Nem így akartam ezt az egészet, de ha nem teszem amit mond megöli azt akit a legjobban szeretek.

– És ki az aki megfenyegetett? – kérdez ezúttal Hobi.

– Nem tudom. Maszk volt rajta és egy fekete baseball sapka. Nem láttam az arcát – rázza meg egy kicsit a fejét.

– Mondd a rejtvényt. Minél előbb meg kell oldanunk és kiszabadítjuk a barátnőd is – néz rá teljesen komolyan Jungkook mi pedig bólintunk.

– Mindenki látja mégsem veszi észre senki. Nap mint nap elmennek mellette, de senki nem figyeli. A legtöbben félnek bemenni. Mi az? – mondja el a rejtvényt mi pedig gondolkozni kezdek.

– Nem a sikátor? Sokan félnek bemenni oda és nap mint nap mennek el mellette – szólal meg hosszas csend után Jungkook.

– Igaz. De melyik sikátor? Szöul hatalmas és rengeteg sikátora van. Bárhol lehet. Hogyan fogjuk megtalálni? – kérdezem félváltva nézve rájuk.

– Igen. Egy sikátor a helyes megfejtés azt pedig elárulom, hogy hol van ez a sikátor – mondja Jinwoon mire rákapjuk a tekintetünk.

– Na? Mondd már! Hol van? – kérdezzük szinte egyszerre.

– A régi közös helyünk melletti sikátorban – néz rám én pedig gondolkozni kezdek kicsivel később pedig be is ugrik.

– Tudom melyik az a hely. Régen volt, hogy feljöttünk Szöulba egy-egy napra és olyankor mindig beültünk egy kis kávézóba a plázázás után. Amellett pedig van egy sikátor – mondom el, hogy a többiek is megértsék.

– Akkor nyomás. Nincs vesztegetni való időnk! – pattan fel Kook majd utána mi is és a szellőző felé megyünk.

– Te nem jössz? – kérdezem Jinwoont mikor észreveszem, hogy ő nem jön.

– Nem. De ígérem, hogy még találkozunk. Ezúttal nem tűnök el. Meg foglak keresni amint ennek vége – mondja biztatóan rámmosolyogva mire szorosan megölelem.

– Ne húzd sokáig. Sok mindent kell megbeszélnünk – mondom elengedve majd elköszönve tőle megyek Jungkookék után.

– Na merre menjünk? – kérdezi Hobi én pedig csak szó nélkül indulok el a megfelelő irányba. Mikor odaérünk és meglátom a saját vérében fekvő Taehyungot lesokkolok.

– Uram isten. Taehyung... – suttogom magam elé majd odarohanok hozzá és hívni kezdem a mentőket.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Hewwo^^
Na hát nem így terveztem, de így jött össze. Sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt, de azért remélem tetszik.
Mostmár kiderült ki is az a Jinwoon, de ezek után csak még több bonyodalom jön. Remélem izgultok mi lesz még itt😉😏
Hamarosan hozom majd a következő részt^^

További szép estét/napot🥺🥺❤❤

Veled vagy ellened? (Jikook ff)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora