Este sikerült visszaaludnom. Egyszer csak arra ébredek fel, hogy kiabálnak a folyosóról.
-Miért? Külön kértük, hogy szóljon ha felébredt!
-A lány azt kérte, hogy ne szóljunk-magyarázkodott valaki.
-Nem érdekel! még nem nagykorú és kötelességük szólni!-mondta Márk, majd becsörtettek a szobába.
-Jó reggelt!-köszöntem nekik.
-Szia Gyerek!Hogy vagy?-kérdezte Körte.
-Tök jól, köszi!-vontam meg a vállam boldogan. Mert tényleg jól éreztem magamat.
-Annyira aggódtam!-ült le mellém Anya.
-Beki!-szaladt oda hozzám Lili, aminek nagyon megörültem. Szorosan átöleltem. Valahogy... úgy éreztem, hogy rá számíthatok. Hogy rá mindig számíthatok majd az életben.
Majd valaki konkrétan majdnem betörte az ajtót.
-Él!-üvöltötte el magát Pepe, mire Bogyó és Puding követték őt.
-Örülünk neked!-jött oda Puding és megölelt. Vagyis konkrétan majdnem megfojtott.
-Puding... nem hiszem, hogy élni fogok, ha nem engedsz el-jelentettem, ki majd végre elengedett.
-Ja! Bocs!-mondta Puding. Majd bejött az orvos.
-Kérem szépen fáradjanak ki! Kizárólag egy személy maradhat bent! Az a személy, aki nagykorú és vér szerint hozzátartozója a lánynak!-adta ki az orvos a utasítást. Szerintem pezsgőt fog bontani ha végre kiengednek.
-Az én vagyok!-emelte fel anyu a kezét. A többiek kimentek. Az orvos lefagyasztott a sztetoszkóppal, mindenféle érthetetlen dolgokat írt bele a füzetébe. Az orromról leszedte a kötést. Még egy kicsit fájt, de nem volt vészes.
Lekezelte a hasamon éktelenkedő sebet, ami szépen belilult. Khm, köszönöm Geri!
Miután végzett megszólalt.
-Rendben van. Kérlek őszintén válaszolj. Hogy veszed a levegőt?-kérdezte.
-Úgy mint máskor. Már könnyen tudok lélegezni.
-Fáj amikor levegőt veszel?
-Egy kicsit, de tényleg nem vészes.
-Alapjáraton fáj?
-Nem.
-A hasadon levő seb fáj?
-Csak ha hozzáérnek.
-Rendben van-fejezte be.-Minden rendben van. Még 1 hétig minimum pihenjen. Ha tovább fáj addig amíg fáj. Miután elmúlt még 2 napig feküdj, ha utána is jól leszel, visszatérhet minden a régi kerékvágásba.
-Akkor... hazamehetek?-kérdeztem reménnyel tele.
-Igen-bólintott mosolyogva, mire a szám elé kaptam a kezem. Sírva anya nyakába borultam. Végre. Nem kell itt poshadnom!
Anya még aláírt pár papírt. Azokból egyet le kell majd adni a recepción és miután leadtuk szabad vagyok.
Az orvos indult volna ki, de megelőztem. Felugrottam, majd kirohantam. Mindenki ott ült a székeken. Amikor kirontottam a szobából felém kapták a fejüket.
-Szabad vagyok!-kiáltottam. Először mindenki ledöbbent, majd Aszádék tapsolni és füttyögni kezdtek.
Mindenki odajött hozzám és megölelt. A tökéletes, filmbe illő pillanatunkat az orvos szakította félbe.
-Khm... nem szívesen zavarnám meg a pillanatot, de kedves beteg, körülbelül 2 perce mondtam el, hogy pihenj!-tette csípőre a kezét. Pepe odasétált a doki mellé.
-Hát...-csapott egyet a vállára.-Maga tudja hogy rontson el egy szép pillanatot-jegyezte meg, majd mindenki felnevetett.
A kórteremben összeszedtem a cuccaimat, ruháimat, átöltöztem. A többiek vitték a bőröndömet, és együtt mentünk ki. Leadtuk az ágyneműmet és a kórházi ruhákat és köntöst. Elmentünk a recepcióhoz. Anya odaadta a papírt. A recepciós elfogadta majd elrakta. Ami csak egyet jelenthetett.
Hivatalosan kikerültem innen!
Boldogan sétáltunk ki az épületből. De amikor kiléptünk csak rengeteg kérdést és kamerahangot hallottunk. A sajtó körbeállt, fényképeztek, mindent csináltak.
-Mi a szar?-eszmélt fel először Körte.
