Two Faced [JAVÍTÁS ALATT]

9. rész | Fekete kutya!

FEJEZET JELENLEG JAVÍTÁS ALATT

Egy darabig csak álltam és néztem az ajtót. Valahogy vissza kéne rakni a helyére úgy, hogy ne legyen feltűnő. Leraktam Dollyt a földre és negyed óra erőlködés után sikerült is viszonylag tűrhető pozícióba hoznom. Miután ezzel megvoltam, gondoltam egyet és leültem az ágyra. Elhatároztam, hogy ott várom meg, amíg az a bizonyos Valaki megérkezik. Drága kis familiárisom úgy tűnt kialudta magát, ezért, hogy levezesse a kölykökre jellemző hirtelen hatalmas mennyiségű energiáját, gondoltam elküldöm még egy felfedezőútra mielőtt lemegy a nap. Végre volt időm békében gondolkodni kicsit.
Vajon mikor juthatok haza? Mikor látom újra a családomat és a barátaimat? A kutyámnak hiányzok? Az osztálytársaimnak feltűnt egyáltalán, hogy nem vagyok ott? Az ofőmnek biztos nem, őt ismerve nem is venné észre csak a szalagavatón.
Erre egy kicsit el is mosolyodtam. Hát igen, elég bamba ofőm volt. Valkyon egy óra alatt többet beszél mint amennyi információt ő összesen átadott az osztályfőnöki órákon. Nem csoda hogy sohasem tudtuk Emilyvel mi mikor van. Egyszer majdnem egy egész osztálykirándulást kihagytunk mert elfelejtett szólni hogy aznap lesz.

Bölcs gondolataimat kopogás szakította félbe. "Kinyitottam" az ajtót és nagy meglepetésemre a szőke srác állt előttem.
- Szia! - köszöntem meghökkenve.
- Szia! Leiftan vagyok. Segíteni jöttem a szobával - mutatkozott be.
- Laila ... és köszi!
- Tudom - mosolygott a srác. De vajon mit keres ő itt? Nem hiszem, hogy Valkyon rá gondolt amikor azt mondta küld valakit.
- Miiko küldött - mondta, megválaszolva a ki nem mondott kérdésem. Ez egy kicsit még jobban összezavart. Miiko most elvileg elfoglalt, vagy nem?
- Nem akarlak megbántani de hogyhogy te vagy itt? Úgy értem a szikrázó gárda tagjainak biztos van jobb dolga is mint ilyenekkel szórakozni...
- Ne aggódj most éppen szabad vagyok. És amúgy is akartam egy kicsit beszélni veled.
- Velem? Miért?
- Nos Ewelin lefuttatott azóta egy pár genetikai kísérletet és

Hozzá is láttunk a javításhoz. Leiftan először az ajtót vizsgálta meg, aztán hozott valami szerszámosláda-féleséget és fél óra alatt megcsinálta.
- Azta, ez gyors volt! - állapítottam meg mikor kész lett.
-Csináltam már ilyet. - mosolyodott el a fiú.
Ezek szerint nem én vagyok az egyedüli akinek az nyílászárókkal akadtak gondjai. Azután a bútorokat is rendbehoztuk kicsit, némelyikre valóban ráfért már
- Azt hiszem megvolnánk - nézett végig az immár tökéletes szobán Leiftan.
- Benne vagyok! - mondtam, majd ledőltem az ágyra. Elképesztően kényelmes volt! Szinte beleolvadtam a puha paplanba, mintha mindig is ott feküdtem volna. Dollynak berendeztem az egyik sarkot, hadd legyen neki is jó helye.
És mintha meghallotta volna, hogy hiányolom, a kis bekolám kopogott csőrével az ajtón. Kinyitottam (ezúttal már nem akart kiesni) és láttam, hogy nem volt eredménytelen a felfedezőút. Egy kis crylasm társaságában jött vissza.
- Szép munka! - dicsértem meg a familiárisom.
Felemeltem a kis bárányszerűséget, hogy jobban megvizsgáljam és megláttam egy harapást rajta.
A seb nem volt kicsi, és körülötte valami fekete folt látszódott.
- Mi ez? - kérdeztem Leiftantól.
- Egy fekete kutya harapása.
- Az ami olyan mint egy nagy farkas és veszélyes?
- Igen. El kell vinnünk Eweleinhez. Ha a fertőzés tovább terjed, a kicsi nem éli túl. - mondta, majd kivette a kezemből a crysalimot és elsietett.
- Hé, várj meg! - kiáltottam, majd utána szaladtam.
Mitől lett ilyen sürgős? Egy perc alatt nem terjed el a szívéig. Bár értek is én az ilyen bioszhoz...
Leiftant csak a betegszoba előtt sikerült beérnem.
- Ewelin, sürgősen meg kell nézned ezt a familiárist! Megharapta egy fekete kutya!
- Itt?
- Hová is küldted a familiárisod? - kérdezte Leiftan.
- Az erdő szélére. - válaszoltam.
- Az erdő szélére? Mégis mit keres ott egy fekete kutya?
- Ezt én sem tudom, de jobb ha utánajárunk, szólok Miikonak.
Ewelein és Leiftan gyors szóváltásából csak annyit sikerült felfognom, hogy a fekete kutyák nem megszokottak a környéken.
- Akkor most én mit csináljak? - tettem fel a szerintem jogos kérdést.
- Hát... Menj vacsorázni. - nevetett Ewelein, amint meghallotta a gyomrom hangos korgását.
Megfogadtam a tanácsát és elmentem enni. Megtaláltam az ebédlőt, és annak ellenére hogy semmit nem értettem abból, amit a szakács mondott, sikerült a kajámat is elkérnem. Ez már felért számomra egy sikerrel. De nem sokáig élvezhettem a nyugalmat. Alighogy végeztem az evéssel, Kero rontott be az ebédlőbe és közölte velem Miiko kedves üzenetét, miszerint azonnal menjek a kristályterembe. Nem értettem ugyan, miért kell ekkora felhajtást csinálni, de ők tudják. Már a folyosón lehetett hallani, ahogy vitatkoznak. Nem volt sok kedvem bemenni, Miiko egyébként sem volt szimpi, milyen lehet ha ideges? De fölösleges volt ezen gondolkodnom, mivel nemsokára oda is értünk. A három gárdavezető, Miiko és még néhány gárdatag vitatkozott arról, hogy Nevráék elmenjenek-e holnap vagy nem, és ha igen ki helyettesítse őket, valamint mi legyen a fekete kutyákkal.
Érkezésünkre egyszerre hagyták abba a vitát és mindenki felém fordította a fejét. Már megint így néznek.
- Laila, de jó hogy jössz! - sóhajtott fel Miiko. Ilyen kedves érkezésem óta nem volt.
- Miért hívattál? A familiáris megtalálásán kívül mi közöm van nekem ehhez? - kérdeztem. Kb úgy nézhettem ki mint egy ijedt mókus, mivel totálisan nem értettem a helyzetet.
- Minden egyes információra szükség van, és csak a crylasm tud erről biztosat. És egyedül te érted mit mond.
- Szóval fordítanom kéne?
- Igen. Meg szóra bírni egyáltalán. Amióta itt van meg se mukkant és mindenkitől fél.
- Értem...
Mostmár nagyjából világos volt a helyzet, de ennek ellenére még mindig zavart, hogy bámulnak. Végül sikerült kizárnom a külvilágot, és a terem sarkában kuporgó familiárishoz léptem.
- Tudom, hogy félsz, de én nem bántalak. - kezdtem beszélni hozzá.
'Ezek kik?'
- A barátaim. Nem kell félned. Csak mondd el mi történt.
'De az a fekete hajú olyan ijesztően néz! És a rókalány kék lángokat csinál!'
- Nem bántanak, a rókalány Miiko, az ijesztő fekete hajú meg csak egy idióta vámpír. Sosem ártanának neked.
- Mi lesz már? - türelmetlenkedett Miiko
- Pillanat, csak be kell mutatnom neki titeket.
' És a többiek?'
Visszafordultam a crysalimhoz.
- Tőlük sem kell félned.
'De olyan nagyok!'
- Ha felemellek nem lesznek olyan nagyok. - mondtam, majd az ölembe vettem a kicsit és odasétáltam vele a többiekhez.
- Most el kell mondanod hogyan sérültél meg.
'Az erdőben sétáltunk. Hirtelen előugrott egy nagy fekete valami. Anya azt mondta meneküljek. Megállt a fekete valami előtt és elkezdett vele harcolni. A kutya erősebb volt. Sokáig nem mertem elmenni mert láttam, hogy fáj neki. Aztán újra mondta, hogy meneküljek. Akkor elfutottam de a nagy fekete valami elkapta a lábam. Nagyon fájt. Aztán sikerült elfutnom. Amikor kiértem a mezőre akkor jött egy másik familiáris. Ő hozott ide.'
- Jól van, köszönjük hogy elmondtad. Most megvárjuk míg döntenek, aztán eljössz velem a szobámba.
A crylasm megnyugodott és kényelmesen elhelyezkedett a karjaimban. Olyan aranyos volt. Másfél óra tárgyalás után Miikoék végre eldöntötték, hogy Valkyon és Nevra elmennek a küldetésre, az árnyék gárdából kiküldenek pár tündért megfigyelésre, és ha nincs több fekete kutya, akkor azzal az eggyel az obszidián gárda vezetőhelyettese és egy kisebb csapat végez.
Mire megvolt az eredmény, a kis crysalim elaludt a karjaimban és én is azon gondolkodtam, mikor léphetek le. Végül Miiko feloszlatta a gyűlést és mindenki aludni ment. Óvatosan sétáltam a szobám felé, nehogy felébredjen a pici familiáris. Nagy meglepetésemre Valkyon is velem tartott. Amikor a szobámhoz értünk, elköszönt és....bement a szomszéd szobába!
Nem tudtam mit reagálni. Arra azért nem számítottam, hogy mellettem lakik. Na itt is lehetek jó kislány. Végül abbahagytam a csodálkozást, és bevittem a kis familiárist a szobámba. Dolly már aludt, de nem a helyén, hanem az ágyamban. Így a társát áthelyeztem az eredeti familiáris kuckóba. Egy gyors zuhanyzást követően én is bedőltem az ágyba. Hosszú volt ez a nap.