Segítség Trilógia 1. - Segítség, egy rossz fiú a társam! ✓

2. fejezet: Bakugou Katsuki

(Név)döbbenten bámulta a szőke hajú nyomozót, aki oly ridegséggel a szemében nézte őt, hogy a lány azon kezdett tűnődni, hogy lehet valaki ennyire hideg. Hogy létezhet, hogy ilyen fiatalon valaki ennyi fájdalmat hordozzon magában, hiszen ez a fajta ridegség csak arra utal, hogy valami hatalmas fájdalom érte.

Azonban még ez sem adhat okot rá, hogy így beszéljen az emberekkel, hiszen ő is ugyanolyan rendőr, ő is a törvény őre, aki arra tette fel életét, hogy védelmezze a gyengéket és az ártatlanokat, az élet veszélyes oldalától. Egy oldalon állnak, mégis ez a fiú úgy néz rá, mintha ő is az ellensége lenne.

- Mi van, pici lány, nem hallottad? Azt mondtam menj innen, mert zavarod a nyomozást - szólt Katsuki újra azon a rideg hangon, ami talán másokban félelmet keltett, de nem a lányban. - Talán süket vagy szimplán ostoba? - kérdezte újra, mikor látta, hogy a lány nem mozdul.

(Név) szeme szikrákat hányt, ahogy a rideg nyomozó egyszerűen leostobázta, pedig nem is ismeri. Talán nem látja rajta a rendőri ruhát, ami azt jelenti, hogy ő is ugyanígy ott maradhatott a helyszínen, mint a nagyságos nyomozó úr? Mégis mit képzel ez az idióta magáról? Attól, hogy nagyobb a rangja nem kéne lealacsonyítani mások munkáját.

- Te meg szimplán vak vagy annyira el vagy telve magaddal, hogy nem látod a fától az erdőt, nyomozókám? - tette csípőre kezét(Név)mérgesen, mire Bakugou szeme kicsit meglepetten nyílt tágra. - Mi van, nem tetszik, hogy egy ostoba vissza mert szólni neked?

- Pont ahogy mondod - nézett rá szúrósan. - Nem tudom mit engedsz meg magadnak, hogy így beszélj velem. Fogalmad van róla, hogy ki vagyok én? - kérdezte közelebb lépve a lányhoz és ridegen nézett annak szemébe. - Na, és csak hogy tudd, látom a ruhádból, hogy rendőr vagy, ha erre gondoltál a vaksággal kapcsolatban, de attól még nincs itt semmi keresnivalód, mert ez itt egy gyilkossági ügy, amihez egy egyszerű járőrnek semmi köze. Úgyhogy lépj le, ha nem akarod, hogy jelentsem ezt az ügyet a feletteseidnek.

- Nem értem mi bajod származna abból, nyomozó, ha itt maradnék? - kérdezte összefonva kezeit a keblei alatt, ami a férfi tekintetét  önkéntelenül odairányította. - Rendőr vagyok attól, hogy járőr vagyok. Ugyanúgy elvégeztem az Akadémiát mint te. A legjobb volt az eredményem, és ezt nem dicsekedésnek szántam. A kriminológiai tudásom ugyanolyan, mint a tied, még ha nem is vagyok nyomozó tudom milyen az a munka. Tehát nem hinném, hogy útban lennék. Inkább te vagy útban, nyomozókám - vigyorgott magabiztosan (Név)mire a morgós nyomozó döbbenten észlelte, hogy ezt a lányt nem tudja olyan könnyedén megijeszteni, ráadásul most ezt élvezte is.

Bakugou szemében megjelent az elismerés lángja. Fiatal kora ellenére rengeteget szenvedett. Anyja még három éves korában meghalt, nem is emlékszik rá. Az apja pedig egy részeges bűnöző volt, akit neki kellett ellátnia pedig csak egy gyermek volt. Sokszor verést is kapott, ha nem kapott elég italt.

A fiú emiatt sokat sírt, de kénytelen volt eltűrni a fájdalmat, még ha sokszor legszívesebben vissza is adta volna apjának azt, amit kapott tőle. Ám nem tette meg, egyrészt mert akkor még több verést kapott volna, másrészt mert nem akart lesüllyedni az ő szintjére.

Bakugou épp ezért már gyerekkorában az érzelemmentesség álarca mögé bújt,  hamar megtanulta hogyan rejtse el minden érzelmét, és már ekkor eldöntötte, hogy rendőr lesz belőle, hogy az ilyen eseteket megakadályozhassa.

Ezt azonban csak úgy tehette meg, ha megszakította kapcsolatot apjával, mert egy ilyen bűnözővel az életében nem lesz könnyű megvalósítani álmát. Így tehát mindent hátrahagyva, csupán tizennégy éves korában megszökött otthonról, majd szerencséjére egy nyomozó karolta fel és magához vette az akkor már rideg gyermeket.