Segítség Trilógia 1. - Segítség, egy rossz fiú a társam! ✓

24. fejezet: Karácsonyi ajándék 🎄🎄

(Név) mosolyogva fogta a mellette sétáló nyomozó kezét, aki igazi karácsonyi meglepetést adott neki azzal, hogy elhívta magával bevásárolni. De nem ám holmi sima bevásárlásra, hanem karácsonyi díszek, és az ünnephez szükséges dolgok és tárgyak bevásárlására. Talán, ha nem a saját fülével hallotta volna el se hitte volna, hogy Katsuki Bakugou, a kissé morgós nyomozó valóban ezt mondta neki. Főleg nem azt, amit még utoljára mondott neki, hogy ő volt Katsuki karácsonyi ajándéka. Vigyorogni szeretett volna az önelégedettségtől, hogy ő volt az egyetlen akinek sikerült elérnie, hogy a férfi ilyesmit mondjon és persze ezt az arcába is mondta volna. Elvégre a nyomozó nem az a típus volt aki ilyesmire vetemedett volna.

De persze nem mondta, mert attól félt Katsuki végül meggondolja magát, ha szembesíti őt a tettével. Ezért csupán kiélvezte a lehetőséget, hogy Katsuki emberibb oldalával lehetett és boldogan ment vele oda ahova vitte.

A férfi autójához érve Katsuki elengedte kezét, amitől kissé érthetetlen módon elkedvtelenedett, pedig ő soha nem volt az a típusú lány, aki szerette volna, hogy fogják a kezét. Nem volt kimondottan összebújós típus se, ő inkább az a kemény csaj volt, aki nem szerette, ha gyengének vagy félősnek tartották.

Amióta viszont megerőszakolták kifejezetten kerülte a fizikai kontaktust a fiúkkal. Denki volt az egyetlen kivétel ez alól, mert az egykori társa első perctől fogva olyan volt számára, mint egy nagy testvér. Ha lenne bátyja, akkor azt szerette volna, ha olyan lenne mint Denki.

Épp ezért nem is értette miért érezte magát rosszul amiatt, mert Katsuki már nem fogta a kezét. Talán azért mert biztonságban érezte magát mellette?

(Név) eddig jutott a gondolataiban mert a nyomozó kinyitotta előtte az ajtót és a lány beszállt. Bakugou ezután megkerülve az autót beült a volánhoz és miután bekötötte magát a biztonsági övvel, valamint megbizonyosodott arról, hogy a lány is így tett, beindította a motort és elhagyták a parkolót.

A lány szótlanságba fordult, mert nem tudta miről is beszélhetnének, ezért csak kifelé bámult az ablakon és az újra szállingózni kezdő havat nézte.

Katsuki nyugodtan és szó nélkül vezetett egy darabig, de aztán a lány felé fordította fejét.

-Miért vagy ilyen csendben? Amennyire én ismerlek mindig sokat beszélsz. Ez kissé szokatlan tőled. Baj van? Vagy fáj esetleg a sebed? - kérdezte és megfogta a lány kezét jelezve neki, hogy neki elmondhatja bátran.

A lány meglepetten nézett a kezükre és a hiányérzet amit eddig érzett hirtelen megszűnt. Katsuki egyetlen érintése képes volt minden ostoba gondolatát kitörölni a fejéből és nem értette mégis hogyan csinálja ezt. Talán egy varázsló vagy egy szuperhős. Ez lehet a magyarázat.

- Minden rendben, csak azon gondolkodtam,amit mondtál - nézett fel végül a férfi szemébe.

- Mondtam? Mit mondtam? - emelte meg kérdőn szemöldökét. - Elég sok mindent mondtam már neked. Tudod elég sokat beszélek neked, ha nem vetted volna észre. Főleg olyasmiket, amitől olyan piros leszel, mint a mikulás ruhája - vigyorgott rá.

( Név) megforgatta szemét a szarkazmus és persze a rejtett perverzkedés hallatán.

- Amit a telefonba mondtál pár perccel ezelőtt, te nagyokos. Arról beszélek - nézett rá szúrós szemekkel. - Nem pedig arról, hogy milyen pajzán szavakkal próbálsz minden egyes nap rávenni arra, hogy élvezzem az életet.

- Nem csupán szavakkal, ha emlékezetem nem csal - húzta jellegzetes szexi mosolyára az ajkait.

A lány ezek hallatán, ha lehet még vörösebb lett, mint eddig valaha, ahogy a reggeli ébresztésekre gondolt. Katsuki megígérte, hogy attól, hogy egy ágyban alszanak, nem fog semmi olyasmit tenni, amit a lány nem szeretne és ezt be is tartotta. Viszont ez nem jelentette azt, hogy nem élt vissza a helyzettel.