EmLéKeK

Negyedik rész * D

DAVID

Harmadik napja el sem mozdultam már a kórházból. Nem panaszkodom, hiszen sehol nem lennék most szívesebben, mint itt. Na, mondjuk ez nem igaz, mert sokkal szívesebben lennék Ben mellett. Sőt, még jobb lenne Bennel együtt otthon. De Benjamin még mindig az intenzív osztályon van. Ma át akarták vinni egy másik osztályra, ahol éjjel nappal mellette lehettem volna, de sajnos ma reggelre belázasodott. Állítólag ez sajnos gyakran előfordul egy komplikáltabb műtét után. Ez persze engem egy cseppet sem nyugtat meg.

Még mindig csak pár percekre mehetek be Benhez. A semminél több.
Az orvosok és a nővérek igazán kedvesek. Folyamatosan tájékoztatnak a kedvesem állapotáról. De mégis idegőrlő ez a várakozás.
A kollégáim rendszeresen járnak be hozzám. Nate volt olyan rendes, hogy elment hozzánk, és hozott nekem pár ruhát. A véres egyenruhát el kellett küldenem kitisztíttatni. A fegyveremet és jelvényemet megőrzésre a kapitánynak adtam át, amikor a baleset másnapján személyesen jött be a kórházba érdeklődni Ben állapotáról. Egyúttal személyesen is elmondta, hogy a munkám miatt nem kell aggódnom, követni fogja a fejleményeket és meg fogjuk beszélni, hogy mi a legjobb megoldás. Ráadásul azt is elmondta, hogy a rendőrség állja a kórházi számlát, mert a házastársamként Ben erre jogosult. Ez nagy megkönnyebbülés, mert nem tudom hogyan fizettük volna ki.

Rohadt lassan telik itt az idő. Mást sem csinálok, csak várok. Várom, hogy bemehessek Benhez, várom, hogy hírt kapjak. Ha egy-egy kollégám bejön hozzám, ami pedig szinte folyamatosan előfordul, akkor beszélgetek velük. Néha jönnek családok, akik a hozzátartozójuk műtétje miatt várakoznak. De ők nem szoktak velem foglalkozni.
Nate jön be a legtöbbet, és ő az, aki odafigyel hogy időnként egyek is valamit. Bár nincs étvágyam, de tudom, hogy ennem kell, hogy legyen erőm.

- David? - lépett be az egyik nővér a váróba.

- Bemehetek? - pattantam fel azonnal a fotelből.

- Jobbat mondok. Hamarosan átviszik a második emeletre - mondta mosolyogva.

- Ez komoly?

- Igen - felelte. - Órák óta nincs láza, és a vérvizsgálat eredménye is rendben van. A biztonság kedvéért pár napig még kap antibiotikumot, de kijöhet az intenzív osztályról.

- És akkor most már állandóan mellette lehetek? - kérdeztem.

- Így van.

- Ez fantasztikus - sóhajtottam. - És van már valami elképzelés, hogy mikor fog felébredni.

- Erre a doktor úr fog tudni válaszolni. De pár napig még nem hiszem.

- Azért már az is haladás, hogy átkerül egy sima kórterembe.

- Mondjuk annyira nem sima az a kórterem - nevetett a nővér. - Még mindig fokozott felügyelet alatt lesz.

- De ott lehetek, ugye? - kérdeztem újra. Csak a biztonság kedvéért.

- Éjjel nappal - mosolygott.

- Szuper. És mikor viszik át?

- Szerintem úgy fél órán belül, de majd szólok.

- Nagyon köszönöm - néztem rá hálásan.

Miután egyedül maradtam, gyorsan összepakoltam kevéske cuccomat a táskámba. Nate hozott pár ruhát, egy párnát, takarót és egy könyvet is. Mondjuk a könyv éppen Bené, valami vámpíros romantikus kötet, tehát nem éppen az én stílusom. A társam szerintem csak felkapta az éjjeliszekrényről. Mindenesetre a jó szándékot díjaztam. Türelmetlenül vártam, hogy újra láthassam Benjamint. Egészen feldobott a tudat, hogy most már mindig mellette lehetek. És megérinthetem, gumikesztyű nélkül is.
A fél órából végül órák lettek. Türelmetlenül járkáltam fel és alá a váróteremben, amikor Nate megérkezett.