❀ Stray Kids Oneshots ❀ ✔️

5.❀JeongMin❀

- Srácok, kész a vacsi. - kiáltotta el magát Felix ezért letettem magam mellé a könyvet, amit éppen olvastam és már indultam is ki a szobámból, amin Hannal osztozok. Jól kijövünk egymással így nem nagyon szoktunk hangoskodni, általában ő is meg én is elvagyunk a saját kis világunkban.

A vacsora nagyon finom volt, de egész végig csak Jeongint tudtam figyelni. Általában mindig bolondozik és beszélget a többiekkel, de most csendben volt végig és a legfurább az volt, hogy még egy kicsit sem mosolygott.
Egészen lefekvésig nem hagyott nyugodni a dolog, mert éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem mertem megkérdezni tőle, nehogy elzárkózzon előlem.
Valószínűleg drága szobatársam is észrevette, hogy valami zavar, így, amint vissza értem a szobánkba le is támadott.

- Seungmin. - szólított meg. - Van valami baj? Feszültnek látszol. - érdeklődött, de nem tudtam mennyire kéne ebbe bele vonnom, hisz én se tudok semmit a dologról.
- Nem, semmi. - intettem le, de neki látszólag ez nem volt elég válasz.
- Minmin~ - nézett rám őzike szemekkel. - Látom, hogy van valami. Tudod, hogy nekem elmondhatod. - kérlelt tovább, mire beadtam a derekam és ledobtam magam vele szemben az ágyra.
- Láttad, hogy milyen volt ma vacsoránál Jeongin? - kérdeztem és válaszként bólintott egyet. - Szóval, szerintem történt valami vele és nem hagy nyugodni a dolog. Meg akarom tőle kérdezni, hogy miért ilyen szomorú, de nem mertem a többiek előtt. - mondtam el neki, hogy mi nyomja a lelkem kissé feszengve.
- Szerintem erre az a megoldás, hogy oda mész hozzá és megpróbálod felvidítani. Szerintem neked amúgy is hamarabb megnyílik, mint másnak. - küldött a végére egy bátorító mosolyt is felém.

Kicsit nyugodtabban másztam át az ágyamra, hogy lefeküdhessek aludni, de egy órával később is fent voltam még. Úgy döntöttem, hogy muszáj most valahogy lenyugtatnom magam és erre csak egy dolgot láttam lehetőségnek.

Halkan kiosontam a szobánkból és az egy ajtóval arrébb lévő szoba felé vettem az irányt. Tudom, hogy nehéz lesz úgy belopódznom, hogy ők hárman vannak, de reménykedtem benne, hogy Felix és Hyunjin elég mélyen alszanak ahhoz, hogy ne vegyenek észre.
Óvatosan lenyomtam a kilincset és beléptem az ajtón. Szerencsémre Jeongin ágya van a legközelebb az ajtóhoz így gyorsan le is guggoltam mellé. Egy darabig csak néztem gyönyörű arcát, miközben alszik, majd úgy voltam vele, hogy azért felköltöm, nehogy felsikítson arra, amire készülök.

Lágyan megsimítottam arcát és ennyi elég volt, hogy nyitogatni kezdje szemeit, de mielőtt megszólalhatott volna a mutató ujjamat a szám elé tettem, hogy maradjon csendben.
- Aludhatok ma veled? - kérdeztem tőle suttogva.
Varázsolt egy apró mosolyt arcára és bólintott egyet, már ezért is megérte ez az egész.
Bemásztam mellé a takaró alá és vele szemben helyezkedtem el, szinte azonnal hozzám bújt, mint egy kis cica én pedig selymes fürtjeit simogatva aludtam el végre.

Később mocorgásra keltem magam mellől és azonnal kinyitottam szemeimet, hogy lássam mi történik. A kis rókám kissé könnyes szemekkel nézett engem és én azonnal megijedtem, hogy mi lehet vele.
- Mi a baj pici? - kérdeztem tőle még mindig suttogva.
- Hyung. - szinte azonnal elcsitítottam, mert látszott rajta, hogy nem igazán tudja elmondani, amit akar. Majd megszakadt a szívem attól, hogy így kell látnom őt, ezért szorosan magamhoz öleltem, hogy tudja, én itt vagyok mellette, bármi is történjen.

Mikor már úgy éreztem, hogy nagyjából megnyugodott, kicsit arrébb húzódtam tőle, de csak azért, hogy szemeibe nézhessek.
- Jobban vagy kicsit? - kérdeztem aggódva érte.
- Minmin, sajnálom. Eláztattam pólódat. - nézett rám bűnbánóan, de én csak megráztam a fejem, hogy nem zavar a dolog.
- Mi lenne, ha már ilyen hamar fent vagyunk, ha kimennénk és megnéznénk a napfelkeltét? - ajánlottam fel neki.
- Rendben, menjünk. - egyezett bele és már ki is kelt mellőlem. Hiányzott a közelsége és még kicsit fázni is kezdtem. Követtem őt egy nagyobb takarót a kezembe kapva kiültünk a hátsó kertbe a hinta ágyra. Ráterítettem az anyagot és én is bebújtam alá. Ami viszont meglepett az az, hogy szorosan mellém húzódott, annyira, hogy talán még egy papírlap se fért volna közénk.

- Minmin - szólt és én azonnal neki szenteltem minden figyelmemet. - Tudod, tegnap felhívott a bátyám és közölte, hogy elpusztult a kutyánk. Nagyon rosszul érintett, hisz majdhogynem vele nőttem fel és még csak el se tudtam rendesen búcsúzni. Eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha ugyan így elveszítem egy szerettemet is és nem tudtam másra gondolni egész nap. Viszont, amikor bejöttél hozzám Hyung és befeküdtél mellém, valahogy teljesen kiment a fejemből ez az egész. Mikor elaludtam álmomban is velem voltál, viszont ott már nem lélegeztél és felriadtam, mert annyira valóságos volt az egész, de amikor megláttam, hogy te is felelltél már megnyugodtam és valamiért elkezdtem sírni. - nevetett fel kicsit szégyenkezve. - Tudom kicsit béna, de nem tudom, mit tennék, ha te nem lennél mellettem. - nézett mélyen a szemeimbe egy apró mosollyal az arcán és azt láttam lélektükreiben, hogy mindent komolyan gondolt, amit most mondott.

Nem tudom milyen felindulásból, de rögtön magamhoz szorítottam és nem engedtem, hogy eltoljon magától, bár nem is próbálkozott.
- Te is sokat jelentesz nekem. - suttogtam. - Nem, te jelentesz nekem mindent. - néztem fel rá, hogy kezemet arcára tehessem, amihez ő készségesen bújt.
- Reméltem, hogy te is ezt mondod.

A napfelkeltéről ugyan lemaradtunk, de annál sokkal szebbet kaptunk ma reggel, hisz Jeongin újra mosolygott és mind ezt azért, mert bevallottam neki az érzéseimet és ő elfogadta őket.

Sajnálom, hogy tegnap nem sikerült kiraknom, de itt van ma és remélem tetszett nektek ez a novella is. 😊❤