Royal Torment (L.S.)

XII

Szomorúan szállt ki Louis az autóból. Már a járműben eleredtek a könnyei. Harry már ott állt a főkapu előtt és rá várt. Valószínűleg híre ment az intézményben, hogy a herceg még egy kis időt itt tölt. Tervei szerint az egész napot Harry szobájában fogják tölteni, hogy senki se zavarhassa őket. Ahogy egyre közelebb ért a kékszemű a göndörhöz, látta, hogy az ő szemei sem voltak szárazak. Louis a mellkasában egy hihetetlenül nagy fájdalmat érzett, de nem tudott mit tenni ellene. Egyszerűen csak odarohant a szerelméhez és szorosan megölelte.
- Menjünk a szobámba- suttogta Louis fülébe a zöldszemű. Mintha kitalálta volna a herceg előbbi gondolatait.
A kékszemű kézen fogta a szerelmét és közösen megindultak a 28-as szoba felé. Senki se volt még a folyosókon. Mindenki vacsorázott. Louis nem tudhatta, de Harry nem csak a szerelmét várta, hanem egyszerűen nem volt semmilyen étvágya. Ezért feleslegesnek tartotta, hogy megjelenjen a vacsorán.
A szobához érve a herceg egyből benyitott maga után húzva a göndört. Nem szerette volna, hogy bárki is lássa, hogy itt van. Csak egy kis nyugodt időt szeretett volna tölteni a szerelmével. Már amennyire lehetséges volt ez ebben a helyzetben. Még így utoljára. Az apja már a mai napra is akart a fiához testőröket fogadni, de Louis meg tudta beszélni vele, hogy még egy napot hagy tölthessen teljesen egyedül. Amibe igaz vonakodva, de a király beleegyezett. Így is nagy meglepetés volt számára a fia viselkedése az utóbbi időben. Úgy viselkedett mint egy igazi trónörökös. Úgy gondolta, hogy igazán megtehet ennyit a fiáért. Még ha kissé tartott is attól, hogy bármilyen baja legyen ott, így, hogy ő lesz az uralkodó. A király tapasztalatból tudta, hogy ilyenkor vannak olyanok is, akik az ember ellen fordulnak, amint megtudják, hogy abból egy nap király lesz. De ez ritka eset volt.

- Akkor...-kezdte el a mondatát a göndör.
- Igen...- vágott bele szomorúan Louis. Az ágyon ültek. Szorosan egymás mellett. A kékszemű a derekánál húzta magához még jobban a szerelmét, míg a másik a vállainál karolta át a herceget. Csak ültek és élvezték egymás közelségét.
- Szökjünk meg- suttogta Harry.
- Te is tudod, hogy nem lehet- fordította maga felé a herceg a göndört. Már egymással szemben ültek. Mind a kettejüknek folytak a könnyei.
- Tudom, de azért megpróbáltam- mosolyodott el egy picit Harry, de nem sikerült túl őszintére. A két fiú szíve megszakadt. Szinte lehetett hallani, ahogy összetörnek. De fel kellett nőniük. Itt most nem csak kettejükről volt szó. De így is annyira nehéz volt elengedni a másikat.
- Oh Harry-kezdett el zokogni Louis. Beleült a göndör ölébe és az arcát a másik nyakába fúrta.
- Nem... nem lesz semmi baj Lou... Nem lesz- szipogta a zöldszemű- Minden rendben lesz. Csodálatos uralkodó leszel- nyelt egyet- A legjobb.
A két fiú csak még jobban zokogott. Nem álltak készen arra, hogy elveszítsék egymást. Louis eddig tudta tartani magát. Minden fájdalomnak utat engedett.
A herceg felemelte a fejét, majd lágyan megcsókolta a szerelmét. Még utoljára akarta érezni, azokat a mézédes ajkakat. Emlékezni akart pontosan Harry ízére. Az érzésre, amikor szerelme mellett lehetett, amikor megcsókolhatta. Minden egyes pillanatra emlékezni akart és örökre elakarta raktározni magában.
A fiatal fiúk a homlokukat egymáshoz tartották. Szinte a másik szájából vették a levegőt.
- Itt a vége?- szipogta Harry. Emlékezett, hogy miket mondott neki régebben a kékszemű. Hogy a trónörökös és a másodszülött között mennyi különbség van. Tudta, hogy nincs esélyük. El kellett engednie a szerelmét, azért, hogy másoknak jó legyen. Hogy Louis-nak jó legyen. Hogy a népe teljes szívből szerethesse. Még ha nem is tudhatják majd, hogy milyen igazán a királyuk.
- Igen- zokogott Louis- Ezt meg kell tennem. Itt egy országról van szó. Most nem lehetek önző- Harry egy csókkal hallgatatta el a herceget. Nem akarta, hogy tovább magyarázkodjon. Pontosan megértette. És a fájdalmán kívül rettentően büszke volt a szerelmére.
- Tudom. Tudom. Tudom- suttogta a göndör- Oh Louis- csókolta meg keservesen a kékszeműt. Eleinte lágyan csókolták egymást. Minden fájdalmukat belesűrítve a csókba. Aztán a herceg egy aprót ráharapott Harry alsó ajkára, mire a másik felmordult. A csók egyre hevesebb és szenvedélyesebb lett. Belefeledkeztek egymásba. Szinte már el is felejtették az összes kínjukat és szomorúságukat. Csak csókolták és csókolták egymást. Az időérzékük teljesen eltűnt. Az órák perceknek tűntek. De ők az utolsó pillanatig kapaszkodtak a szerelmükbe, amely oly gyorsan jött és oly hamar kellett véget érnie. A két fiú keze fel-alá járt a másik testén, miközben szenvedélyesen falták egymás ajkait. Louis keze Harry pólója alá ért és a forró selymes bőrt simította meg. A göndör élesen vett egy levegőt, míg a herceg nyögött egyet a mámorító érzés hatására. Többet akart. Teljesen elveszítette az eszét. Louis a kezét Harry nadrágja alá vezette. Végigsimított a szerelme alsójának a tetején. Nem tudta már a vágyát visszafogni akarta a göndört.
- Louis mit csinálsz?- szakította meg a csókot és fogta meg a herceg matató kezét a zöldszemű.
- Szerinted mit?- könnyezett be a kékszemű- Akarlak te is akarsz. Szeretlek te is engem.
- De ezt nem lehet...- bizonytalanodott el Harry. Ugyanazt érezte, mint amit a szerelme, de egyszerűen nem tudta, hogy mit tegyen. Hiszen ez volt az utolsó alkalmuk, hogy együtt tölthessék az idejüket.
-Miért nem? Azt akarom, hogy veled történjen meg először. Mert te vagy életem szerelme- suttogta Louis a göndör szemeibe nézve. Mindkettejüknek könnyes volt a szeme. Válaszul Harry csak megcsókolta a szerelmét. Szenvedélyesen. Pontosan úgy ahogy pár pillanattal ezelőtt abbahagyták.

Louis Harry-vel azon az éjjelen többször is szerette a másikat miközben potyogtak a könnyeik. Mégis talán ez a volt a legjobb estéjük. Ha normális körülmények között történt volna és nem lett volna ez egyféle búcsú, akkor a felhőtlen örömüket semmi se ronthathatta volna el. De ez sajnos egy búcsú volt.