Two Faced [JAVÍTÁS ALATT]

17. rész | Ellenség vagy barát?

FEJEZET JELENLEG JAVÍTÁS ALATT

Már több mint három hete voltam Aishánál. Az első két hét még vidáman telt de a vége felé a boszorkány kezdett egyre komorabbá válni. Úgy tűnt mintha valami nem hagyná nyugodni.
- Valami baj van? - kérdeztem tőle számtalanszor, azonban válaszként mindig csak annyit kaptam: "Van valami amire még nem jöttem rá."
Így inkább nem faggattam sokat, hanem a feladataimra koncentráltam. Minden nap jelentést írtam a felfedezéseinkről és eseményekről, elsajátítottam az erdőben való túlélés alapjait, valamint a familiárisokkal való kommunikációmat is fejlesztettem. Lassan teljes volt a lista a véremben keveredő fajokról, és az eredmény meglepően hosszú, rejtélyes múltról árulkodó volt. Feltűnt benne az elf, szirén, valamennyi nimfa/hamadryád, egy ismeretlen faj és vámpír is. Ez azért volt érdekes mert a vámpírok és sellők, - pláne a szirének - köztudottan több száz éve utálják egymást, az elfek pedig egy igen elzárt királyságban élnek rettenetesen vigyázva és tisztelve a régi hagyományokat és a királyi családot. (Ezt néhány könyvből tudtam meg amit Ykhar adott kölcsön, hogy bővítsem az ismereteim Eldarya világát illetőleg.)

Már csak három nap volt a "visszatérésemig" a gárdába. Vidáman keltem, mintha aznap lett volna a tökéletes nap, hamarabb ébredtem még Aishánál is. Dúdolgatva indultam a konyhába hogy összedobjak valamit reggelire. Magam is meglepődtem mennyire otthonosan mozogtam a házban. Talán az ott uralkodó vidám hangulatnak vagy a társaságnak köszönhetően, de rendkívül hamar megszoktam a helyet. Mire a többiek felkeltek én már a kis madarakat (vagy pontosabban az azokra hasonlító familiárisokat) is megetettem.
- Ejha, valaki nagyon vidám - hallottam meg Aisha hangját a hátam mögül - Ennyire örülsz hogy visszamehetsz?
- Mi? Nem, dehogyis! Azazhogy igen, csak... Ne értsd félre, nem akarlak megbántani! - kezdtem össze vissza beszélni.
- Oké, oké, értem - nevetett a boszorkány - Remélem akkor is ilyen jó lesz a kedved amikor meg kell mutatnod mit tanultál.
- Hát... Remélem.

Reggeli után kimentünk a kedvenc tisztásunkra, és le kellett vizsgáznom mindenből. (Fucking érettségi ide is elkísér) A minden alatt az önvédelmet, a familiárisokkal való beszélgetést, az alakváltoztatást és egy kis történelmet értek. Viszonylag jól ment minden, örömmel nyugtáztam magamban, hogy egyre kevésbé vagyok életképtelen. Azonban még így is késő délután volt, mire végeztünk.
- Megfeleltem? - kérdeztem az utolsó feladatom elvégzése után szirén alakból visszaváltozva.
- Igen - mosolygott rám Aisha, ám arca hirtelen elkomorult - Kár hogy már senki sem fogja megtudni milyen ügyes vagy.
- Ezt mégis hogy érted? - néztem rá ijedten a hirtelen hangsúlyváltáson csodálkozva.
- Úgy, kedves kiválasztott, hogy rövidke életed itt véget ér - mondta  - Nem fogom hagyni hogy ez a szánalmas világ megmeneküljön.
A boszorkány egy pillanat alatt a hátam mögött volt és egy tőrrel akart hátbaszúrni, ám a reflexeimnek hála ki tudtam kerülni, és felvettem a kardom a földről, ahol nem is olyan régen hagytam.
Szóval ez lenne az igazi szándéka? Valójában végig meg akart ölni? De mi haszna lenne neki abból?
- Azt hittem jót akarsz a gárdának! Mégis miért segítettél kideríteni ki vagyok ha úgyis kinyírsz? - kiáltottam rá miközben védekező pozícióba helyezkedtem.
- A kísérleteink kimutatták, hogy erősebb vagy mint hittem volna, így veszélyt jelentesz mindenkire. Főleg a tervünkre, szóval most gyorsan elteszlek láb alól mielőtt túl nagy galibát okoznál - mondta majd újra támadott. Ezúttal már varázsigéket használt. Még szerencse hogy egyik délután unalmamban végigtanulmányoztam egy teljes kódexet róluk, így nagyjából tudtam melyiket kell feltétlenül kikerülnöm. Habár gyakorlatban azért más volt. Aisha gyorsan mozgott és láthatóan sokkal gyakorlottabb volt nálam. Megpróbáltam a familiárisoktól segítséget kérni de ők túlságosan féltek hogy közbeavatkozzanak. Yukon pedig, hiába hívtam, mintha eltűnt volna. Úgy tűnt, magamra maradtam, szembe egy nálam jóval tapasztaltabb boszorkánnyal aki éppen elhalálozásomat próbálta gyorsítani. Valóban szép kilátások.
Kezdtem már nagyon fáradni, minden erőmet a védekezésbe vetettem. Támadhattam volna, de az esélyeket nézve csak én jártam volna rosszabbul, meg aztán akármennyire gondolom az ellenkezőjét, képtelen lennék megölni bárkit is. Márpedig úgy tűnt addig nem lesz vége, míg egyikünk meg nem hal.
- Most véged! - a boszorkány egy hirtelen támadássorozatot küldött felém. Valahogy sikerült kivédenem, de éreztem hogy nemsokára elhagy az erőm.
- Nem értem, miért vagyok veszélyes? Csak több faj keveréke vagyok, ennyi! Valkyon is tünde, velem miért van baj? - próbáltam húzni az időt.
- Oh, Valkyon nem sima tünde. De neked ehhez semmi közöd. Egy régen elfeledett faj gyermeke vagy, éppen ezért ideje hogy végleg elfelejtsenek. - nézett rám egy szadista mosollyal, majd újabb átkokat küldött rám.
Lassan tényleg feladtam a harcot, csak azon járt az agyam hogy mit ártottam a világnak amiért ennyire utálnak itt. Végül Aisha kiverte a kardomat a kezemből, én pedig a földre estem. Közel hajolt hozzám, a tőr pengéjét a torkomhoz közelítette.
- Jó éjszakát, drágám!
Francba... - gondoltam - Még csak el se tudtam búcsúzni senkitől. Miikoék azt fogják hinni hogy Aisha a barátjuk, közben elárulja őket. Túl sokat tud róluk, Valkyonról is mondott valamit...
Ekkor hirtelen mintha egy hang a fejemben átvette volna az irányítást. Nem, nem hagyom hogy a barátaimmal bármit is csináljon! Attól mert nem vagyok vérprofi harcos, azért akkora szerencsétlen sem, hogy itt pusztuljak meg az erdő retkes közepén.
- Előbb törlöm el az emléked is minthogy őket bánthatnád - suttogtam neki, olyan durván szadista hangsúllyal hogy magamtól is megijedtem. Vakító fehér fény és fekete füst vett körbe amitől erősebb lettem mint valaha. Aishát könnyedén a tisztás másik széléig repítette a léghullám. Csak annyit éreztem hogy többé már nem irányítom a testem, szárnyak jelennek meg a hátamon és lebegni kezdtem. Fekete füst, tollak és elképesztően erős aura vett körül, tudtam ha most próbálna támadni, ha akarnám ha nem, valószínűleg percek alatt végeznék vele. Miután azonban biztossá vált, hogy ellenfelem harcképtelen, a jelenség szépen lassan veszíteni kezdett erejéből a szárnyaim eltűntek, a retinaégető fény megszűnt és én a földre huppantam, újra visszanyerve az irányítást magam fölött.
Egy jó ideig csak néztem mint hal a szatyorban. Újra felmerült bennem az Eldaryába érkezésem óta oly sokszor eszembe jutó kérdés: Mégis mi a francia éticsiga majszolgató nyomott homár arcú darált csipkés kerítésszaggató vaddisznó hátsó fele volt ez?
Vetettem egy pillantást az ébredező Aishára aki a fejét fogva bosszankodott.
- A sabali füle essen belé! Nem gondoltam volna hogy ilyen fájdalmas lesz előhozni az erődet...
- Micsoda?!
Az összezavarodottság enyhe kifejezés volt arra amit akkor éreztem. Fel akartam állni és elhúzni a csíkot, ám úgy tűnt, hiába nyertem vissza az irányítást a testem fölött, a lábaim felmondták a szolgálatot és összefogtak az egyensúlyérzékemmel is. Remek.
- Úgy látszik néha áldozatot kell hozni a jó érdekében - sóhajtott a boszorkány, aki eközben feltápászkodott és odajött hozzám.
- Te jól vagy?
Minthogy menekülni nem tudtam, csak hátrébb húzódtam amennyire lehetett. Tényleg nem tudtam bízhatok-e benne ezek után.
- Magyarázatot. Most. - néztem rá ellentmondást nem tűrően mialatt magamban azon imádkoztam hogy újra fel tudjak állni, és ha kiderül hogy ez is csak valami trükk, leléphessek.
- Ne félj, a gonoszt csak eljátszottam.
- Hát meggyőző volt, meg kell hagyni - állapítottam meg.
- Köszönöm - Aisha nevetett, de aztán leült mellém és mesélni kezdett - A magyarázatra visszatérve.... Akármennyire nem akarod elhinni, különleges vagy. Még annál is különlegesebb mint gondolnád.
- Dehogy vagyok az! - akadtam ki hirtelen- Unom már ezt a kiválasztottasdit! Úgy viselkedtem mint valami elcseszett tündérmese főszereplője! Néhány pillanattal ezelőtt még a föld fölött lebegtem, mint akire megunt hatni a gravitáció! Nem beszélve a tollakról és a hirtelen feltámadó szadista hajlamomról? Miért nem tudtam irányítani hogy mit csinálok és ennek ellenére miért történt minden úgy ahogy nekem jó?
A boszorkány újra nevetni kezdett.
- Egyrészt mert hiába játszottam el, egy pillanatig sem akartalak valójában bántani. Másrészt, mert ahogy gondoltam, az itt eltöltött bizonyos idő után elő lehet hozni a rejtett képességedet.
- Milyen képességem? - értetlenkedtem tovább - Melyik fajnak van ilyen retardáltan hatalmas ereje?
- Ülj le - sóhajtott Aisha - ez hosszú lesz.
Úgy tettem ahogy mondta és kíváncsian vártam a mindent helyre rakó magyarázatot.
- Az erő ami benned van aengelek ereje. Egy humanoid fáj amely erővel bír a fény és sötétség fölött, minden Másnéven kétarcúaknak is hívják őket. Ezt a nevet az eldaryai tündérek aggatták rájuk miután (insert frigging name) megtagadta a kék áldozatot és démonná vált. Elárulta a népét, eldaryát, de leginkább a Sárkányokat. A három nép, az aengelek, fenghuangok és sárkányok szövetsége megszűnt, és azok a sárkányok akik nem áldozták fel maguk, háborúba szálltak az áruló aengelekkel. Raphael, (insert friggin name) testvére megpróbált újra békét kötni. Átvette a királyság vezetését, tárgyalásokat bonyolított le a fenghuangokkal és Fáfnirral.

- Még mindig nem teljesen értem. Szóval azért hoztál életveszélyes helyzetbe, hogy meglásd, előjön-e?
- Igen. Majdnem. Azért nem küldtem rád egyből a halálos átkot mert először ki kellett meríteni a többi erőforrásodat, hogy biztosan csak az utolsó vésztartalékod maradjon.
- Tehát ha jól értelmezem, ez egy próba volt. Ami sikerrel járt. De mi történt volna ha nem jön elő az erőm? Ha nem védem ki az összes varázsigéd? - kérdeztem gyanakodva.
- Nos, elismerem, volt benne némi kockázat... - fordította el zavartan a tekintetét.
Ekkor váratlanul, szinte a semmiből megjelent Yukon és össze vissza kezdett ugrálni körülöttem.
- Jól vagy? Nem bántott igazából ugye? Ajánlom neki! Azt mondta hogy ne segítsek mert különben nem sikerül, de ha bántott akkor nagyon megkergetem!
Erre kuncogni kezdtem.
- Nem, nem bántott, nyugodj meg - simogattam meg a fejét - De van egy olyan érzésem hogy ez nem az első hogy életveszélybe kerülök itt, és még lesz bőven gyilkolósdi ha nem tudok visszamenni a Földre. Ugye?
- A jelenlegi körülményeket nézve... Nem akarlak elkeseríteni, de a Földre való hazatérésedet alighanem el kell felejtened - nézett rám szomoúan Aisha.
Ez egy kicsit szíven ütött. Szegény szüleim már biztos halálra aggódták magukat, nem beszélve a barátnőimről. Amennyire vakmerők elmennek az erdőbe utánam, de ki tudja visszatalálnak-e. Féltettem őket és egyben nagyon hiányoztak amikor csak eszembe jutottak.
- Azért fel a fejjel, még semmi nincs veszve! - tette a vállamra a kezét bátorítóan a boszorkány. Most pedig hazamegyünk, befejezem a jelentést, aztán holnap akár már indulhatsz is vissza a főhadiszállásra.
Yukon e mondat hallatán újra boldog csaholásba kezdett.
- Végre láthatom én is a többi tündért!
- Rendben, akkor holnap indulunk - egyeztem bele mosolyogva - viszont otthon még el kell magyaráznod mit tudtál meg ebből a kis jelenetünkből!

- Eközben a főhadiszálláson -

*Valkyon szemszöge*

Végre kész lettem Nevra tőrével. Elpakoltam az eszközöket és elindultam kifelé a kovácsműhelyből. A gondolataimba merülve sétáltam a folyosón. Laila holnap jön haza. El kellett ismernem hogy hiányzott egy kicsit. Ilyen kedves, életvidám lányt nem találni mindenhol. Valamennyire pedig aggódtam is érte. Tényleg úgy tűnt hogy nagy szerepe lesz Eldarya életében, de ezt azt is jelentette hogy nagy veszélyben lehet ha rossz kezekbe kerül az információ a kilétéről.
- Min töröd a fejed annyira Valky? - zökkentett ki a gondolataimból Nevra.
- Csak Lailán - válaszoltam.
- Holnap jön haza ugye? Elég csendes nélküle a főhadiszállás - vigyorgott.
- Hát azért vannak még akik beszéljenek helyette. Például a kis húgocskád - jelent meg mellettünk Ezarel is.
- Igazad lehet. De néha te többet dumálsz még nála is - vágott vissza a vámpír.
- Hé!
És ahogy szokták, ugratni kezdték egymást. Megállás nélkül.
- Sohasem változtok - állapítottam meg.
- Mintha te olyan rugalmas lennél - forgatta a szemeit Ezarel - Amúgy nem akartok enni? Én mindjárt éhen halok!
- Tetszik az ötlet! Valkyon? - néztek rám mindketten.
- Felőlem mehetünk - bólintottam.