𝒱𝒶𝓁𝓀𝒾𝓇𝓎ℯ☁︎ᵗᵃᵉᵏᵒᵒᵏ☁︎

☁︎3☁︎

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Egy napsütötte nyári nap volt. Termésekben gazdag fák tornyosultak a határtalanul hosszú zöldellő réten. Frissen vágott fű illata szivárogtatta magát a levegőben. A gyerekek számára édenkertnek biztosult. A kis Taehyung szerette a magasra nőtt pitypangokat fujogatni. Két tenyerébe fogva kezdte el pödörni a szárát , szabadjára engedve az apró kis ejtőernyőre kapaszkodó magokat. A fiú érzte magán a fák mögött bujkáló Jungkook tekintetét. A fiú nem szólt érte, élvezte a figyelmet és ki is használta. Záporban fújta rá a pitypang magokat ami a fiú haját teljes egészében kidíszítette. Mindketten kacagni kezdtek majd Jungkook megbosszúlva futott a fiú után aki egyhamar el is slisszólt előle. Taehyung ordítozva menekült a fiú elől amit az egész osztály figyelemmel kísért. Míg Taehyung vonásaira emlékeztető férfi ölébe nem vette a fiút. Intve a tanárnőnek indult el a fiúval a vállán. A kis Jungkook és Taehyung csak csalódottan mosolyogtak egymásra míg el nem tűntek egymás látómezejéből.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Elérkezett a hétvége, de nem akármilyen. Taehyung teljes egészében felbojgatta az érzelmeimet. Nem tudom ő ,hogy tekint rám de legyen akárhogy is , nem tudom őt kiverni a fejemből. A közelsége teljes egészében meghatározza minden cselekedetemet. Különös ,hogy Taehyung tudja ,hogy meleg vagyok. Mégse érezte magát zaklatotnak a közelemben. Talán ő is az lenne? Túl szép lenne ,hogy igaz legyen , de nem hagyom el a reményt. Lesz a mi lesz.

Anyukám leküldött a boltba egy igen csak hosszadalmas listával. El is indultam a közeli élelmiszer boltba majd sorba a listán szereplőket hajigáltam bele a kosárba. Épp levettem egy hűtött üditőt a polcról mialatt rosszakaró tekinteteket éreztem hátamon. Az üvegajtóra terelődött tekintetem , visszatükrözve az öt kivehető alakot mögöttem. Lábaim kicsit megremegtek a látottaktól , hátra pillantva ellenőriztem nem e csak fantáziám játszik velem.

-Helló cica fiú! De jó ,hogy látlak.- csapta a fejem mellett lévő üveg ajtóra tenyerét.

-Arrébb állnál Yoongi?- szólítottam meg gúnyosan igazi nevén ami nem igazán van kedvére. Sikeresen kihoztam sodrába amitől erősen az üvegnek csapta tenyerét.
-Mit pattogsz kicsim? Ha már a tökömhöz beszélsz , járjon a kezed is.- vezettem le tekintetem a több centivel alacsonyabb Sugára. Hallottam meg Taehyung mélyen csengő kuncogását amitől észre vettem az ő jelenlétét is. Nem tudtam másra figyelni csak rá , miközben hirtelen arcomat egy nagy ütés érte. Tarkóm az üvegnek csapódott ezzel émelygést keltve bennem.

-Mi van? Már nem is olyan nagy a szád!?- érte több ütés gyomrom , éreztem éles fájdalmat amitől kénytelen voltam a földre rogyni.

-Hozzátok ki.- utasította a többieket Namjoon. Taehyung megindult felém , majd testemet ráhelyezte vállára. Nem láttam mást , csak a lábait ahogy lassan elhagyja a boltot és már csak a frissen felrajzolt fehér segédvonalakat látom. Kivitt a hátsó parkolóhoz , majd leülltetett egy autóra.

-Ne idegesítsd fel jobban őket , ha nem akarod ,hogy bántsanak.- markolt polómba idegesen. Ez a változás számomra új volt , nem megszokott a nyugodt személyiségétől , mégis a harag mögött kedvesség bújkált.
Nyugalomban éreztem magam. Azt hittem végre kiszabadulok és életem szerelme ment meg a kíntól. Ez mind szép gondolat volt amíg újjabb ütés nem érte arcom.

-Bemertél szólni Yoonginak!!?- borított le Jimin a járműről amitől a talajra borultam. Belém rugott többször amitől már mozdulni se bírtam. Mindenem sajogni kezdett a fájdalomtól. Tehetetlen voltam ellenük , csak egy segítő kézre volt szükségem amit látszólag nem kaptam meg. A többiek nevetve végig nézték az egészet , kivéve Taehyungot. Ezer ember közül is felismerném a hangját...

Azt hittem már sose lesz vége. Itt maradok szégyenbe egy parkoló közepén. Hirtelen megszólalt a kocsi riasztó. Jimin abba hagyta a rugdosást majd Namjoonra nézett.

-Gyertek srácok , menjünk!- mentek el mind , utolsónak Taehyung hagyta el a helyszínt , tekintete bele fúrodott görbe hátamba. Lassan felálltam, felszisszenve minden apró fájdalomra. Mintha egy celluxal össze ragasztott porcelán lennék. A vásárlók kiszaladva a boltból futottak segítségemre. Megkérdezték kik tették ezt velem. Nem akartam Taehyungot bajba sodorni így szótlanul haza bicegtem.

- Zárva volt a bolt.- kiabáltam be a konyhába ,hogy anyum fülébe jusson majd lassan felbattyogtam a szobámba. Megálltam a tükör előtt majd könnyekbe lábadva zuhantam a földre. A szemem alatti bőr feldagadt az ajkam felrepedt. Felhúztam a felsőm ami alatt meglátszottak a zúzodások.
-Szánalmas vagyok.- mondtam ki hangosan gondolataimat miközben hirtelen nyitodott a szoba ajtó. Felriadva ültem az ágyam szélére , háttal a szobámba érkező alaknak.

-Szia öcsi! Kölcsön vehetem a fasza fényképezőgéped ?- hallottam meg nővérem hangját mögülem.

-Igen.- válaszoltam ridegen mire megindult az ablak párkányon heverő fényképezőgépem felé.

-Mi történt az arcoddal!!?-ugrott hirtelen elém amire nem számítottam.

-Csak elestem bringával.- hazudtam mire fintorogni kezdett.

-Azzal amit utoljára 6 évesen használtál?- idézte fel bennem ,hogy nincs is felnőtt biciklink.

-Igen! Gondoltam ugrok vele egyet a közeli gördeszka pályán.- nevette el magát ironikusan hangzó szavaimra majd mellém ülve a hátamra helyezte kezét.

-De most komolyan öcsi. Mi történt?- nézett komoly tekintettel rám amire már nem tudtam a hazugságot mondani.

-Megvertek..- csuklott el hangom szégyenembe.

-Kik!?Ahhj nem számít. Tudod ,hogy rám mindig számíthatsz ugye?- nyúlt állam alá majd maga felé fordította arcom mire elsavanyodott tekintettel mérte végig sebhelyeimet.

-Tudom.- kezdte el rögtön folytatni.

-De muszáj lesz megváltoznod ha nem akarod ,hogy tovább bántsanak.- szaladt fel bennem a pumpa nővérem szavaira, hirtelen felállva az ágyról.

-Miért nekem kéne megváltoznom!? Mivel lenne jobb a világ ha én megváltoznék!? Talán neked lenne jobb életed ,hogy ne kelljen szégyelned a meleg öcséd!- ordítottam az arcába mire meghökkentő tekintettel illette a fájdalmas igazságot.
-A nővérem vagy! Támogatnod kéne ahelyett ,hogy a változásra ösztönzől!

-Én nem...- vágtam szavába rögtön.

-Kérlek! Menj ki a szobámból most..- bólintott lágyan majd csalódottan kisétált. Ökölbe szorítva kezem figyeltem a talajt miközben szemeimbe a könnyek újra megeredtek.
-Miért szenvedek tőled ennyit?....- hagyta el ajkaimat ,felszínre törő gondolataim.