❀ Stray Kids Oneshots ❀ ✔️

15.❀MinChan❀

Egy átlagos napnak indult a dormban, mikor megkaptuk a hírt, hogy egy videót fogunk forgatni nem máshol, mint azon a helikopter leszállón, amin a BTS híres logója szerepel.

- Srácok ez annyira izgalmas. - villanyozódott fel legfiatalabb tagunk.
- Azon a helyen forgathatunk, ahol egykor a BTS és a Monsta X is. - gondolkoztam el. Végül is ez egy olyan lehetőség, amit kár lenne kihagyni.
- Abba bele gondoltatok már, hogy azért ez mekkora kiszúrás? - szólalt meg hirtelen Minho a lépcső aljánál álldogálva. Kérdőn néztünk rá mindannyian, mire megforgatta a szemét. - Tudjátok, hogy milyen magasan leszünk? Mi van, ha valaki leesik? A legrosszabb az egészben, hogy mindenkinek kötelező. - rohant fel meg se várva a válaszunkat valószínűleg a szobánkba. Gyorsan utána mentem és szerencsére utol értem mielőtt bezárkózott volna.

- Mi a baj Minho? - szólítom meg lágyan. Az ágya szélén ült könyökén megtámaszkodva és a fejét fogta. - Általában te vagy az első, aki alig bír megmaradni a bőrében, ha egy ilyen nagy lehetőséget kapunk. - simítottam hátára miután leültem mellé.
- Nem értesz te semmit Bangchan. - mordult rám. Tudom, hogy nem szándékosan dühös rám csak ezzel próbálja elrejteni az igazságot ezért nem is haragszom rá a hangneme miatt.
- De, ha nem tudom, hogy mi miatt vagy ilyen feszült, akkor nem is érthetem meg a problémát. - próbálom megpuhítani és átkarolom a vállát azzal a kezemmel, amivel eddig simogattam.
- Akrofóbiám van. - suttogja alig hallhatóan, de mivel elég közel ültem hozzá így tisztán értettem, amit mondott. Szóval fél a magasságtól.
- Miért nem szólsz a főnöknek? Hátha megértené. - próbáltam kitalálni valamit, de csak ez jutott az eszembe.
- Semmi értelme. Addig, amíg nem sérülök le, muszáj megcsinálnom. Emlékszel? Még Hannak is fel kellett lépnie, amikor baj volt a szemével. - mesélte keserűen és sajnos igaza volt. Addig, amíg tudunk énekelni és táncolni meg kell csinálnunk a menetrendet.
- Van egy ötletem. - kaptam fel a fejemet és ő is rám vezette végre barna szemeit.
- Eltöröd a lábam? - kérdezte félig komolyan.
- Mi? Nem. - nevettem el magam egy kicsit. - Végig ott leszek a közeledben és, ha kell, fogom a kezedet is. Nem hagyom, hogy bajod essen. Rendben? - ajánlom fel mosolyogva.
- Megtennéd? Értem? - kerekednek el szemei.
- Érted bármit képes lennék megtenni, ha tehetném, akkor eltörölném ezt az egészet. Lesz még ennél jobb lehetőségünk is, nem ezen múlik a jövőnk. - mondtam őszintés és úgy néz ki sikerült egy kicsit jobb kedvre derítenem, mert az ő ajkai is kicsit felfelé görbültek.
- Na, gyere, menjünk vissza a többiekhez. - húztam fel az ágyról a kezénél fogva és visszamentünk a nappaliba. A srácok még mindig arról áradoztak, hogy mennyire izgatottak a forgatás miatt. Észrevettem, hogy Minho kicsit kényelmetlenül érzi magát ezért megfogtam a kacsóját, ami kettőnk között volt és kicsit megszorítottam, hogy ne aggódjon.

...

Este már majdnem elaludtam, amikor mocorgást hallottam Lino ágya felől aztán a kis drága felemelte a takarómat és befurakodott mellém. Kicsit reszketett ezért hátulról átöleltem a derekát és még közelebb húztam magamhoz. Egy puszit hintettem tarkójára, elsuttogtam neki, hogy mennyire erős meg bátor és, hogy semmitől se kell félnie, amíg én mellette vagyok. Lehet, hogy nem látszik, de a kissé bunkó és mogorva külső mögött egy ártatlan kiscica, aki mindenkinél jobban igényli a szeretetet és törődést.

Később már csak az egyenletes légzését és halk horkolását hallottam, ami inkább csak szuszogásnak nevezhető, így én is megpróbáltam elaludni, ami elég könnyen sikerült, hisz az én kis házi macskám ott volt mellettem a karjaim közt békésen aludva.

Másnap én ébresztettem kis alvó társamat azzal, hogy az arcát kezdtem simogatni és halkan beszéltem hozzá. Szerencsére hamar sikerrel jártam.
- Jól aludtál? - kérdeztem, mikor végre megajándékozott gyönyörű, majdhogy nem fekete tekintetével. Ő csak bólintott egyet és újra lehunyva szemeit egy apró csókot adott ajkaimra, éppen csak akkorát, hogy érezzem közelségét. Ilyenkor igazán aranyosnak látom, bármennyire gyilkos tekintettel is tud nézni.

Megreggeliztünk aztán már indultunk is az épülethez, amelynek a tetején kell majd ugrándoznunk. Így lentről tényleg nagyon magasnak látszik ez az egész és az sem segít a helyzeten, hogy a lift, amivel felmentünk üveges volt. Megfogtam Minho kezét biztatásképp, aki nem győzte venni a levegőt.
A felvétel alatt szinte folyamatosan maga elé nézett, nehogy, ha felemeli a fejét, akkor megszédüljön és elessen. Amikor csak tudtam fogtam a kacsóját és többször is rápillantottam, hogy minden rendben van-e vele.

Szerencsére sikerült elég gyorsan végeznünk és, amit visszaöltözhettünk a saját ruháinkba, már meg is indultam Minhoval a lifthez, hogy levigyem. Átadtam a dolgokat Changbinnel, hogy a továbbiakat beszélje meg ő és már ott sem voltunk.
Amint elhagytuk a legfelső szintet azonnal magamhoz húztam és szorosan megöleltem, míg ő az arcát a kabátomba fúrta és még talán el is sírta magát. Szörnyű volt így látnom őt, ezért mielőtt még leértünk volna a földszintre, felemeltem az arcát, hogy rám nézzen és lágyan megcsókoltam. Benne volt minden, mennyire erős, hogy büszke vagyok rá és mérhetetlenül szeretem.

Mire megérkeztünk a földszintre addigra neki is eltűntek a könnyei, de a kezemet nem eresztette el még akkor sem, amikor már beültünk az autóba, ahol neki dőlt vállamnak.
- Köszönöm, hogy mellettem voltál és vigyáztál rám. - suttogta.
- Tessék? Nem hallottam. - szurkálódtam mosolyogva.
- Jól hallottad. Nem fogom újra kimondani. - duzzogott kicsit, de tudtam, hogy nem komoly a dolog.

Végül sikerült, mindennek jól alakulnia és még a videó is hihetetlenül jóra sikerült főleg a vágás után. Az pedig teljesen elérzékenyített, hogy a Stay-ek azonnal észrevették, hogy mi van Minhoval, de csak azt írogatták, hogy büszkék rá és, hogy mennyire bátor. Mindig meg tudnak lepni a fanok és nagyon örülök neki, hogy ennyire figyelmesek, végül is sokat köszönhetünk nekik és remélem nekünk is sikerül mindent visszaadnunk.

(De még mennyire 🥺❤)

Szóval az alap ötlet szerintem tudjátok honnan jött és nem akarom itt untatni az embereket a nyávogásommal, de én is nagyon büszke vagyok Minhora mert én is tériszonyos vagyok, viszont én nem mertem volna olyan magasra menni, nemhogy még táncikálni is. Egyszer voltam a Kékestetőn is, de a toronyba se mertem felmenni

Azért remélem tetszett ez a novella is és köszönöm, ha elolvastad 😊💙