Halkan felsikítottam, és megpróbáltam szétválasztani őket, de mind hiába.
-Beka maradj ki ebből! - sziszegte Márk.
-Igen, Beka! - nyomta meg a Beka szót Ádám, amitől már nekem is felforrt az agyvizem.
-Csak Ő hívhat Bekának! - kértem ki magamnak meggondolatlanul. Mire észbe kaptam, hogy mit mondtam, addigra Márk már nem püfölte annak a senkiházinak a képét. Hitetlenkedve rám nézett, és elmosolyodott.
-Igen,csak én hívhatom Bekának. - Ilyenkor úgy felrúgnám az öntelt képét....
- Beka! Írtam Körtének. Amikor elutasítottál. Akkor azt mondta, hogy öt perc múlva itt lesz. Haza visz minket. Majd meghallgatsz végre?
-Miért hallgatnálak meg? Márk amit tettél, az megbocsálthatatlan! - fakadtam ki.
-Miért hallgatnál meg? Mert nem az történt amire te gondolsz. Miközben kerestünk, mert eltűntél, semmi más nem volt a fejemben, mint az hogy mi lesz, ha elveszítelek. Ha egyből meghallgattál volna, tudnád hogy nem csaltalak meg. Nem az én gyerekemet várja Lilla, hanem Nádorét. Ezt kellett volna elmondani! Én nem csináltam semmit! De ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy begbocsáss, jusson eszedbe, hogy szeretlek...-
Nem hagytam hogy végig mondja. Oda léptem hozzá, és megcsókoltam. Bármennyire is próbáltam haragudni rá, rá kellett jönnöm, hogyy én vagyok a hibás. Én tehetek arról, hogy nem bocsáltottameg neki.
-Ne haragudj Márk! - suttogtam. Észre sem vettem hogy könnyezek, csak amikor Márk letörölte az arcomon garázdálkodó sós könnycseppet.
-Beka...nem tudok rád haragudni. - mondta ki őszintén. - amikor azt mondtad, hogy te ezt a gyereket szereted - mutatott a földre,- akkor olyan érzés volt, mintha kiszakítottak volna belőllem egy darabot. Mert azt hittem, hogy örökre elveszítettelek.
Márk fel sem fogta szerintem, de ez amit mondott, többet ért mindennél amit eddig együtt megéltünk. Ez a pár hónap nélküle, meg tanított sok olyan dologra, amit vele biztos nem tanulok meg.
Ott akkor, Márk karjaiban tudatosult bennem, hogy soha nem éreztem ilyen erősen egy ember iránt sem semmit.
Ezt a meghittnek nevezhető pillanatot, egy dudálás szakította félbe.
Oda kaptuk a fejünket, és Körte meglepődött arcával találtuk szembe magunkat.
-Na jó. Mi folyik itt? Hát ezt nem hiszem el.... A gyerek és Márk egymás karjaiban, miközben... Miközben egy gyerek, akit nem ismerek, a földön fekszik. Ha jól látom a bkoáját fogja, de inkább nem megyek közelebb, mert eléggé idegbetegnek néz ki. Szerintem szálljatok be.... Asszem megsütött a nap...
Márkkal egymásra nevettünk, és be szálltunk Körte mellé...
Hát... Ez lenne a mi történetünk. Márkké, és az enyém. Tudom, hogy nagyon nehezen, de eljutottunk egáshoz ismét. A sors szüntelenül azt bizonyítja, hogy neki, meg nekem egymás mellett a helyünk. És így, ketten örökké....
Vége
