Royal Torment (L.S.)

XI

Belekapott a szél Louis hajába. Élvezte a szellőt. És a szabadságot. Egy pillanatra oldalra nézett. Teljesen megbabonázta a mellette ülő. El nem tudta mondani, hogy mennyire boldog volt. Gyorsan visszavezette a kékszemű a tekintetét és a gondolatait is az útra.
- Louis?
- Igen édes?
- Éhes vagyok.
A kékszemű csak bólintott egyet, majd elkezdte figyelni az út szélét. Keresett egy megfelelő helyet ahol megebédelhetett a párjával.
Hamar észrevett egy földutat, ami ha jól látta egy kis virágos mezőre vezette.
Indexelt, majd levezette az autót a betonos útról. Megállította a járművet, majd kiszállt belőle. Gyorsan átrobogott Harry oldalára és udvariasan neki is kinyitotta az ő ajtaját is. A göndör szíve teljesen elolvadt kedvese tettén. Louis megfogta a zöldszemű a párja kezét, majd kivette az autóból a pokrócot meg néhány szendvicset, amit az útra csomagoltak. A kékszemű leterítette a pokrócot, majd a szerelmével leült rá. Mindketten már nagyon éhesek voltak, ezért elkezdték falatozni a szendvicseiket.

Kicsit később miután jóízűen elfogyasztották az ebédjüket, Harry Louis ölébe hajtotta a fejét és onnan kémlelte az eget, miközben szerelme lágyan cirógatta a fejbőrét.
- Merre tovább?- szólalt meg a kékszemű. Úgy érezte, hogy övék volt az egész világ. Volt náluk elég pénz, kaja, ruha. Bejárhatják akár az egész világot is ha akarják. Örült, hogy megszöktek az emberek elől. Így nem lesz többé semmilyen problémájuk.
- Nekem mindegy. Épp elég, hogy veled lehetek- mosolygott a göndör, majd lehunyta a szemeit és úgy relaxált tovább, miközben élvezte szerelme érintéseit a fejbőrén.
- Mennyi csodálatos virág- bámulta a mezőt Louis.
- Gyönyörűek.
- Nálad nem szebbek- hintett egy apró puszit párja arcára a kékszemű, mire Harry felült a szerelme öléből. Elkezdett összeszedegetni szebbnél szebb virágokat, majd szépen lassan koszorút csinált belőlük. Louis csak bámulta a párját. Elragadónak tartotta. Nem tudott betelni vele. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy-hogy lehetnek itt virágok ősz révén. De nem foglalkozott ezzel a furcsasággal. Sokkal szívesebben nézte Harry ténykedését.
Amikor kész lett a göndör a gyönyörű virágkoszorúval rátette Louis fejére.
- Így! Még csodálatosabbá tetted a virágokat- mosolygott Harry a kékszeműre, míg ő csak elpirult.
- Olyan mintha korona lenne rajtad. Királyi korona.
Hirtelen Louis a fején lévő koszorút mázsás súlyának érezte. Szinte égette a bőrét. Próbálta leszedni a fejéről, de egyszerűen nem tudta. Szerette volna Harry-t megkérni, hogy segítsen neki, de ő is eltűnt. Minden eltűnt. Csak a fájdalom és a sötétség maradt. És a hangok. Az a sok emberi hang, akik hurrogtak és hangosan nyilvánították ki a nemtetszésüket.

Louis riadtan ébredt fel. Meredten bámulta a plafont. Ha aludt is pár órát az is rémálmokkal volt teli. Igaz a palotában élte le eddigi életét, most mégis egyáltalán nem érezte sajátjának az ágyát. Az igazat megvallva semmit se. Louis felkelt, majd elvégezte a reggeli rutinját. Elővette a mára kikészített öltözékét. Szomorúan bámulta. Sose gondolta volna, hogy ez fog történni. Gyűlölte ezt. Egyszerre volt dühös mérhetetlenül szomorú. Felvette a teljesen fekete öltözéket. A gyász ruháját. A mai nap nagyon nehéznek ígérkezett Louis számára. Ma volt a bátyja temetésének a napja. Még mindig nem hitte el, hogy mi történt. Az agya még mindig nem fogta fel. Egyik pillanatban dühös volt, hogy-hogy hagyhatta el pont most amikor ilyen jó lett a kapcsolatuk. Most amikor talán a legnagyobb szüksége lett volna rá.
A másik pillanatban Louis csak zokogott és zokogott. Úgy érezte felemészti a fájdalom.
- Louiiis- futott be sírva Elizabeth a bátyja lakosztályába. Amióta William meghalt őt is rémálmok gyötörték. Louis szíve megszakadt a húgáért. Végre úgy viselkedett mint egy igazi testvér. Megpróbált a kisebbnek mindenben segíteni ezekben a rettentően nehéz időkben. De hát a szívrohamot nem lehet kiszámolni, hogy kinél mikor és hol érkezik.
A kékszemű átölelte a húgát, majd megpróbálta megnyugtatni. Édes szavakat dünnyögött neki és megígérte, hogy minden rendben lesz. De ezt még ő maga sem hitte el.

- Louis beszélnünk kell a jövődről- szólt a herceg édesapja. Ettől tartott a fiatal fiú. De nem gondolta volna, hogy szinte még alig temették el a testvérét máris Louis jövőbeli feladatairól kell beszélniük. Hiszen az apja is most temette el a fiát! Milyen apa az ilyen- gondolta.
Olyan, aki elsősorban király és nem apa-döbbent rá Louis. Akinek az első mindig is a népe lesz. Mindig az ország jóléte. Nem saját maga. Nem a saját emberi érzései. Louis megvilágosodott. Mostantól ő lesz az első szülött. Ő neki kell átvenni William helyét. Ő neki is ezt kell tennie mint az apjának. Az embereket maga elé kell helyeznie. Innentől már nem számít Louis Tomlinson, csakis a az országban élő emberek boldogsága számít. Semmi más. Ez egy uralkodó feladata.
- Te vagy mostantól a trón örököse. Egy nap te leszel a király. Természetesen sokkal nehezebb helyzetben vagy mint William volt, hiszen neked mostantól kell beletanulnod, hogy, hogy kell vezetni egy országot. Innentől mindig mellettem leszel és szépen eltanulsz tőlem mindent- jelentette ki a király.
Louis tudta, hogy mi a kötelessége. Ezt megtanulta szerelmétől. Igaz arra még nem gondolt, hogy mi lesz velük. Túlságosan is fájó volt ez számára. A fiatal fiú tudta, hogy felelősséggel tartozik rengeteg ember iránt. És ezt már nem vehette félvállról. És nem is akarta. Benőtt a feje lágya pontosan azért mert szerelembe esett.
- Értettem apám- válaszolt tisztelettudóan az ifjú trónörökös- Egyetlen egy kérésem még lenne.
- Mi lenne az?
-Kérlek még egy napot hagy töltsek az iskolában.