𝗦𝘇𝘂̈𝗿𝗸𝗲 𝘀𝘇𝗶𝘃𝗮́𝗿𝘃𝗮́𝗻𝘆 (Mha ff/OC+Bakugou)

19.rész

Azt gondoltam szerencsés lesz ez az éjszakám, de megint tévedtem.

Mikor kinyitottam a szemem egyedül voltam a szobámban. Valami kocsiknak halottam a hangját kintről ezért gyorsan felugrottam az ágyról és az erkélyhez szaladtam. Ahogy kinéztem azthittem átesek a korláton a lendülettől. Vagy tíz emelet magasan lehettem egy hotel szerű épületben. Onnan lentről szűrődtek be a zajok.
Nagyon hasonlított az előző albérletemre, ezért voltam kicsit lessokkolva.
Ahogy lefele bámultam hirtelen elkezdett valami potyogni a fejemre fentről. Mikor felnéztem láttam hogy apró üvegdarabok azok, egy fentebbi emeletről. Rémülten vissza hátráltam a szobámba de meg botlottam valamiben.
Ahogy szétnéztem már a régi hátsó kertünkben találtam magam. Teljesen lefagytam és üres fejjel ültem míg kiabálást nem halottam a ház fala mögül. Lassan felálltam és odasétáltam az enyhén repedezett sárga ház falához és neki támasztottam a fejem. Halottam ahogy a szüleim ugyanúgy veszekednek mint régen.. Ahogy odatettem a fülem megcsengett rajta a szüleim hangja..borzalmas volt újra végighallgatni ezt, de egyaránt jó volt újra hallani apa hangját..

-Még mindig a te hibád, meg a hülye szüleidé! Ha nem keveredett volna össze a DNS akkor normális gyerekünk lenne! De..de ez így borzalmas! Mégis mit mondjunk aki megkérdezi hogy hol a másik két gyerek?! Huh..?!-

Hagyta abba a veszekedést apa ahogy elkezdett sírni

-Tudtam hogy mindenért engem fogsz hibáztatni! Nem én öltem meg őket.! De az a legkisebb bajunk hogy mi legyen a gyerekekkel.! Inkább azon aggódj, milesz Ana-val ha nagyobb lesz! Hogy fog normális életet élni, iskolába menni, barátkozni, aludni?! Mégis mit kezdjünk vele??-
-Én nem bírom tovább! Már fél éve szenvedünk vele de..de mintha a falnak beszélnénk hogy folytsa el magában az erejét.! Úgyis használni fogja.. Fogalmam sincs mit tegyünk..! Hiányoznak a testvérei.! És..és még őt is szeretem! De már nemtudom kimutatni.!
Ez lehetetlen!-
-Hogy érted azt hogy nem bírod tovább? Mit akarsz tenni?! Nem hagyhatsz itt ezzel a kölyökkel!! Nem akarok szenvedni vele, főleg nem egyedül!-
-Fjui..én..sajnálom de..de már nincsenek idegszálaim amiken táncolhatna a gyerek.! Próbáld szeretni helyettem is! É-
-Anya.!..Apa! Megint veszekedtek.?-

Szakította félbe apát a kiskori énem ahogy benyitott hozzájuk.

-Áh, nem kicsim! Csak megint nézett eltérésünk volt anyáddal.!-
-Ne hazudj neki többé! Elegünk van belőled gyerek! Ha nem vagy képes magadban tartani azt a cuccot akkor ne menj emberek közelébe mert meg fognak halni! Ha ezt elfelejtenéd gondolj az öcsédre és a húgodra! Most pedig hadd a felnőtteket beszélgetni.! Menj vissza a szobádba vagy ahova akarsz!-

Ordította le a fejem anyám majd rámzárta az ajtót.. Sokszor kerültem ilyen szituációba.. Azután hogy becsapta az ajtót csönd lett. Leültem lassan a fal mellé és csak magam elé néztem. Feljöttek hirtelen az emlékek és a gyerekkorom..Pár másodperc múlva hirtelen elkezdett fájni a sebes szemem majd éreztem hogy valami lefolyik az arcomon. Ahogy odakaptam a kezemmel tiszta színes folyadék volt az egész kezem. Abban a pillanatban realizálódott bennem hogy egész idáig láttam a színeket. Ahogy felkaptam a fejem szétnéztem, de már megint fekete-fehér volt az egész világ. A faj sem volt sárga, és a kezemen lévő cucc is inkább a vérre hasonlított.. Minden elsőtétedett lassan és a vér a kezemről elpárolgodt valami füst formályában. Már alig kaptam levegőt a nyomásérzettől...mikor újra a kezeimre néztem összevoltak kötözve, mint mikor anyám elrabolt. Hirtelen egy robbanást halottam magam mögül és a másik pillanatban kigyulladt a kötél a csuklómon. Olyan gyorsan tötént hogy fel sem bírtam fogni mitörténik. Majd elkezdett a fal is repedezni mögöttem amire gyorsan fel kaptam a fejem, de csak aztán tértem magamhoz az ágyamban fekve.