Royal Torment (L.S.)

VII

Louis először csak azt vette észre, hogy nem a kollégium felé tartottak. De nem szólalt meg, ahogyan megígérte.
Aztán furcsának tartotta, hogy egy olyan épületbe tértek be, ami a nevelőknek, takarítóknak, karbantartóknak fenntartott épület volt. De Louis még ekkor se szólalt meg.
Arra már elkerekedtek a szemei, amikor Harry az iskolában dolgozóknak úgy köszönt, mintha ismerte volna őket. Természetesen a herceg is illedelmesen üdvözölte a velük szembe jövőket, de a göndör néhányat a nevén is szólított.
Louis teljesen összezavarodott, mire a zöldszeművel megálltak egy ajtó előtt.
- Ez az én szobám. A 28-as- mondta Harry, majd maga elé engedte a kékszeműt.
Maga a szoba bútorozottsága nem sokban különbözött Louis-étól. Tiszta volt és rendezett. Talán egy kicsit kisebb volt.
- Ülj csak le. Helyezd kényelembe magad- a herceg kissé vontatott mozdulatokkal leült a bevetett ágyra, míg Harry az íróasztalnál lévő széken helyezkedett el.
- Szóval...-motyogta a göndör, miközben tekintetével szigorúan csakis a padlót illette meg.
- Igen?
- Én igaziból nem tartozok ide- mondta a zöldszemű halkan, még mindig lehajtott fejjel.
- Ezt hogy érted?- húzta össze a szemöldökeit Louis.
- Úgy, hogy én nem tartozok gazdag családba- sóhajtott fel Harry- Ki se tudnám fizetni alapból ezt az iskolát. Ezért itt dolgozok mosok, takarítok esténként meg ilyesmi. Így a tandíj töredékét kell csak fizetnie anyának. De azért így is húzós- húzta el a száját.
Louis mintha megvilágosodott volna. Minden értelmet nyert. Hogy miért nem volt ismerős a neve, az eltűnések, a megengedett késés vacsoráról, az, hogy nem szólt a zöldszemű sose senkihez. Minden. És ugyanúgy tekintett Harry-re. Sőt, talán még jobban is tetszett neki így. Már csak egy kérdése volt ezzel kapcsolatban, ezek után tervei szerint Louis nem akart többet beszélni, csak csókolózni a göndörrel.
- De ha dolgoznod is kell és még így is nehéz fizetni, akkor miért jársz ide? Számtalan ugyanolyan jó iskola van még Angliában- mondta kedvesen a herceg. Nem szerette volna megbántani Harry-t. Egyszerűen csak kíváncsi volt.
- Mert itt a legjobb a tanítás- motyogta a bongyori. Még mindig nem mert a kékszemű szemeibe nézni.
Pedig Louis, ezek után csak még jobban oda volt Harry-ért. Nem kellett attól tartania, hogy a herceg ezek után már nem szeretne a zöldszeművel lenni. Louis lassan felállt az ágyról, majd odasétált a göndör elé. Az egyik kezét a fiú állára tette. Majd finoman felfelé tolta azt, ezzel elérve, hogy felemelje Harry fejét. Miután belenézhetett azokba a gyönyörű zöld szemekbe, Louis egyből elveszett bennük.
- Hé figyelj- suttogta- ez nem szégyen szóval ne szégyelld, mert nincs is mit. Erre inkább legyél büszke. Mért én az vagyok. És csak még jobban felnézek rád- mondta a herceg, majd lágyan megcsókolta a göndört.
Teljesen elvesztek egymás ajkaiban. Végül a Harry törte meg a csókot, és kissé komoly tekintettel nézett Louis szemeibe.
- És... Most mi lesz... velünk?- kérdezte a göndör, mire a herceg elgondolkozott.
- Ugyan mi lenne?- kulcsolta össze kezeit a zöldszeműével- Járunk nem?
- Biztosan ezt szeretnéd?
- Persze. Ez az egyetlen dolog amiben biztos vagyok az életemben. Miért te talán nem?- kérdezte bizonytalanul a kékszemű.
- Nem tudom...-mondta Harry, mire Louis-nak könnybe lábadtak a szemei- Ne értsd félre ugyanúgy szeretném mint te! De nem tudom. Lehet várnunk kéne még ezzel. Már így is hallottam pár pletykát.
A kékszemű csak összevonta a szemöldökeit. Nem teljesen értette Harry indokait.
- És az kit érdekel?
- Engem. Mármint... Argh! Én vagyok a suliban a fura srác, amit már értesz, hogy miért mondanak- Louis bólintott- Így is pletykálnak rólad, hogy mi lehet az oka annak, hogy velem töltöd az idődet- a kékszemű félbeszakította volna a göndört, hogy pontosan kifejthesse, hogy miért olyan csodálatos Harry, de ezt ő nem engedte és Louis szájára tette az ujját, ezzel megelőzve azt, hogy megszólaljon- Te egy herceg vagy Louis! Mi történne ha kiderülne? Nem azt mondom, hogy örökké titkoljuk, de egyenlőre a többiek szemében legyünk csak barátok és majd meglátjuk később, hogy, hogy akarjuk ezt- mondta a göndör, de Louis fülében csak ugyanaz a szó csengett. Örökké. Magának se merte bevallani, de ezt volt minden vágya.
Megértette Harry érveit és tudta, hogy csak a herceg  érdekeit nézte. Igaza volt, de ettől még ez fájt Louis-nak, hogy újra titkolnia kellett az érzéseit. De mégis valamilyen izgatottságot is érzett a titkos kapcsolat iránt.
- Mekkora szerencse, hogy csak másodszülött vagyok- viccelte el a herceg - Így, amikor majd kiderül nem lesz annyira nagy probléma. Sőt ha elsőszülött lennék, akkor szerintem még fel se vállalhatnálak- gondolkodott el a herceg.
Mert Louis biztos volt benne, hogy egyszer fel fogja vállalni a kapcsolatát Harry-vel.
- Annyira be lennél határolva?
- Igen a trónörökösöknek példát kell mutatniuk. És nem utolsó sorban az ország biztosan fellázadna, ha kiderülne, hogy vér szerint nem lehetne utód. Minden be van szabályozva. Szó szerint. Már kicsi kora óta megvan a bátyám jövendőbelije. Mindig a megfelelő rangú. Múltkor is mesélte, hogy elkezdett hisztizni, amikor véletlenül nem a megfelelő árnyalatú nyakkendőt vette fel. Csoda, hogy még felöltözhet egyedül!- fortyogott Louis. Egyáltalán nem irigyelte William helyzetét.
- Ez azt jelenti, hogy már beszélsz vele?-ragyogott fel Harry arca.
- Igen. Miattad. Te világítottál rá a dolgokra. Igazad volt. Szükségem volt egy ilyen testvéri kapcsolatra. Ami igaz lassacskán, de alakul. Kiderült, hogy nem is különbözünk annyira a bátyámmal- nevetett fel Louis, mire Harry a herceget az ölébe húzta, majd mosolyogva megcsókolta. A göndör lágyan beletúrt a herceg hajába. A kékszeműt boldogsággal töltötte el a tudat, hogy mennyire kívánta a zöldszeműt, az érintését, hogy milyen jó érzés volt, akikor hozzáért. Louis szája megnyílt és még jobban utat engedett Harry fantasztikus csókjának. A herceg nyelve felfedezőútra indult. A pillanatnyi mámorból amely elöntötte őket egyiküknek se volt elég. Még többet akartak a másiktól. Ennek a csodálatos érzésnek a levegő hiánya vetett véget. De Harry még ezután is szorosan ölelte magához az ölében ülő herceget.
- Mennem kéne- dünnyögte Louis a göndör nyakába a szavakat, majd apró puszit adott a zöldszemű lágy bőrére. Egyáltalán nem akart meg elmenni. Harry-vel akart maradni és egész este ölelni és csókolni akarta. Mióta megtapasztalta, hogy milyen érzés a zöldszeművel így lenni, azóta nem érez semmit mást, csak azt, hogy ez a világon a legjobb érzés és, hogy örökké ezt szeretné. De még nem tanult a hétvégén, mert túlságosan izgult a vasárnap miatt, amit még akkor nem tudott, hogy ilyen jól fog végződni.
- Maradj még. Aludj itt- könyörgött Harry.
- Te is tudod, hogy nem lehet.
- Tudom, de azért egy próbát megért nem?- mosolyodott el a göndör, amit Louis csak érzett, de látni nem láthatta, mivel a feje még mindig a zöldszemű nyakhajlatában volt.
- Na jó- állt fel hirtelen a herceg Harry öléből, különben örökre ott ragadt volna. Amit egyáltalán nem bánt volt a kékszemű, de valószínűleg a göndör sem- Tényleg mennem kell.
Louis a zöldszemű felé hajolt, hogy egy apró búcsúcsókot lophasson, majd egy gyors köszönés mellett elhagyta a göndör szobáját. A folyosón még visszanézett a herceg. Harry ott állt az ajtóban és nézte a kékszeműt. Louis egy puszit küldött és integetett neki, majd elhagyta a folyosót és az épületet is. A saját kollégiumába indult. Tervei között volt az, hogy tanuljon, illetve az is, hogy most először beszéljen a testvérének Harry-ről. Úgy gondolta, itt az ideje tudnia a fiú létezéséről, ugyanis úgy gondolta, hogy egy nap majd ő is a családjuk tagja lesz. Természetesen nem szeretett volna minden apró részletet megosztani, de valakivel ki szerette volna beszélni az érzéseit és erre legalkalmasabbnak a mostanában hozzá egyre közelebb kerülő William-et tartotta.