❀ Stray Kids Oneshots ❀ ✔️

12.❀JeongHo❀

❀JeongHo❀

Épp a vacsorámat készítettem, mert az édes anyám éjszakai műszakos és hamarabb be kellett mennie így rám hárult ez a feladat. Nem erőltetett meg túlságosan, hisz már hozzá szoktam az ilyenekhez, mivel drága anyám nővér.

Amint leültem a nappaliba és kapcsoltam egy sorit, hogy lekössem magam evés közben, megszólalt a csengő. Kicsit meglepődtem, mert nem számítottam ilyen későn vendégre, de mikor kinyitottam az ajtót már meg sem lepődtem.

- Megint verekedtél In? - kérdeztem rá kertelés nélkül kissé dühösen.
- Nem akartam, de az a bunkó elkezdett kötekedni egy kis sráccal és muszáj voltam megvédeni. - mosolyodott el, de látszott rajta, hogy ez a sebes ajka miatt nem esett neki kellemesen.
- Na, gyere te hős, lekezelem a sebeidet. Egyébként a másik srác is így néz ki?
- Rosszabbul. - nevette el magát. - Szerintem a keze is eltört.
- Azt hogy hoztad össze? - közben már a kanapéhoz értünk, ahol azonnal helyet is foglalt.
- Tudod elég kemény a beton. - kacsintott.
- Na jó, nem akarok több részletet. - azzal ott hagytam és elővettem az elsősegély készletet a konyhából.

Egy vattát lelocsoltam fertőtlenítővel és óvatosan elkezdtem kitakarítani a sebeit. Nem volt sok, csak a szemöldöke és a szája széle repedt fel egy kicsit.
- Aucs, óvatosabban. - nyávogott.
- Persze ez fáj, de mégis minden alkalommal leállsz verekedni valakivel. - forgattam meg a szemeimet és végül letapasztottam a nagyobb sebeit. - Ha nem haragszol, akkor én folytatnám a vacsorámat. - álltam fel mellőle és a dobozt visszatéve a helyére, újra neki fogtam az evésnek.
- Sajnálom, hogy zavartalak. - hajtotta le a fejét bűnbánóan.
- Semmi baj, inkább gyere hozzám, minthogy így menj haza. - legyintettem egyet. - Egyébként nem vagy éhes? Még maradt abból, amit főztem, mert kicsit elszámoltam magam.
- Azt hittem sosem kérdezed meg. - pattant fel és egy jól megrakott tányérral tért vissza hozzám, hogy leüljön mellém. Pár pillanattal később már meg is éreztem a kezét a jobb combomon, ami miatt végig szaladt rajtam a borzongás. Hamar befejeztem az evést és elvittem a tányéromat a mosogatóba, de semmi kedvem nem volt már elmosni ezért csak ott hagytam.

Ledobtam magam a tv elé és folytattam a sorozatot, amit elkezdtem, mielőtt megérkezett volna Jeongin. Hamarosan csatlakozott is hozzám. Átdobta rajtam a lábát és velem szembe az ölembe ült, hogy hozzám bújhasson. (Megj.: Elolvadok, ha elképzelem ezt a jelenetet 😍)
Annak ellenére , hogy nagyjából egy súlyban vagyunk, mégse éreztem túl nehéznek.
- Minho, mondtam már, hogy imádlak? - emelte fel álmos kis buksiját, hogy arcomra nézhessen. Nem tudtam neki ellenállni és bármennyire akartam rá haragudni a verekedés miatt, egy pillantásával képes volt megolvasztania a szívem.
- Miért kell ennyire aranyosnak lenned? - simítottam meg puha arcát és egy puszit adtam ajkaira, de neki ez nem lehetett elég, mert azonnal nyújtózkodott a folytatásért. Elmosolyodtam és megadtam neki, amit szeretett volna, egy lassú, lusta, de annál érzelmesebb csókot adva édes ajkaira, amit készségesen viszonzott. Nem volt sietős, vagy habzsolós, egyszerűen csak kiélveztük egymás társaságát.

Pár perccel később újra a képernyőre szegeztem a tekintetemet, míg ő a mellkasomon pihentette buksiját és én simogattam a hátát. Percekkel később észrevettem, hogy elaludhatott ezért elnyúltam magunk mellé és áldottam az eget, hogy ide készítettem egy takarót, amit most rá is tudtam teríteni. Kicsit lentebb csúsztam és a hátamhoz igazítottam egy párnát, hogy nekem is kényelmesebb legyen, mert nem hiszem, hogy fel tudnám vinni a szobáig.

Így aludtunk el ketten a kanapén, valami unalmas sorozatot nézve egy verekedés után, de mégis úgy éreztem, hogy ennél tökéletesebb nem is lehetett volna ez az éjszaka.

Reggel lágy simogatásra keltem, amit édes anyám ajándékozott nekem, hogy felkelthessen.
- Mikor érkezett? - mutatott a még mindig rajtam szuszogóra, mosollyal az arcán és suttogva, nehogy felébressze.
- Nem sokkal az után, hogy te elmentél. - simítottam kedvesem hajára.
- Rendben, nem is zavarok tovább, megyek én is lefekszem. - adott egy puszit a homlokomra és el is vonult a szobájába.

Örülök, hogy anno, mikor előbújtam ő még csak meg sem lepődött, sőt még azt is mondta, hogy neki csak az a lényeg, hogy olyannal legyek, aki boldoggá tesz. Mit számít az, hogy ez a személy lány vagy fiú.
Aztán, mikor bemutattam neki Jeongint, odáig meg vissza volt érte. Örült neki, hogy végre nyitottam valaki felé, még akkor is, ha a kis drága nem épp egy angyal.

Nagy merengésemet megzavarta elmém kitöltője azzal, hogy elkezdett mocorogni és rám emelte még félálomban lévő szemét.
- Jó reggelt Hyung. - mosolygott rám édesen és feltornázta magát, hogy adhasson egy reggeli, álmos csókot.
- Jó reggelt bajkeverőm. - simítottam arcára, hogy újra birtokba vehessem ajkait. - Van kedved reggelizni? - kérdeztem, mire bólintott. - Ki engednél, hogy készíthessek valamit? - erre csak megrázta a fejét és én vigyorogva forgattam meg a szemem.
- Még öt perc. - mutatta ujjaival is a számot.
- Rendben. - elkezdtem birizgálni a haját, miközben vártam, hogy magához térjen.

Szeretem, az ilyen meghitt pillanatokat mikor nem sietünk a suliba és nyugodtan pihenhetünk még együtt. Tudom, hogy ő is így van ezzel és pont ezért nem szoktam ilyenkor siettetni a felkelést, ha délben dönt úgy, hogy kikel, az ágyból ám legyen.

Itt is lennék kicsit megkésve. Na, kinek tetszik a soft, top Minho és hard, bottom Jeongin? Nem tudom honnan jött az ötlet, de szerintem nagyon illenek rájuk ezek a szerepek 😊🥰