Royal Torment (L.S.)

V

Louis másnap boldogan indult reggelizni. Úgy gondolta, hogy a göndörrel egy magasabb szintre lépett a kapcsolata. Még arra is látott esélyt, hogy talán együtt fogják elfogyasztani a tápláló reggelit is.
De ez nem így történt. Harry meg se jelent. A herceg még csak látni se látta. Akkor még nem törődött annyira ezzel. Van olyan, hogy az embernek nincs kedve lejönni-gondolta. Addig is elbeszélgetett Niall-ékkel.
De amikor a zöldszemű már az órákon is csak utolsónak ért be és szinte hamarabb lépett ki a teremből, mint a tanár, akkor Louis már gyanakodott. Mi van ha a tegnapi napon túl messzire ment?
Esélye se volt a hercegnek még csak köszönni se. Alig látta egész nap Harry-t.
De a végső lökést a vacsora tette be. Oda se jött a göndör hajú. Louis addigra, már teljesen biztos volt, hogy túl messzire ment.
Csak tologatta maga előtt az ételt és bágyadtan nézte a finomságokkal teli tányérját. Niall-ék úgy gondolták, hogy csak rossz kedve van a hercegnek, így hagyták hagy merüljön a gondolataiba inkább.
Ennek Louis csak örülni tudott, így nem kellett az amúgy is rossz állapotában megjátszania magát.
Olyan boldog volt az előző nap miatt. Azt hitte Harry-vel közelebb kerültek egymáshoz. De elcseszte. És így elveszítette a göndört. Csak a legvadabb álmaiban merte remélni, hogy akár több is lehetett volna köztük, mint barátság. De Harry még csak egy légtérben se szeretett volna vele lenni. És ez őt lelkileg teljesen szétmarcangolta.

Louis a hét további részén még ránézni se mert Harry-re, nehogy kellemetlenül érezze magát miatta a göndör. Pedig látta, hogy már ott volt az étkezéseknél is. De már nem biccentettek egymásnak és nem volt semmiféle mosolygás sem. Louis szörnyen érezte magát. Még sose tapasztalt ilyet. A hétfői fejlődése a testvére felé, csak úgy eltűnt, mintha nem is lett volna. A herceg annyira magába zárkózott, hogy már senkinek se írt vissza. De azért az iskolában próbálta fenn tartani a látszatot. Több-kevesebb sikerrel ezt sikerült is. Néha megkérdezték, hogy beteg-e mire azt válaszolta, hogy csak fáradt a sok tanulás miatt. Ami félig igaz is volt. Aludni se tudott már olyan igazán jól. Teljesen felemésztette ez az érzés testileg és lelkileg is.

Utolsó lehetőségnek tartotta, bár nem volt túl bizakodó benne. Úgy gondolta, ha Harry mégis eljönne hétfőn, ugyanúgy zongorázni, akkor talán még minden rendbe jöhet.
Louis a lehető leghamarabb belépett a terembe, de a szokásos göndör hajú nem ült ott. A kékszemű még nem esett teljesen kétségbe, tartotta magát. Még volt egy nagyon apró reménye arra, hogy Harry be fog lépni a terembe, hogy találkozhasson a herceggel.
De a göndör nem jött és Louis teljesen összetört. A szemeibe könnyek gyűltek össze és úgy ballagott fel a szobájába az ifjú királyi sarj.
Miután bezárta maga után az ajtót, szinte azonnal zokogni kezdett. Már nem bírta visszatartani a sírást. Túlságosan is fontos lett számára Harry és túl hamar el is veszítette az ő hülyesége miatt. Ha nem engedett volna a vágyának, talán ebben a pillanatban is zongorázhattak volna. De Louis túl gyenge volt és engedett a kísértésnek.

A herceg úgy gondolta, hogy jobb lenne kiűznie magából ezt a rengeteg érzelmet, ezért miután összeszedte egy kicsit magát és már nem sírt, megindult az iskola edzőterme felé.
Úgy gondolta, hogy az ottani futógépek közül, majd kiválaszt egyet és majd azon fog futni, de aztán meglátta a boxzsákot. A box tökéletes lesz-gondolta.
Keresett is egy megfelelő kesztyűt, majd püfölni kezdte a zsákot.
Csak úgy repkedtek a horgok, az egyenesek,a rúgások...
Louis fáradtan és izzadtan, de elégedetten kullogott vissza a szobája rejtekébe. Már-már szinte mosolygott. Kétségtelenül sikeresen távolította el magából a feszültséget.

A szobájába érve első dolga volt lezuhanyozni.
Éppenhogy végzett, amikor valaki kopogtatott az ajtaján. Gondolta Niall az, vagy valamelyik haverja, így egy szál törülközőben nyitott ajtót.
De amögött semmiféle Niall nem volt. Csak egy göndör hajú srác.
Louis hirtelen azt se tudta mit érezzen. Megkönnyebbülést, boldogságot vagy esetleg egy kis haragot. De kétségtelenül a legerősebb érzelme abban a pillanatban a zavar volt. Elvörösödött fejjel nézett Harry-re.
-Gyere be. Én...én addig felkapok magamra valamit-mondta, majd válogatás nélkül felkapta a legelső ruhákat, amit talált a szekrényében, majd  berohant a fürdőszobába. Louis még sose öltözött át ilyen gyorsan. Úgy érezte, mintha a szíve a torkában dobogott volna. Elképzelése sem volt, hogy ezután a hét után mit akart tőle Harry.
- Szóval te hogy-hogy itt? És honnan tudtad, hogy hol van a szobám?- lépett ki a fürdőből Louis. Látszólag magabiztosnak nézett ki, de belül pont az ellentéte volt.
- Öhm... Kilestem a portáról- erre a mondatára Louis egy kicsit elmosolyodott- És nagyon sajnálom, hogy ma nem tudtam ott lenni-mondta elgyötört hangon- Én tényleg nagyon szerettem volna.
-De?-kíváncsiskodott a herceg. Teljesen ledöbbent. Nem tudta hova tenni Harry viselkedését.
-De...de vasárnap ráérek... és arra gondoltam, hogy megmutathatnék egy helyet, ahol sokat voltam...mielőtt megismertelek-mondta lassan átgondoltan, miközben egy pillanatra sem nézett Louis szemeibe.
-Örömmel- mosolyodott el őszintén a kék szemű, amire a göndör ragyogó tekintettel felelt- Akkor rendben vagyunk?-kérdezte Louis félénken.
-Persze! Miért ne lennénk rendben? Az egész mai nap az én hibám volt. Meg a múlt hét is- mondta Harry, de az utolsó mondatot szinte csak magának motyogta, így a herceg nem volt benne biztos, hogy jól hallotta-e.
-Én csak azt hittem túl mentem egy határon az öleléssel-mondta ki őszintén Louis.
-Dehogyis! Az nekem... nagyon... jól esett- a kék szemű arca szinte kivirult.
Mind a ketten közelebb léptek egymáshoz. Louis úgy érezte, hogy mindjárt leáll a szíve. Rápillantott Harry gyönyörű ajkaira, majd vissza a talán még gyönyörűbb szemeibe. Még közelebb kerültek egymáshoz. A leheleteiket már szinte egymás ajkain érezték. Louis-t elfogta egy érzés, hogy ő Harry ajkait szeretné érezni a sajátjain. Hogy neki nem elég csak ennyi. Egy barátság. Amiről még pár perccel ezelőtt úgy gondolta elveszítette. De telhetetlen volt. Többet akart.
Louis a göndör derekára tette kezeit és úgy húzta finomat közelebb magához, míg a másik fiú kezei a herceg válla felé kalandoztak, majd átkarolták azt.
Louis látta, hogy a zöldszemű lehunyta a szemeit. Úgy érezte, hogy a göndörrel ugyanarra gondoltak. És, hogy Harry nem rohant még el a herceg elől, végtelen boldogsággal töltötte el.
Aztán hirtelen megszólalt Louis telefonja.
A két fiatal olyan gyorsan rebbent szét, mintha az előző pillanatban nem is lettek volna olyan közel egymáshoz, hogy szinte egy levegőt szívtak.
- Anya az- mondta a kékszemű- Aggódik miattam.
-Miért?- kérdezte kedvesen Harry, de közben még mindig szaporán vette a levegőt.
-Hát nem volt mostanában túl jó hangulatom- túrt bele zavartan a hajába Louis. Úgy gondolta őszinte lesz Harry-vel. A göndör hajú tekintete megkomolyodott.
- Majd most jobb lesz- nézett Harry elszántan a kékszeműre- Vedd csak fel a telefont. Majd még beszélünk.
Louis kelletlenül bólintott egyet, majd megölelte Harry-t. Így, hogy már biztos volt a saját érzéseiben és a göndörét is sejtette, bátran ölelte meg és élvezte az érzést miközben a zöldszeműt a karjaiban tartotta.
- Mennem kell. Beszélj anyukáddal-mosolyodott el Harry szomorkásan, majd vált ki Louis öléséből. A zöldszemű kilépett a herceg szobájából, ezzel eltűntetve a kékszeműben a csodálatos érzést.
Ezután Louis felvette a még mindig csörgő telefonját.
De nem sokra emlékezett a beszélgetésből, ugyanis végig a göndör hajúra gondolt.