Segítség Trilógia 1. - Segítség, egy rossz fiú a társam! ✓

28. fejezet: Igazság a múltról

Másnap

Minden sötét volt és ismeretlen, ahogy Katsuki néhány órával később kinyitotta szemeit. Először, amint magához tért iszonyatos fejfájás tört rá, ezért kénytelen volt újra bezárni szemeit, hogy valahogyan tompítsa a fájdalmat. Még soha ehhez hasonlót nem érzett eddig. Úgy érezte magát, mint aki épp egy alapos ivászaton lenne túl, vagy, mintha elütötték volna. Igen, ez a helyes megközelítés, mert ahogy újra kinyitotta szemét és megpróbált megmozdulni rá kellett jönnie, hogy minden egyes tagja fájt. Épp ezért inkább meg se mozdult, csupán a fejével nézett körbe.

- Basszus, mégis mi a frász történt velem? Na, és hol vagyok? Ha ittam volna, akkor emlékeznék arra valamennyire, hogy italt vettem a kezembe, de semmi ilyesmi - gondolta Katsuki és próbálta magában kibogozni, mégis mi történhetett vele. Kezével megtapogatta a helyet, ahol a teste volt és kissé megdöbbenten észlelte, hogy egy ágyon feküdt. Tehát valaki ágyba fektette, miközben eszméletlen volt. Lassan feltornázta magát karjaira és bár ettől a mozdulattól egyre élesebb fájdalom hasított belé nem törődött vele. Sikeresen felült az ágyon és újabb fájdalom sor közepette kiült a szélére és újra körbenézett.

Továbbra sem tudta kitalálni hol van, mert teljesen sötét volt, ezért megpróbált visszaemlékezni az előző napra. Erősen gondolkozott, és ugyan megfájdult tőle a feje, de az eszébe jutott, hogy (Név)-vel a szülőfalujába utaztak hétvégi kiruccanás gyanánt.

Arra emlékezett, hogy körbesétáltak a faluban, majd miután hazatértek, megvacsoráztak, megfürödtek és végül lefeküdtek aludni. Később a lány bement hozzá, hogy együtt aludjanak. A többi esemény azonban valahogy kiesett a fejéből. Vajon mi történhetett abban az időszakban, ami ahhoz vezetett, hogy most itt legyen egy homályos és ismeretlen helyen.

Újra csak körbenézett és miután a szeme kezdett hozzászokni a sötéthez, észrevett egy ajtót a szoba másik végében. Nagy erőfeszítés közepette felállt, de a mozdulattól újabb fájdalom hasított a fejébe és megtántorodott. Ám nem adta fel és lassan botladozva az ajtóhoz ment és lenyomta a kilincset.

Sajnos azonban az zárva volt, pont ahogyan várta. Néhányszor megrángatta, hátha csak be volt ragadva, de az észlelhetően kulcsra volt zárva, ami azt jelentette, hogy valaki itt akarja tartani akarata ellenére.

- Cseszd meg, bárki is vagy. Engem egy rohadt ajtó nem tud itt tartani! - kiáltott fel Katsuki, majd felemelte a lábát és egy határozott rúgást mért az ajtóra, ami ezáltal kiszakadt a tokjából. Nagy hangzavarral nekicsapódott a falnak. Katsuki megtámaszkodva az ajtófélfának kilesett a szobából és egy lakatlannak tűnő házban találta magát. Minden bútort fehér vászonterítőkkel fedtek le, bizonyára azzal a céllal, hogy ne essen bajuk. A terítők tetejét vastag por lepte be, ahogy a helység többi részét is.

Katsuki kilépett a szobából és kiutat kezdett keresni, közben észrevette, hogy az ablakok helyén szintén fehér terítők voltak, de alatta mintha be lettek volna deszkázva. A férfi magában eldöntötte, hogy régóta üresen állhatott ez a ház és nem volt semmi arra utaló jel, hogy valaki itt tartózkodna rajta kívül. Furcsa volt számára, hogy ha minden bizonnyal őt elrabolták, akkor mégis miért nem volt senki itt, hogy felügyeljen rá. Ez kész rejtély.

Mindenesetre nagyobb gondja volt most az, hogy megtalálja (Név)-et, mert volt egy olyan sanda gyanúja, hogy a lányt is elrabolták.

- (Név)! Itt vagy?! - kiáltotta a férfi és újabb szobák után kezdett keresni a házban, abban a reményben, hogy a lányt is bezárták az egyikbe. - (Név), válaszolj, ha hallasz, vagy adj ki valamilyen hangot, hogy megtaláljalak! - szólította újra a lányt miközben ajtókat nyitogatott ki, de nem találta sehogy sem.