❀ Stray Kids Oneshots ❀ ✔️

7.❀JeongHo❀

Az Idolok élete nehéz. Ritkán tudunk találkozni a családunkkal, egy dormban kell élnünk a csapattagokkal, ha bandában vagyunk, szabályok szerint élünk, meg van szabva szinte minden az életünkben, de a legrosszabb, hogy nem igazán járhatunk senkivel a rajongók és a jó hírünk miatt.
Viszont a szívnek sokszor nem lehet parancsolni és, ha akarnám, se tudnám kiverni a fejemből hyungomat. Minden nap látom, és mindent együtt csinálunk. Közös táncpróbák, stúdió felvételek és közös élet. Nincs, mit tenni ezzel együtt kell élni, de egy nap megtörtént az, amire soha nem gondoltam, hogy meg fog.

- Jeongin, kérlek, ne utálj meg, de... kedvellek...

Abban a pillanatban még a könnyeim is kicsordultak és szegény Minho fal fehéren kérdezgette, hogy rendben vagyok e és hajtogatta, mennyire sajnálja. A végére kicsit el is nevettem magam, majd elmondtam én is, hogy mit érzek iránta és csak a meglepettségtől sírtam el magam.
Azóta elkezdtünk járni, bár ezt a többiek még nem tudják. Nem tudom, hogy mit szólnának ehhez az egészhez, hisz tudja mindenki, hogy Minho néha kicsit erőszakos és forrófejű. De van ebben is valami izgalom, hisz folyton bujkálnunk kell és átszökdösünk egymáshoz, hogy utána hajnalban visszalopódzunk a saját ágyainkba.

Most is épp már mindenki alszik, mi meg a nappaliban összebújva néztük halkan a tévét. Általában itt vagyunk, mert a szobák az emeleten vannak, és nem igazán hallatszik fel semmi, de ettől függetlenül, mindig nagyon halkak vagyunk.

- Szerintem ideje lenne elmondani a srácoknak. - suttogta fülembe, mire megdermedtem.
- Szerintem korai lenne. Félek, hogy a Hyungok kiakadnának rád emiatt. - vallottam be neki félelmemet.
- Nem lesz semmi baj Kicsim, hisz úgyis megbékélnek, hisz téged is szeretnek azt meg gondolom, nem akarják, hogy szomorú légy. Te vagy mindenki kis maknaeja, de csak az én szerelmem. - adott egy puszit ajkaimra, de én többet akartam és tarkójára csúsztatva kezemet, nem engedtem neki, hogy eltávolodjon.
Egyre hevesebben kezdtük falni egymás ajkait, ami nem vezetett sok jóhoz. Még nem voltunk együtt úgy és én még szűz vagyok, nem akarom, hogy a többiek így tudják meg a kis titkunkat.

Annyira el voltunk foglalva egymással, hogy észre se vettük, hogy valaki közeleg csak mikor hirtelen világos lett és szétrebbenve egy dühös Bangchant láttunk meg.
- Ti mit csináltok itt késő este? - szemei majdhogy nem vérben forogtak és kezdtem nagyon megijedni tőle, ami miatt közelebb húzódtam szerelmemhez, hogy elbújjak.
- Hyung ez nem az, aminek látszik.. - de már nem tudta befejezni a mondatot, mert Chris kikapta mellőlem egy mozdulattal.
- Nem ronthatod meg őt Minho. - rivallt rá és ekkor már egy álmos Felix és Hyunjin is megjelent.
- Chan fejezd be. - kiáltott rá Lix, mire elengedte kedvesem karját, de még mindig mérgesen méregette. - Mi történt itt?

Nem is gondolkoztam, szinte azonnal felpattantam és Minhot magam mögé fogtam, hogy megvédhessem.
- Hyung kérlek, ne hagyd, hogy elragadtasd magad a méregtől. - néztem egyenesen a szemeibe.
- De hát elcsavarta a fejed még meg is védenéd? - kérdezett vissza lesújtó hangnemben.
- Nem ő volt az, aki elcsavarta valaki fejét, hanem én tettem ezt vele. Szóval, ha valakire dühös akarsz lenni, akkor legyél rám. Én voltam az, aki elcsábította őt. - álltam ki szerelmem mellett, hisz tényleg én voltam az, aki régebb óta kedveli a másikat.
- A kis maknaenk felnőtt. - rohant oda hozzám Hyunjin csillogó szemekkel, hogy átkarolhasson a nyakamnál, mintha csak az öccse lennék.
- Nem kell ezt tenned In. Ne vidd el helyettem a balhét, én vagyok az idősebb, vállalom a következményeket. - nézett rám biztatóan, de láttam a szemein, hogy szomorú.
- Channie, hűtsd le magad és hagyd békén őket. Nem látod, hogy kiállnak egymásért? - szidta meg Jinnie.

Legidősebb hyungunk vetett még ránk egy pillantást és mérgelődve vissza ment az emeletre Felixet is magával rángatva.
- Na, akkor srácok szerintem menjünk vissza mi is. - mosolygott ránk szőke barátunk. - Lee Know drága te pedig ma töltsd az éjszakát a mi szobánkban. Van hely, mert Lix reggelig nem hiszem, hogy megszabadulna Bangchantől. - kuncogott mindent tudóan.
- Én se akarom, hogy visszamenj a szobádba. - néztem kérlelően kedvesemre.
- Hogyan is mondhatnék nemet ezeknek az aranyos róka szemeknek. - mosolyodott el és a derekamnál fogva közelebb húzott magához.
- Oké srácok én megyek, majd jöttök. - indult el a szobák irányába Hyunjin, de mi erre már nem igazán figyeltünk. Örültem, hogy a ma estét a szerelmem mellett tölthetem, mert nincs az az isten, hogy Felix ágyában aludjon.

Már az ágyamban feküdtünk a meleg takaróm alatt és már majdnem el is aludtam, mikor Minho egy kicsit közelebb vont magához.
- Köszönöm a mait. - suttogta, hogy csak én hallhassam.
Meg ráztam a fejem és lassan közelebb hajolva hozzá összeérintettem homlokunkat és egy eszkimó puszit adtam orrára.
- Szeretlek Hyung.
Nem válaszolt csak egy mély, érzelmes csókba hívott és közben arcomat simogatta hüvelyk ujjával. Csak remélni tudtam, hogy Jin nem hall minket, mert elég mélyen tud azért aludni, de jobb félni, mint megijedni.
- Én is téged Innie, mindennél jobban.

Reggel, mikor kiléptem a szobánkból, szokás szerint még senki sem volt ébren. Általában én szoktam lenni az első, aki felkel, de pár pillanat múlva a szomszéd szobából Felix lépett ki. Felmutatta hüvelykujját egy biztató mosollyal, ami miatt úgy éreztem egy hatalmas kő esett le a szívemről. Valószínűleg Bangchan már nem haragszik annyira.

Ezek után boldogan indultam vissza a szobába, hogy felébresszem hétalvó kedvesemet.
- Jó reggelt Hyung. - mosolyogtam rá szélesen, de ő csak egy sunyi nézés kíséretében magára rántott és egy rövidke csókkal köszöntött.
Nem tudtuk sokáig élvezni ezt a pillanatot, mert egy párna landolt a fejemen, mire nevetve fordultam hátra.
- Ne nyáladzatok kora reggel. - nyávogott a dráma királynő. - Nem vagyok még hozzá szokva ehhez a látványhoz. - amint befejezte a mondandóját visszadobtam az arcának a párnát és Minhot magammal húzva kirohantam a szobából, mert tudtam, hogy most lecsap egy kör hisztit Hyunjin. Megálltunk a lépcső aljánál, de nem tudtuk eldönteni, hogy azért lihegünk, mert lerohantunk, vagy azért mert nem tudjuk abba hagyni a nevetést.

Itt is lennék a mai novellával. Remélem tetszett és bocsánat a kezdeti feszültségért, de így láttam hitelesnek. 😊