Segítség Trilógia 1. - Segítség, egy rossz fiú a társam! ✓

21.fejezet: Kai

Egy héttel később

(Név) a kórházi ágyon feküdt és elmerengve nézett ki az ablakon, amin szépen sütött be a meleg nap. Habár már ősz volt, de a nyár még akart magából mutatni valamit, ezért lehetett az, hogy mióta be volt zárva a kórházba, mint ha újra visszatért volna a nyár. Kicsit lehangoló volt számára, hogy míg ő idebenn fekszik, addig odakint szép idő van és ő nem mehetett ki kedvére. Vidéki lányként imádta a természetet, imádta, a friss levegő illatát és azt ahogyan a  lágyan suhogó szellő simogatta az arcát. Vágyott arra, hogy érezze a nap melengető fényét és lássa a nyár utolsó próbálkozását. 

Azonban, ahelyett, hogy ezt megtehetné, ide van bezárva, mint egy fogoly. Mindezt pedig azért, mert ostoba módon hagyta magát lelövetni és emiatt most egy jó ideig nem szentelheti életét a munkájának. Pedig már annyira hiányzott neki a nyomozás, az izgalom, ahogy újabb nyomra akadtak, de sajnos egy jó ideig nem segíthetett a társának, akinek egyedül kellett folytatnia a Shadow elleni nyomozást. 

Ahogy társa jutott eszébe rögtön eszébe jutott a felébredése utáni jelenet, ahogy Katsuki megcsókolja és szinte engedélyt kért, hogy hadd segíthessen neki abban, hogy újra a régi lány legyen. Nem tudta, hogy a férfi mit akart tenni, csak egy dolgot tudott, azt fogja tenni, amit Katsuki mond, elvégre hála neki tényleg elkezdett a gyógyulás útjára lépni. 

A szülei is megjegyezték ezt, akik sokat voltak vele a kórházban, bár nem annyira sokat, mint amennyit régebben tettek volna. Anyja elmondása szerint Katsuki-nak is akartak időt hagyni, hogy együtt tölthessenek némi időt. Szó szerint olyan volt ez az egész, mintha a szőke hajú férfi nem a társa, hanem a barátja lett volna. Bár ami igaz, ha csak egyszerű társak lennének, akkor a férfi nem tenné azt, amit tesz, köztük azt, hogy minden egyes kórházi látogatás során megcsókolta. 

Ahogy erre gondolt elpirult és miközben próbálta elhessegetni a csók gondolatát,  a fejében megjelenő férfi a valóságban is belépett a kórterem ajtaján. A lány odanézett, ahogy Katsuki bezárta maga mögött az ajtót. 

- Szia, Csipkerózsika! - köszönt neki a férfi és az ágyhoz lépve lehajolt és szokásához híven egy lágy csókot hintett az ajkaira, mintha csak nem akarná megijeszteni őt, viszont ugyanakkor jogot is formált rá, hogy megtehesse. 

- Szia, Szőke Herceg - köszönt vissza a lány, amit akkor kezdett el mondogatni neki, mikor a férfi elkezdte Csipkerózsikának hívni.

- Komolyan, sose állsz le ezzel a "Szőke Herceg" megszólítással?- ült le lassan a férfi a székre. 

- Amikor te abbahagyod, hogy Csipkerózsikának hívsz, akkor én se foglak úgy hívni - mosolygott vissza negédesen (Név).

-  De hát rád nagyon is illik az a név, hiszen jó sokáig aludtál, ami majdnem száz évnek tűnt. Ezzel szemben én nem vagyok "Szőke Herceg" típus. Én egy rossz fiú vagyok, semmi hercegi viselkedés nincs bennem, és valld be nem is akarod, hogy olyan legyek. Jobb szereted, hogy egy  rossz fiú a társad - vigyorodott el.  

- Pedig tévedsz, utálom a rossz fiúkat, én a  hercegeket imádom, olyanokat, mint amilyen Pikachu - nézett a társára a lány, mire amaz, csak kuncogott. - Komolyan mondom! Pikachu a legjobb.

- Hazugság, pici lány, ezt mindketten tudjuk. Denki pajtás nem az a férfi, aki kell neked - rázta fejét továbbra is kuncogva. - Számodra ő csupán egy kedves barát vagy testvér. Csakis ezért engedem meg neki, hogy a közeledben legyen. 

- Tessék? Mi az, hogy megengeded? Denki a barátom, tehát akkor látom mikor akarom.  Te csak a társam vagy, úgyhogy nincs jogod, hogy eltiltsd a barátaim - ült fel hirtelen, hogy megbökje a férfi mellkasát, de a hirtelen mozdulat miatt megfájdult a sebe és felszisszent.   - Aucs. Látod, ez is a te hibád.