Bűnös lelkek /Hazbin Hotel fanfic/

5. Fejezet Játszunk nyílt lapokkal!

Itt is volnék a következő fejezettel. Jó olvasást hozzá!

Luna szemszöge:

Fáradtan sétálok lefelé a lépcsőn. Semmit se aludtam, miután Alastor elküldött az éjszaka. Még egy órán keresztül ültem az ajtaja előtt, mint egy kivert kutya, de legalább hallgatóztam, sajnos nem sok mindent hallottam, csak annyit, hogy félórán keresztül hol köhögött, hol a vizet folyatta. Végül az egyik árnyéka kijött hozzám a tudta nélkül és vissza kísért a szobámba. Furcsa volt egy árnyékkal sétálni, mégis a maga módján jól eset az a gondolat, hogy törődik velem. Kezdek megörülni. Miért érdekel engem Alastor, hogy léte? Hiszen az csak nekem kedvezne, ha meghalna. Bár semmi hasznom nem lenne a halálából, igaz abból sincsen, hogy él. Luciferre mondom! Kell egy kávé vagy valami erősebb, hogy tudjak gondolkozni. Leérek egészen az előtérig, ahol a bárpult is van, Husk már ott áll és unalmában az egyik poharat törölgeti. Oda sétálok hozzá és felülök az egyik bárszékre a macska démon minden lépésemet végig követi, utána meg csak felsóhajt.

- Reggelt Husk! Egy whisky lesz két jégkockával. – kérek tőle, álmos hangon.

- Luna reggel fél nyolc van. Nem foglak kiszolgálni. Talán kaphatsz egy kávét, de ennyi. – morogja nekem lustán. Komolyan olyan, mint egy macska. Ezen merengve felemelem a kezemet és megérintem a füle tövénél, már mikor megláttam meg akartam ezt tenni. Ő csak ledöbbenve néz rám.

- Mi a faszt művelsz? – kiabál rám, közben hátrál tőlem. Halkan elnevetem magamat.

- Ne haragudj Husk, de késztetést éreztem rá, hogy megtegyem. – mosolygok rá kedvesen.

- Ott vannak a tieid, piszkáld azokat, lüke liba. – károgja idegesen. Csak felsóhajtók és tovább merengek a ma hajnalon. Egészen addig, míg elém nem kerül egy csésze gőzölgő kávé. Kérdőn nézek fel Huskra.

- Úgy csináltam, ahogy szereted. – motyogja még mindig bosszúsan.

- Köszönöm. Ez igazán kedves tőled. – mosolygok rá kedvesen. Ő csak fortyog magának tovább. A hőbörgésére nem reagálva kezdem iszogatni a fekete nedűmet.

- Husk! – szólítom meg újból a csapost, ő csak felvont szemöldökkel néz rám. – Beszélni akarok veled, Alastorról. – motyogom halkabban, mint ahogy kezdtem.

- Én meg nem akarok. – mondja határozottan.

- Kérlek, nagyon fontos lenne! – könyörögve nézek rá.

- Nem vagyok hajlandó, arról a seggfejről beszélgetni. Örülök, hogy ma még nem találkoztam vele. – pufogja, mint egy zsémbes öregember.

- Kérlek! – szólalok meg bátrabban. Mit sem törődve a kérlelésemmel, meg csóvája nemlegesen a fejét és tovább pakol. Mivel tudnám rá venni, hogy beszéljen róla? Gondolkozz, Luna! Angel azt mesélte róla, hogy alkoholista és szerencsejáték függő. Ez az!

- Husk, pókerezni akarok! Ha nyerek, beszélsz, ha vesztek pedig kérhetsz valamit. – mosolygok ártatlanul rá.

- Nem. Nem játszok kislányokkal. – utasít vissza felsőbbrendűen.

- Ugyan már, Husk. Ez csak póker. Vagy félsz, hogy ez a „kislány" megver téged? Ha így van, akkor tényleg ne kezdjük el, mert vesztesekkel nem játszom. – vigyorgok ördögien. Látom rajta, hogy a sértegetésem betalál nála. Olyan könnyen megvezethetőek a kárhozott lelkek.

- Rendben. De mivel úgyis veszíteni fogsz ezért egy hónapig te vigyázol Angel malacára és takarítasz Nifftyvel. – vigyorog rám, mintha már nyert is volna. Jaj, szegény cicus. Te már akkor vesztettél mikor beleegyeztél.