Royal Torment (L.S.)

III

Louis kissé bágyadtan sétált az egyik terem felé, ahol lesz az órája. A tegnapi napon megkérdezte előre Greg-et, hogy hol lesz az első tanóra, hogy ne forduljon többet elő az ebédlőkeresős eset.
Beérve a terembe Louis egyből megcélozta azt a padot, ahol még senki se ült, de Greg ezt az ábrándját hamar meghiúsította, mivel idétlenül integetett neki, hogy üljön mellé. A kékszemű kelletlenül ballagott az új padtársa mellé, majd leült a székre és előszedte a felszerelését.
Ebben a pillanatban lépett be a terembe Harry. Aki leült Louis kiválasztott helyére. Greg folyamatosan beszélt a hercegnek valamilyen most megjelent videojátékról, de a kékszemű csak néha bólintott egyet és megejtett ritkán egy "aha" -t is. Egyáltalán nem figyelt a mellette ülőre. Inkább Harry kötötte le a figyelmét. Jobban mondva az előbb kiválasztott de el nem foglalt ülőhelye. Ugyanis, ahogy egyre többen tértek be, azzal ellentétben a göndör melletti hely pedig végig üres maradt. A herceg belül forrongott a dühtől, hogy pont ez a fura Harry ülhetett egyedül. Úgy érezte, hogy tudni szeretné, hogy miért olyan az a fiú mint amilyen. Hogy miért nem akar senki se mellé ülni. Ugyanis valószínűleg ha ő ült volna oda, még akkor is valószínűleg valaki mellé ült volna. De Harry olyan mintha taszította volna az embereket. Ezt a herceg nagyon érdekesnek tartotta.
Louis beletörődött jelenlegi helyzetébe, miszerint nem ülhet egyedül. Azzal nyugtatta magát, hogy órán úgyse fognak hozzá szólni, meg amúgy is csak egy ábránd volt az a padtárs nélküli élet. De ezzel ellentétesen idegesítette, hogy pont Harry-é lehetett a kiválasztott hely. Azé a furcsa fiúé.

Ugyan még csak egy hét telt el, de Louis hamar beletanult az iskola rendszerébe. Megadott időpontokban étkezés, tanórák, szabadfoglalkozás, amit ő ha tehette akkor a szobájában töltött. Természetesen párszor Niall társaságával is töltötte az idejét, de az nem volt vészes a kékszeműnek. Összességében egészen jól érezte magát a herceg az intézményben. Ég és föld az iskola előtti életéhez képest. Sokkal többet tehette azt, amit akart és csak töredékét kellett jópofiznia mint az iskola előtt. A tanulmányi átlaga is tökéletes volt. Louis-nak kevesebbet kellett  tanulnia az intézményben mint a magántanárral. De még talán ez volt az amit a legkevésbé élvezett. A herceg mindig is szorgalmas volt. Érdeklődött minden iránt. De az kétségtelen, hogy a nagyobb szabadságot rettentően élvezte.
Az egyetlen dolog amin nem tudta Louis túltenni magát, az Harry esete volt. Egyszerűen tudni akarta, hogy mit miért tesz. Nem tudta a herceg, hogy mi volt ez az érzés, ami teljesen hatalmába kerítette, de egyszerűen örökké Harry-n gondolkozott.
Egyszer próbált Niall-nél puhatolózni, de nem tudott meg semmi értelmeset.

"-Harry nem jön billiárdozni?
-Harry? Ő sose jön sehova. De mondjuk nem is hívjuk. Ő olyan fura. Senkivel se beszél-vont vállat Niall."

Ezek után Louis-t még jobban érdekelte Harry. Már szinte megszállott volt. Tudta, hogy van valami oka annak, hogy Harry-t ennyire kikerülik az emberek. Az se zavarta, ha furának tartották, amiért ennyire érdeklődött a fura fiú után. Ez most tényleg őt érdekelte. Nemcsak megpróbált normális életet élni és ezért úgy tenni mint a nagy átlag. Minden egyes óra után követte Harry-t a tekintetével, hogy merre megy, de mindig csak eltűnt az emberek között a folyosón. Valószínűleg csak a szerkényéhez ment. De Louis-ban nem volt annyi bátorság, hogy utána is menjen.
Az órák után Harry mindig egyszerűen felszívódott. Még ha Louis figyelte is akkor se látta sose, hogy merre ment. És ez őt rendkívül bosszantotta.
Ezek után is Harry mindig késve érkezett a vacsorára. De senki se szólt rá. Neki ez megengedett volt. Csak Louis tudná, hogy miért.

Hétfő volt. Az tanórák véget értek. Louis miután sikeresen lerázta Niall-éket a tanulásra hivatkozva, magabiztos léptekkel indult meg a kollégium felé.
De aztán olyan dolog ütötte meg a fülét, amit az iskolában töltött ideje alatt még nem tapasztalt.
Az egyik teremből zongoraszó hallatszott.
Louis imádott zongorázni egészen kicsi kora óta. Mindig is a szenvedélye volt. Olykor eljátszott azzal a gondolattal, hogyha nem lenne a királyi család tagja, akkor egészen biztosan zenével foglalkozna.
Ezért is nyitott be abba a terembe, ahonnan a zenét hallotta.
De amit ott látott, attól teljesen leesett az álla.
Nem más ült ott mint Harry. Aki észre se vette a herceget. Annyira belemerült a zongorázásba.
Talán minden nap idejön? - gondolta magában a kékszemű. Nem az nem lehet, hiszen akkor máskor is hallotta volna. De akkor most hogy-hogy itt van?
Louis még mindig össze volt zavarodva. De legalább így, hogy Harry nem vette észre, hogy belépett a terembe, legalább feltűnés mentesen meg tudta figyelni a göndört.
Harry jóképű volt. Barna gyűrű göndör fürtjeit szinte mindenki irigyelhette. Ragyogó zöld szemeibe bármikor el lehetett veszni. Dús szemöldökét ráncolta miközben erősen koncentrált a darabra, amit éppen a zongorán játszott. Meggypiros ajkait még összepréselve is csodálatosnak tartotta Louis.
Összességében be kellett vallania a kékszeműnek, hogy nem csak a titokzatossága fogta őt meg, hanem a lehengerlő kinézete is.
De Louis most azzal nem foglalkozott, hogy mennyire vonzónak találja a tőle nem messze zongorázó fiút, hanem inkább azzal, hogy hogyan keltse fel magára a figyelmét, hogy végre talán beszélhessen vele, hogy megismerhesse Harry-t. Hogy megtudhassa a göndör tetteinek okát, amelyek már túlságosan fúrták a fiatal herceg oldalát.
Amikor befejezte Harry a darabot, gondolta szusszant egyet a következő előtt, de ezt egy kékszemű megzavarta a tapsolásával. Ezzel halálra rémisztve a göndört.
- Bocsánat ha megijesztettelek. De imádom a zongora hangját és te csodásan játszol- szabadkozott Louis, majd közelebb lépett a zöldszeműhöz.
- Köszönöm- mondta halkan Harry. De a hercegnek nagyon kellett figyelnie, hogy hallja amit a göndör mondott.
- Louis Tomlinson vagyok- nyújtotta a kezét a kékszemű.
- Harry Styles- fogott vele kezet a másik fiú. Hmm Styles. Ezt a nevet még sose hallotta. Lehet ilyen újabb befektető család vagy ilyesmi- gondolta a herceg.
- Szabad?- mutatott Harry mellé, mire a göndör csak bólintott.
- Milyen dalokat tudsz?-kérdezte Louis, miközben leült Harry mellé. Térdeik kissé összeértek, de ennek csak a pad rövid mérete volt az oka.
- Nem túl sokat- válaszolt döbbenten a zöldszemű. Hiszen nem teljesen értette, hogy mit akar pont tőle a herceg.
- Ezt ismered?- kezdte el játszani Louis az egyik kedvencét.
- Nem.
- Akarod, hogy megtanítsam? - kérdezte kedvesen a herceg.
- Persze...De természetesen, csak akkor ha van kedved- a göndör még mindig teljesen össze volt zavarodva. De ez elmondható volt a kékszeműről is. Azt se tudta, hogy mit csinál. Egyszerűen hagyta, hagy csússzanak ki szavak a száján. Amik talán túlságosan is könnyen jöttek. Lehet, hogy egyszerűen csak ez volt a herceg valódi önmaga. Egy fiatal fiú aki a zene iránti szenvedélyét megmutatja másoknak is. Nem mellesleg annak az embernek, aki felkeltette a kékszemű érdeklődését is.
-Akkor meg se kérdeztem volna- mosolygott Louis Harry-re, amit ő viszonzott is.

Miután Harry-nek már egészen jól ment dal és már mindketten eléggé elfáradtak itt volt az ideje mai zongorázgatás végének.
- Hát akkor szia...- állt fel a hangszertől Louis.
- Szia... esetleg... nincs kedved jövő héten is játszani valamit?- kérdezte félénken a göndör.
- De igen!- csapott le azonnal az alkalomra Louis- -Akkor hétfőn ugyanitt.
- Én itt leszek- intett egy utolsót Louis majd kiment a teremből.
Megindult a szobája felé, miközben Harry-n gondolkodott. Elképesztően jól érezte magát. Nem kellett egy pillanatra se megjátszania a jó kedvét. De lehet, hogy ehhez köze volt a zongorának is.
Louis ugyan még nem ismerte Harry-t, de meg akarta és elképesztően jó társaságnak tartotta. Amikor a göndör nagyon elrontott valamit közösen nevettek. A kékszemű nagyon régóta nem tett ilyet. Mindig csak kényszerből. De ezt a zöldszemű tíz perc alatt elérte a hercegnél.
Louis-t ugyanúgy érdekelte Harry titokzatossága. Tudni szerette volna, hogy ma hogy-hogy nem tűnt el a göndör és legközelebb miért csak hétfőn tudnak zongorázni. De már teljesen másképp tekintett a fiúra. Már nem bosszantotta úgy. Egyszerűen csak kíváncsi volt. Mindent szeretett volna tudni a zöldszeműről. A hétfőbe se azért egyezett bele, hogy megtudjon bármit is a göndör titkairól vagy titokzatosságáról, hanem egyszerűen csak kellemesen érezte magát a másik társaságában. De természetesen rettentően örülne, ha több dolog kiderülhetne a következő zongorázásnál Harry-ről.

A szobájába érve levágta magát a ágyára, majd elővette a telefonját. Válaszolt az édesanyja üzenetére, illetve még pár ismerősnek is. Látta, hogy William is írt, de meg se nézte. Eddig minden nap írt Louis-nak. Majd megunja- gondolta.
Aztán eszébe jutott Harry. A kékszeműnek nem volt ismerős a göndör családneve. Ezért gondolt egyet és beírta a keresőbe.

"Harry Styles"

De a böngésző nem hozott ki semmi értelmeset. Még egy Instagram oldalt se.
Lehet, hogy nem olyan híres család, vagy a fiukat nagyon óvják a nyilvánosság elől- gondolta Louis. De igazán ezt ő maga se hitte el.
Aztán szöget ütött egy igen irracionális ötlet a herceg fejében.
Mi van ha illegális dolgokkal foglalkozik a család és esetleg az anya nevét hordja Harry? És ezért nem talált semmit se a neten Louis.
De kékszemű rájött, hogy ha esetleg igaz lenne az amire gondolt, akkor se érdekelné. Egyszerűen túl jól érezte magát a göndörrel.
Talán érthetetlen módon, de túlságosan is hamar megkedvelte őt.