Bűnös lelkek /Hazbin Hotel fanfic/

9. Fejezet Macskajaj és Rosie

Sziasztok! Elsőként egy bocsánat kéréssel jövök nektek, egyszerűen semmi időm nem volt írni, ha meg mégis akkor nem jött a kedv hozzá, de itt vagyok. Másodszor megszeretném nektek köszöni az elért olvasó számot, hiszen már egy jó ideje ezer fölött van ez a szám, szóval köszönöm nektek. Harmadik pedig jó olvasást kívánok az új fejezethez!

Luna szemszöge:

Enyhe másnapossággal szenvedve ülök a konyhában, kezemben egy pohár víz van, és közben várom, hogy a fájdalomcsillapító használjon. Rengeteg alkoholt megittam, biztos vagyok benne, hogy ilyen nagy mennyiségtől már rég meghaltam volna alkoholmérgezésben. Még szerencse, hogy halott vagyok, így csak az enyhe fejfájás gyötör. Kurvára nincs kedvem most senkihez se, jó talán Angiet és Nifftyt el tudnám viselni, de a többieket biztos nem. Komótosan felállok a székemből és a hűtő felé veszem az irányt, hogy tudjak valamit enni. Kinyitom az ajtaját és a tartalmát kezdem el vizsgálni. Még szerencse, hogy tegnapelőtt bevásároltam Husk társaságában, így legalább van kajánk. Erre valamiért se Charlie, se Vaggie nem gondol kb sose. Megfogok egy teli doboz tojást, hozzá szalonnát, ezeket a mellettem található pultra pakolom, kiveszek még vajat, sonkát, zöldségeket, sajtot és tejet. Ahogy ezek is a pultra kerülnek elégedetten csukom be a hűtő ajtaját. Halkan dúdolni kezdek egy régi gyerekdalt, majd neki látok a főzésnek. Tény, hogy nem vagyok egy profi szakács, de alap dolgokat el tudok készíteni. Lehet, reggeli után elmegyek Rosiehoz, hogy minél hamarabb meg legyen a ruha. Szeretem Rosie ruháit, olyan szépeket tud alkotni. Talán nevezhetem őt is egy barátnak, bár néha inkább azt érzem, hogy nagyon anyáskodó velem szemben. Mindegy is, Rosiet így kedvelem. Kicsit jól is esik, hogy törődik velem. Hiába ott van nekem Lilith, mint nevelő anya, de néha olyan távolság tartó velem. Mintha tettem volna ellene valamit, amiről nem is tudok. Merengésemből a szalonna kellemes illata térit vissza.

Alastor szemszöge:

- Alastor ments meg! – sikítja egy gyenge lány hang. Sötétzöld szemei rémülettel teliek, de ez hamar elmúlik és az élet utolsó szikrája is eltűnik belőlük.

- Ne! – kiáltok fel hangosan. Zihálva felülök az ágyamban egyből. Már megint ez a rémálom. Lassan lenyugszom, és a háttámlának dőlök, lábaimat felhúzom, azon pihentetem meg kezeimet. Azóta ezt álmodom, mióta a hotelban "dolgozom". Friss levegőre van szükségem. Ahogy ez megfogalmazódik bennem, kikelek az ágyból és készülődni kezdek.

***

Lassan sétálok lefelé a lépcsőkön, furcsa zaj csapja meg a füleimet. A konyha felől jön, ahogy leérek az utolsó lépcsőfokról is, arra indulok el. Bárki is az nagyon korán kelhetet, hogy már a konyhában garázdálkodik. Ahogy elérem az ajtófélfát, mintha a körülöttem lévő dolgok teljesen megváltoztak volna. Ahogy belépek a helységbe, nem a konyhában találom magamat, hanem egy gyerekszobában, pontosabban az ő szobájában. Felém kapja fejét, a hirtelen mozdulatra fekete fürtjei röpködnek és a kis kerekded arcába csapodnak.

- Alastor! Végre itt vagy, hiányoztál. Gyere, játssz velem! Nagyitól kaptam egy plüss farkast, nézd! – cserfességén elmosolyodok és közelebb megyek hozzá, ő pedig elém rohanva megragadja a kezemet és rángatni kezd. Sötétzöld szemei vidáman ragyognak, ahogy mesél nekem.

- Al... Alastor! – erélyes hang zökkent ki. Meglepetten pislogok egyszerre többször is, meglepetten veszem észre, hogy a konyhában vagyok. Eltűnt a barackvirág színű szoba, a rengetek plüssállat és a többi játék is, ahogy az ágy is, amin annyi mesét olvastam, és ami a legfontosabb, hogy ő sincs sehol.

- Alastor, Lucifer szerelmére! Jól vagy? – Luna hangja aggódóan cseng, a szinte üres konyhában, ami egyben étkező is.

- Persze. Miért ne lennék jól? – erőltetek nyugalmat magamra. Mosolyomat nem hagyom lehervadni, úgy nézek az izzó vörös szemekben, amikben aggódás fényei csillognak.