Royal Torment (L.S.)

I

Louis sose érezte úgy, hogy a brit királyi családhoz tartozna. Sose volt olyan illedelmes és mindig tökéletesen viselkedő mint a bátyja vagy olyan igazi hercegnő, aki imádja ennek az egésznek a stílusát, a ruhákat, ékszereket és a körülötte folyó folyamatos nyüzsgést, mint a húga. Pedig a lány még csak 12 éves.
Louis kilenc éves volt, amikor azért sírt, mert nem vehetett fel rövid nadrágot. Mert nem szabad.
Tíz, amikor az egyik nevelőnő mutatta meg neki a híres Monopoly játékot. Egyszerűen imádta. De amint kiderült a nőt azonnal kirúgták, ő pedig soha többé nem játszhatott a játékkal. Akárhogy könyörgött. Mert Monopoly-val nem szabad a királyi családnak játszania, ugyanis konfliktus szító játék.
Ehhez hasonló dolgok miatt érezte azt, hogy nem ide tartozik. Neki szabadságra van szüksége.
Ezért is került most óriási bajba.
Eddig magánórái voltak. Nem járt iskolába. És Louis ezt ki is használta. Előfordult, hogy mondott le órákat kitalált indokokkal. Ma ezzel lesz ebéd aztán másnap menni kell egy megnyitóra blabla.
De lebukott.
És most megy a szülei között a diskurálás a büntetéséről, miközben Louis a szófán ülve dobolt a lábain és várta a végítéletét.
- Jól van Louis. Csomagolj. Holnap reggel indulsz az Eton kollégiumba. Onnan majd nem tudsz ellógni és remélhetőleg meg is tanulsz majd végre viselkedni- mondta rezzenéstelen arccal az édesanyja. Mire ő csak bólintott egyet majd szemforgatva ment fel a szobájába.
Felesleges lett volna ellenkeznie. Ugyanis mindig az volt amit az édesanyja akart.
Még akár meg is ismerhet jófej embereket. -gondolta. Hátha nem lesz mindegyik olyan sznob, akit csak a rang és a hatalom érdekel. Akár szépen el is vegyülhet az emberek között. Ott úgyis mindenki kőgazdag. Lehet igaza is van tulajdon anyjának. Jót fog tenni neki ez a légkörváltozás.
Ezekre a gondolatokra szinte már boldogan elmosolyodott és elkezdett összepakolni a holnapi napra.
Pozitívan állt a változásokhoz.

Másnap reggel csak a szüleitől köszönt el. A testvéreit szóra se méltatta. Sose volt velük túl jó kapcsolata. Mindig is különcnek érezte magát mellettük.
Kullogva sétált ki az őt váró autóhoz. Az előző napi lelkesedése úgy elillant, mintha nem is lett volna. Louis hangulata rettentő gyorsan változott. Nem várt már semmit ő az iskolától. Ők is biztosan olyanok, mint a testvérei és a szülei. De legalább nem kell otthon lennie. Az is valami-gondolta.

Az iskolához való autóutat Louis meglepően rövidnek érezte. Zenét hallgatott és csak bámult ki az ablakon.
Megállt alatta az autó és a sofőr kinyitotta neki az ajtót, majd Louis egy kíváncsi tekintettel szállt ki a járműből. Nem volt túl sok diák kint. Tizenhárom éves kortól tizennyolc éves korig voltak fiúk és lányok egyaránt. De amikor Louis megérkezett mindenki lefagyott. Úgy bámulták a fiatal tizenhat éves fiút, mintha egy űrlény lenne. Pedig nem. Csak egy rendkívül híres családba született átlagos fiú volt. Abban a pillanatban Louis azt kívánta, hogy bárcsak a föld alá süllyedhetne. Utálta ezt a figyelmet. Úgy gondolta ő is ugyanolyan ember mint akik bámulják őt.
De mindez csak az ő lelkében játszódott le. Kívülről magabiztos léptekkel indult meg az iskola bejárata felé, ahol egy idősebb nő várta és egy körülbelül vele egykorú fiú.
- Jó napot Mr Tomlinson örülök, hogy végre megérkezett- mondta a nő negédes hangon- Már nagyon vártunk önt. A szobája már elő van készítve. Benne van a méretre szabott egyenruhája is. Liam majd körbevezeti az uraságot. Úgy gondoltam egy magával egy korú jobban be tudja mutatni iskolánk valódi szépségét- mondta elégedett mosollyal a fején a nő. Egyértelműen teljesen oda volt, hogy a királyi család az ő iskolájukat választotta a fiuk tanulmányainak elvégzésére. És pompás tervnek tartotta, hogy egy iskolatársa vezesse is körbe. Louis-ból ugyan nem lesz király, de attól még rettentően fontos az iskolának, hogy mi a fiatal úrfi véleménye az intézményről.
- Köszönöm szépen figyelmességét Ms Russell- mondta illedelmesen Louis. De legbelül őrjöngött. Ő csak el akarta foglalni a szobáját és ott akart vegetálni. De feleslegesnek tartotta szerencsétlen nővel összeszűrni már érkezésének napján a levet. Majd a Leon-t szépen lerázza magáról amint eltűnt Ms Russell.
- Akkor hagyom is önöket. Jó körbevezetést kívánok. Remélem Mr Tomlinson-nak tetszeni fog az iskolánk-mondta az idős nő. Mire Louis csak mosolyogva bólintott. Szíve szerint vigyorgott volna, hiszen ez azt jelentette, hogy pár perc és vége ennek a folyamatos jópofizásnak.
A nő elment így Louis már csak a fiatal fiúval maradt kettesben. A kékszemű a szeme sarkából látta, hogy a többi diáknak se ő áll már a figyelmük központjában. Néhányan ugyan még néha felé pillantottak, de ez már igazán semmiség volt ahhoz képest, mint ami lezajlott akkor amikor kiszállt az autóból.
- Szia Liam Payne vagyok én fogom neked megmutatni az iskolát- mutatkozott be a kedves tekintetű barna hajú és szemű fiú, majd nyújtotta a kezét a herceg felé.
- Louis Tomlinson- tette kelletlenül a kezét Liam-ébe. Biztos stréber, hogy őt kérték meg erre- gondolta magában a kékszemű.
- Figyelj nekem nem kell jópofiznod. És nem kell körbevezetned. Majd mindent megtalálok szépen magamnak. Annyira kérlek meg, hogy áruld el nekem, hogy hol van a szobám- kérte Louis.
- Abban az épületben- mutatott jobbra- a harmadik emelet kilences ajtó- mondta Liam. Nem mert ellenszegülni Louis-nak. Inkább megszegte az iskola vezetőjének kérését is. Ez volt az egyetlen dolog amit élvezett a rangjában a kékszemű. Hogy kevesen mertek ellenszegülni neki. Főleg a vele egykorúak.
Louis kissé furának tartotta, hogy a harmadik emeleten a szobájának a száma kilences. Minimum három számjegyből kéne inkább állnia a számnak. A herceg zavart fejének az okát Liam egyből megértette. Ez az iskolának az egyik furcsasága. De ez már így van közel háromszáz éve. És ezt is mint az intézmény összes kis apró különlegességét, Liam imádta.
- A szobák számozása emeletenként újrakezdődik- magyarázta kedves mosollyal az arcán Liam, mire Louis egy aprót biccentett a fejével.
- Akkor viszlát- köszönt el a herceg. Elege volt már a csevegésből. Elindult a kollégium felé, hogy megkeresse a szobáját, és végre lepihenhessen. Sokat utazott a mai napon és elfáradt. Nem akart ma már több emberrel beszélni.
- Ja és a vacsora hatkor van- kiáltotta még Louis után Liam, mire a fiú csak intett egyet hátra a kezével ezzel jelezve a barnaszeműnek, hogy hallotta.
Az épületben szemével azonnal megcélozta a lépcsőt. Lelki szemei előtt már az ágyában volt.
De sajnos ezt az álomképet hamar megzavarták.
- Szia Louis! De jó, hogy így összetalálkoztunk- szólt neki Niall, aki jómódú üzletember szülők egyetlen gyermeke. Egyke, ezért szinte mindent megengedtek neki. Még a haját is befesthette szőkére. Louis még azt se dönthette el, hogy milyenre legyen levágva a haja. Elkényeztetett és nagyképű. Ezért Louis egyáltalán nem szívleli. De a királyi család jó barátja Niall családja, így tartani kellett a látszatot a királyi sarjnak. Ugyanis, abból neki nem lenne semmi haszna, ha megutálná őt a Horan család a pici fiuk miatt.
- Szia Niall!
- Megyünk kicsit csocsózni a srácokkal. Jössz te is? Legalább bemutathatnálak a jövendőbeli barátaidnak- mosolygott önelégülten.
Louis azt hitte mindjárt elhányja magát.
- Tudod ma eléggé sokat utaztam és elfáradtam. Illetve szeretnék kipakolni is- nem teljesen hazudott Louis, de azért mégis kicsit rájátszott.
- Ohh ezen ne aggódj a takarítók meg ezek kipakolják a cuccaidat. Fogadok, hogy most is azt csinálják. Általában idős asszonyok de van néhány szexi fiatal is. Egyszer elkaptam az egyiket- nézett a hercegre önelégült tekintettel, majd rákacsintott. Niall nagyon büszke volt magára, hogy ilyen könnyen tudta hódítani a nőket. Óriási baba kék szemeivel és csábos mosolyával bárkit le tudott venni a lábairól. Megnyerő beszédstílusáról nem is beszélve. De mindez alapból is hidegen hagyta Louis-t pláne nem most, amikor minden vágya az volt, hogy végre saját szobájában egyedül lehessen.
- Rendben Niall. De én azt hiszem megyek. Majd még találkozunk- intett a herceg.
-Szia.
Végre elindulhatott a szobájába. Már nem kellett sok. Befordult a megfelelő folyosóra. Ott csak egy lehajtott göndör hajú srác jött vele szembe. Senki más nem volt ott.
- Szia- köszönt Louis neki. Nem akart udvariatlan lenni, hiszen csak ketten voltak a folyosón.
- Szia- motyogta a srác alig felemelve a fejét. De herceg így is látta, hogy vörös a feje. Zavarban volt. Louis nem tudta, hogy ennek ő-e az oka vagy sem. De mire a kékszemű esetleg megkérdezhette volna, hogy jól van-e a göndör, már hűlt helyét találta.
Louis vállat vonva beslattyogott kis szobájába, majd elterült az egyszemélyes ágyán. Egyáltalán nem olyan volt mint az otthoni szobája. Ez egy igazi kollégiumi szoba volt, csak luxusabb körülmények között. De ez Louis-t nem zavarta. Később meglepődve vette észre a kék szemű, hogy igaza volt Niall-nek. Tényleg kipakolták a cuccait.