Segítség Trilógia 1. - Segítség, egy rossz fiú a társam! ✓

8. fejezet: Elérem, hogy mosolyogj

Bakugo szemei szótlanul meredtek a falnak szorított a lányra, aki viszont az épp szobába belépő ismeretlen fiúra emelte kissé ijedt szempárját. Először észre se vette, hogy valaki a szobában volt, ahogy a fölé tornyosuló Bakugo se, de ahogy megpróbált kibújni a karjaiból, hogy elmenekülhessen kérdései elől, meglátta a sötétzöld hajú idegent, aki tágra nyílt szemekkel nézte őket. 

(Név)-nek első gondolata az volt természetesen, hogy mégis mit gondolhat róla az idegen fiú, hogy a félmeztelen Bakugo-val ilyen szituációban látja őt, hiszen jól tudta ő, hogy a fiúk szerint mindig a nők okolhatóak azért, ha ilyen helyzetbe kerülnek. 

Mondjuk ez most jelenleg igaz is volt, hiszen előző nap megtehette volna, hogy sorsára hagyja a részeg nyomozót, de nem, neki természetesen segítenie kellett rajta, hazahozta őt és mi lett az eredménye? Persze, hogy ő járt pórul, mert Bakugo annyira részeg volt, hogy nem bírta megtartani a testét és rázuhant, így nem tudott hazamenekülni tőle. 

Pedig isten bizony az után a csók után a legszívesebben fejvesztve menekült volna haza, hogy elmerülve a forró és illatos fürdővízben elfelejtse azt a vérpezsdítő csókot, amitől úgy érezte magát, mintha igazi nő lenne. Oly régen érezte már, hogy egy  férfi így kimutassa iránta, hogy mennyire élvezi az ő közelségét, és Bakugo nagyon is forrón kimutatta, hogy csinos lánynak tartsa. 

Még most is bizsereg, ha csak arra a csókra gondolt és nem tudta, hogy felejthetné el, hiszen Bakugo a munkatársa lesz azáltal, hogy egy csapatban fognak dolgozni és ő elvből soha nem bonyolódott ilyen helyzetbe a kollégáival. 

Főképp amiatt, mert magáról tudta, hogy képtelen lenne odafigyelni a munkájára, azáltal, hogy  Bakugo tüzes vérmérséklete annyira emlékezteti arra a férfira, aki szinte az őrületbe kergette azzal amit vele tett, hogy ha tehetné inkább messzire elkerülné Katsuki Bakugót, csak ne emlékeztesse őt fájó múltjára. 

(Név) úgy hitte, ha elkerüli a továbbiakban a nyomozót, akkor nem lehet semmi baj, bár a mostani helyzet nem éppen erre utalt, hogy nem lesz gond. Ezzel pedig vissza is tért a jelenbe, ahol is a még mindig félmeztelen Bakugo beszorítva tartotta ott a falnál és vörös szempárját a még mindig tágra nyílt szemű idegen fiúra emelte. 

A lány megpróbálhatott volna kibújni Bakugo karjai alatt, de ha csak arra gondolt, hogy meztelen bőréhez érjen, amit ugyebár nem kerülhetett el, akkor máris forróság öntötte el őt és szinte szédülés fogta el. 

Mégis miért érez ilyesmit? Azt hitte ezek az érzelmek többé nem befolyásolják az életét, hiszen eddig minden rendben volt. Gond nélkül képes volt úgy dolgozni rendőrként, mint ha semmi gondja nem lenne, és ez lényegében igaz is volt. Sikerült az eltelt évek alatt olyan erős páncélt raknia magára, hogy a legapróbb dolog sem volt képes megijeszteni őt. 

Néha a legveszélyesebbnek tűnő bűnöző elkapása sem okozott benne félelmet, attól inkább csak az adrenalin felemelkedett benne és még nagyobb teljesítménnyel dolgozott tovább. Azonban Bakugo megjelenése megrepesztette ezt a páncélt és nem érette hogyan lehetséges. 

Amikor ketten nyomozni kezdtek azután a szegény nő halála után, akkor az adrenalin növekedésén kívül, hogy végre nyomozhat és elkaphatja azt az embert, aki oly brutálisan képes volt megölni egy ártatlan nőt, mást nem érzett. Azonban abban a végzetes percben, mikor odalépett Bakugo-hoz abban a bárban, tudta, hogy attól fogva minden meg fog változni. 

Igaza lett, hiszen az a csók és maga Bakugo közelsége felszínre hozta benne a rég elfojtott érzéseket, amiket szeretett volna igazán örökre elfelejteni. Mellette nem csupán sérelmei jutottak eszébe, hanem az is, hogy a karjaiban igazi nőnek érezte magát, de ez a két érzelme kissé félelmet okozott benne.