EmLéKeK

Part 12 * B

PART 12

BENJAMIN

Reggel szokatlan hangra ébredtem. Tényleg egy telefon ébresztőjét hallom? Amikor mellettem az ágyban mocorgást éreztem, egy pillanatra meg is ijedtem. De aztán eszembe jutott a tegnapi nap, és az is, hogy tegnap este én magam hívtam be Davidet az ágyamba. Vagyis az ágyunkba. Hogy miért tettem? Már napok óta gondolkodtam ezen. Persze azt mondogattam magamnak, hogy csupán azért, mert az ő testalkatával nem lehet túl kényelmes a kanapé, és ő minden nap dolgozni megy, szóval fontos, hogy ki tudja pihenni magát. De ez nem a teljes igazság. Én magam sem értem, hogy miért, de vágyom rá, hogy közel legyek hozzá. Napközben, amikor nincs itthon, hiányzik, még ha egész jól el is foglalom magam. Amikor pedig itthon van, jó érzés minél több időt vele tölteni. Miért ne lehetnék mellette éjszaka is? Nincs ebben semmi rossz. Azt hiszem.

Nagy nehezen megfordultam, és épp David álmosan mosolygó arcát láttam meg.
- Jó reggelt - mondta rekedten.
- Neked is jó reggelt - feleltem. - Jól aludtál?
- Jobban, mint korábban - mosolygott. - És te?
- Én is - válaszoltam. Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy jobban, mint hittem volna.
- Gyorsan kimegyek a fürdőszobába, aztán neked is segítek. Ez így jó lesz? - kérdezte.
- Hát persze - bólintottam, és próbáltam ülő helyzetbe küzdeni magam. Egyre jobban megy ez is már.
Talán nem sokára már nem lesz szükségem a segítségére. Ha fogok tudni járni, minden könnyebb lesz.

Nagyjából tíz perce múlva David segítségével kijutottam a fürdőszobába. Nem tudom megszokni, hogy még a WC-re sem tudok egyedül ráülni. Illetve talán tudnék, de mivel megígértem, hogy ezentúl szigorúan betartom a szabályokat, így eszembe sincs megpróbálni. Talán szóba kellene hoznom, hogy David segíthetne. Ha jól értettem, akkor nem is azzal volt a gond, hogy megpróbáltam, hanem hogy egyedül tettem.
Nagyon szeretném visszakapni a régi életemet. És egyben visszaadni Davidnek az övét is. Az emlékezetemmel nem tudok mit kezdeni, de úgy gondolom, hogy ha a mozgásom újra a régi lenne, akkor az már egy hatalmas előrelépés lenne. Legalább emiatt nem kellene aggódnia többet. Eszembe jutott, hogy elmehetnénk akkor ide-oda, de rájöttem, hogy ez most akkor sem lehetséges, ha tudok járni. Mert a vírus miatt minden zárva van.
Már majdnem végeztem a zuhanyzással, amikor egy érdekes gondolatom támadt. Egészen idáig csak arra gondoltam, hogy a régi életemet akarom visszakapni. De miért ragaszkodok ennyire hozzá? David pár napja azt mondta, hogy ha mondjuk egy év múlva sem térne vissza az emlékezetem, akkor megpróbálhatjuk újra kezdeni. Újra megismerni egymást, kialakítani a közös életünket.
David a férjem, és bár nem emlékeszem a közös múltunkra, de azt már most is tudom, hogy nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. El sem tudom képzelni, hogy nélküle élhetek.
Miért kellene egy évig várni? Tegnap azt mondta, hogy azzal kell beérnünk, ami most van. Kedvelem Davidet, és úgy látom, hogy ő is jól érzi magát velem. Jól érezzük magunkat együtt. Hiányzik, ha nincs itt velem. Mi lenne, ha ezentúl nem a múltra koncentrálnék, hanem a jelenre és a jövőre? Ha eszembe jutnak a dolgok, akkor az nagyon jó lesz. De ha nem, akkor előbb vagy utóbb úgyis meg kell tanulnom együtt élni ezzel a dologgal.
Mától nem fogok azon rágódni, hogy miért nem emlékszem. Minden pillanatot élvezni fogok.
Ettől máris sokkal jobban érzem magam! Teljesen fellelkesít ez az elhatározás.

A gondolataimból kopogás zökkentett ki.
- Ben? Minden rendben van? - hallottam David hangját a fürdőszoba ajtaján túlról. - Már régóta bent vagy.
- Igen, minden rendben - feleltem gyorsan. - És már készen is vagyok.
Szegény, milyen sokáig várhatta, hogy szóljak neki. Ugyanis mindig ő szokott segíteni, hogy zuhanyzás után visszajussak a szobába.

Fél órával később már az étkező asztalnál ültünk, és a reggelit ettünk, amit David készített, amíg én a fürdőszobában voltam.
- Mikor érsz haza ma? - kérdeztem.
- Valamikor négy óra után, ahogy szoktam. Miért? - kérdezett vissza.
- Nem is tudom. Csak úgy kérdeztem - feleltem az igazságnak megfelelően.
David csak bólintott. Majd kezébe vette a telefonját.
- Nate kérdezi, hogy este lenne-e kedvünk pizzát enni - mondta, miután elolvasta az üzenetet.
- Naná, hogy lenne - vágtam rá. Nathan nagyon kedves. Már volt alkalmam megismerni David néhány munkatársát, de úgy látom, hogy Nate áll hozzá, hozzánk a legközelebb. Majd mosolyogva folytattam - Mondjuk tegnap is pizzát ettünk, de talán kibírjuk.
- Csinálhatunk mást is - ajánlotta.
- Nem kell. Legfeljebb ezután jó ideig nem fogunk azt enni - nevettem.
- Részemről rendben van - mondta mosolyogva. - Meg is írom neki, hogy jöhet. Van egy pizzéria, ami nyitva van. Hazafelé beugrunk és hozunk.
- Nincs minden zárva?
- Néhány étterem nyitva lehet, de csak házhoz szállítással - magyarázta.
- Értem. Szóval nem lehet beülni vagy ilyesmi?
- Nem, azt sajnos nem lehet. De nem is igazán vágynék most zárt helyre. A fene sem tudja, mi mindent lehet elkapni.
Egy kicsit még beszélgettünk erről a bizonyos vírusról, és arról, hogy mi a helyzet a kórházakban. Egyszerűen őrület, hogy 2020-ban kitörhet egy ilyen világjárvány.
Remélem, hogy hamarosan vége lesz!