𝗦𝘇𝘂̈𝗿𝗸𝗲 𝘀𝘇𝗶𝘃𝗮́𝗿𝘃𝗮́𝗻𝘆 (Mha ff/OC+Bakugou)

OVA#4/VÉGE=VÉGE

~~két héttel a történtek után~~

Két hónap elteltével végre egyedül és legálisan léphettem át a kórház küszöbét. Ugyanazokban a ruhákban voltam, mint amikben behoztak ide. Azóta sem tudtam megbocsátani magamnak a történtekért..még a tanár úr sem jött látogatóba az elmúlt két hétben. Mihez kezdjek most? Hova menjek.?? Borzalmasan érzem magam.. Gondoltam hogy valakinek jelezhetnék hogy kijöttem, de le volt teljesen merülve a telóm is. Se pénzem, se telefonom nem volt. Nem is beszélve arról hogy reggel 7 óra volt. Most mihez kezdjek?

Elsétáltam egy parkba és ledőltem egy padra.egy jó darabig magamba voltam merülve, majd megéreztem az illatokat a városból, hiszen már Kinyitottam a kajáldák is. Elindultam a járdán és néztem ahogy egyre több élettel telik meg az utca. Egyszercsak ismerős hangokat halottam egy boltból, és gondolkodás nélkül befordultam a sarkon. Az előttem álló lány nagy szemeitől, a rövid barna hajától, és a mozgásától rögtön dejavut kaptam. Mikor megfordult egy pár másodpercig csak némán bámultunk egymásra.

M-mi-mizuko?! Uram isten! Hogy-hogy itt vagy??-szorította össze kezeiben a szatyor füleit. Én szóhoz sem tudtam hirtelen jutni. Csak halvány mosolyra húztam a szám. Uraraka a mellkasához húzott és szorosan átölelt. Egy mély sóhaj után elengedett majd rám nézett.- Te nem is tudod mi zajlik idekint..kész őrületet okoztál..

Én tudom..én-

Nem, nem tudod! Fogalmad sincs róla, hogy mi folyik már hetek óta a koliban! Akkora őrület folyik bent, hogy a legtöbben már haza is mentek.!

E-ezt hogy érted.?

Szinte mindenki lemondott rólad..! Senki sem tudja mit gondoljon.. Miután Bakugou..miután visszajött a koliba, a sok kihalgatás meg minden után..semmit sem szólt. Vagy ha mégis a közelébe ment valaki abból hatalmas balhé lett.! Nem tudtunk semmit rólad! Azt sem tudtuk élsz e még egyáltalán!

Én.....teljesen tönkretettem..igaz..?

Nem tudom ez az egész volt e a kiváltó oka, de minden szar most..! Ha most hazaviszlek, úgy fognak nézni rád, mint a dínók arra a meteorra.

Ennyire gyűlölnek.?

Inkább másképp fogalmaznék..de valahogy így..-ezután nem tudtam semmit szólni. Mégegyszer megöleltük egymást majd hazamentünk. Mivel késő délután volt, a tanárok már nem tartózkodtak az iskola területén, így síri csöndben sétáltunk egészen az ajtóig. Életemben először rémülten néztem a sötét faajtóra. Kavarogtak bennem az érzések és a gondolatok. Nem tudtam mi fog fogadni, bár ezt szerintem senki sem tudta volna megmondani abban a szituációban. Halkan beléptünk. Csend honolt az üres térben. A lámpák le voltak oltva.

Aludhatsz ma éjjel az én szobámban..-szólalt végre meg mellettem Uraraka

Oh..az..az jó lenne.!-mosolyogtam rá zavartan. Felmentem az emeletre, egyenesen a lány szobályába. Nem mentem sem az enyém, sem Bakugou szobálya felé. Ledobtam magam a babzsáklyába és valószínűleg ruhástul álomba szenderültem. Kiborított a hirtelen stress és a fáradtság.

Mikor reggel felkeltem már halottam hangokat lentről. Átöltöztem, és halkan lementem.

Ohh, Miz'ko! Jó végre itthon látni! Rendben vagy már?-szólított meg Denki mikor még a lépcsőről sem értem le. A többiek csak síri csöndben bámultak. Odacaflattam az asztalhoz és leültem.

Mi ütött beléd, csajszi?-kérdezett Mina rám se nézve-Jártál már Bakugou szobályában.?-erre mindenki rá vetette a tekintetét-Mist mivan? Valakinek szólnia kell neki.!

Mivan vele?

Üres.

Hogy.?

Csak a te cuccaid vannak összepakolva az ágyon. Bakugou hazament.