Two Faced [JAVÍTÁS ALATT]

6. rész | Az eltűnt crylasm

Amíg a familiáris kikelésére vártunk Ykhar mesélt nekem még Eldaryáról, a mostani nem túl jó helyzetükről és a küldetésekről. Éppen Nevra hősies fekete kutya-szelídítős történetét adta elő, amikor kopogtak. A lány az ajtóhoz ment és kinyitotta. Meglepetésünkre Kero állt előttünk, mellette egy síró kisgyerek. Bárányokéhoz hasonló füleivel és furcsa kis csavart szarvaival hihetetlenül aranyosan festett.
-Öhmmm, Ykhar, tudnál segíteni? - kérdezte az unikornis zavartan - Mery elhagyta a familiárisát...
-Semmi baj, majd megkeressük!
-Igen, de - vette halkabbra a hangját - nem jó ételt adott neki, és félek, hogy elszökött...
-Ajaj...
Ykhar arca elkomorult.
- A barátoooom! - sírt a kisfiú.
-Én megkereshetném - ajánlkoztam- Úgy sem csináltam még semmi hasznosat, és egyébként is, nemrég bizonyosodott be, hogy értem a familiárisokat.
-Nem, nem lehet - utasított el Kero. Ha Miiko megtudja, hogy engedély nélkül elmentél mindhárman bajban leszünk.
- De nem tudja meg! Megkeressük, én meg kiengesztelem és akkor visszajön majd Meryhez - próbáltam meggyőzni.
-Nem tudom...
-Szerintem jó ötlet - állt az oldalamra Ykhar - Amúgy sem olyan nagy ügy, nem hiszem hogy a főhadiszálláson kívülre kéne menni érte, és mi is szikrázó gárda tagok vagyunk, nem? Csak nem kell Miiko személyes engedélye minden kis dologhoz!
-Rendben, legyen. Igazatok van - egyezett bele végül az unikornis.
-Megkeressük a barátomat?-kérdezte Mery.
-Igen, ne aggódj - mosolyogtam rá, majd elindultunk.
Kisétáltunk a főhadiszállás épületéből. A látvány teljesen elkápráztatott. Ragyogóán sütött a nap és az ég itt sokkal kékebb és tisztább volt, mint a Földön bármikor. A levegő sem volt tele porral és füsttel, amit rendkívül tudtam értékelni. Mindig is utáltam a nagyvárosokban lévő szinte mérgező mennyiségű benzinfüstöt. Közvetlen a főhadiszállás épülete mellett helyezkedett el a piac. Ahogy lenéztem rengeteg kis bódé és varázslények színes kavalkádját láttam. Némelyiknek hosszú elf fülei voltak, mások szárnyakkal, kék bőrrel vagy egyéb különleges tulajdonságokkal rendelkeztek. Akik leginkább felkeltették a figyelmemet azok mégis az eladók voltak, mivel többségük a szó szoros értelmében beszélő macska volt.
-És most merre? - kérdeztem, miután lementünk egy márványfehér széles lepcsősoron és magunk mögött hagytuk a zajos sokaságot.
-Nézzük meg a menedéknél - mondta Kero - Mery és az anyukája is ott laknak, tehát onnan kellett elindulnia.
Továbbmentünk a kikövezett sétányon és hamarosan egy apró falucska széléhez értünk. A házak között gyerekek fogócskáztak önfeledten, többségük Meryre hasonlított.
-Hol láttad utoljára a familiárisodat? Merre voltatok? - kezdte faggatni Kero a kisfiút.
-Este még mellettem aludt, de reggelre eltűnt - szipogott Mery.
Az unikornisfiú ekkor felém fordult majd suttogni kezdett.
-Félek, az a crylasm már messze jár, Mery nem jó étellel etette, valószínűleg elszökött. Segítenél keresni egy újat? Talán te könnyebben meg tudod szelídíteni.
-Szívesen segítek de nem tudom hol lehet crylasmot vagy mit találni.
- Mi szétnézünk itt a menedéken, te pedig... Jajj dehogyis, nem küldhetlek csak úgy el! - csapott a homlokára - Ti nézzétek meg itt a környéken Meryvel, én majd körbejárom a főhadiszállást és megkérdezem az őröket. Egy óra múlva ugyanitt találkozunk az úgy jó?
- Nekem tökéletes - bólintottam - De nem baj ha először visszamegyek a saját familiárisomért? Már biztosan kikelt és nem akarom hogy bármilyen gondot okozzon. Már egyedül is elég probléma vagyok - nevettem.
- Dehogyis, menj csak. És ne aggódj nem vagy probléma - mosolygott biztatóan.
Sietve visszaindultam hát, megpróbálva előhívni elég gyenge memóriámból az útirányt. Szerencsére nem tévedtem el és csodával határos módon Ykhar szobáját is megtaláltam. Mikor benyitottam, meglepő látvány fogadott. A lány egy zöld-kék medveféleséggel és egy szürke madár-koala keverékkel játszott.
-Szia Laila! Kikelt a bekolád!-üdvözölt, miközben felemelte és odavitte hozzám a szürke kis cuki akármicsodát.
-Látom...-mondtam, még mindig tartózkodóan nézve újdonsült familiárisomat. De túlságosan aranyos volt, nem tudtam neki sokáig ellenállni. Óvatosan kinyújtottam felé a kezem, mire boldogan csipogni kezdett.
-Szóval örülsz nekem. Segítesz megfogni egy crylasmot? - kérdeztem.
Persze a kicsi nem tudta mi az, így eldöntöttem, már az is elég ha épségben jön haza az útról. Nem fogom messzire engedni.
- Most mennem kell, szia Ykhar, köszönöm, hogy vigyáztál rá!- búcsúztam, majd újra elindultam kifelé megkeresni a két fiút.
- Látom, aranyos familiárist kaptál - mosolygott Kero - Tetszik?
-  Naná! A legaranyosabb teremtmény amit valaha láttam!
-Mi a neve? - érdeklődött Mery.
-Ömm...
Na itt megakadtam. Annyira elfoglalt a simogatása, hogy még normális nevet sem adtam neki. Grat Laila, csak a szokásos színvonal. Végignéztem a fura kis teremtményen. Ő nem zavartatta magát, boldogan csipogott össze-vissza, úgy hogy még én sem értettem. Olyan volt mint egy játékbaba. Tényleg, játékbaba!
- Dolly a neve - válaszoltam kissé megkésve a kérdésre.
-Illik hozzá - állapította meg Kero - Akkor próbáljuk meg megtalálni Meryét is.
- Rendben Mery, mutasd az utat - mosolyogtam a kisfiúra aki lelkesen megindult előttem. Kero elköszönt tőlünk és elment a másik irányba, hátha szerencsével jár.

Egy darabig csak terv nélkül csatangoltunk. Mindkettőnket lenyűgözött a látvány, annyi különbséggel, hogy míg én inkább csendes szemlélő voltam, Mery folyton össze - vissza futkározott.
Kero ugyan említette, hogy a kisfiú ritkán jöhet a a főhadiszállás ezen területére ezért valószínűleg izgatott lesz, de ilyen szintű hiperaktivitásra nem számítottam. Élvezte hogy míg a barátját próbáljuk megtalálni, a keresés címszó alatt mindent alaposan megnézhet amit szeretne. Ezt azonban egyáltalán nem bántam, hisz így végre nekem is volt időm és indokom is jobban szétnézni. Még a többi obszidiános edzését is meglestük. Mery azt se tudta hová legyen örömében, minden álma volt hogy egyszer ő is köztük lehessen. Volt hogy percekre egészen el is felejtkezett a familiárisáról.
Már késő délután volt, ám küldetésünk sikertelennek bizonyult, semmiféle crylasmot nem találtunk. Éppen indultunk volna vissza, amikor Dolly hirtelen izgatott csipogásba kezdett. Kiugrott a kezemből és rövidke lábaival egy kis cserje felé szaladt. Mindketten utánamentünk, én pedig intve Merynek hogy maradjon csendben, óvatosan leguggoltam és benéztem a bokor alá. Két hatalmas, riadt, kék szempár nézett vissza rám, amelyek egy apró bolyhos lényhez tartoztak. Egy crylasm!
- A barátom! - kiáltott fel boldogan Mery, mire az apró teremtmény összerezzent.
- Csöndesebben, megijeszted! - szóltam rá, majd újra a familiárishoz fordulva elkezdtem megnyugtatni.
- Nincs semmi baj, nem fogunk bántani! Tudom hogy nem egészen azt kaptál enni amit szerettél volna, de hidd el, ilyen nem lesz többet. Kérlek bocsáss meg Merynek, adj neki még egy esélyt!
Igyekeztem koncentrálni hogy meghalljam a válaszát, de a halk nyöszörgésből csak ennyit tudtam kivenni: Fáj...
Értetlenkedve felemeltem a fölötte lévő ágat hogy jobban lássam mi lehet a baja, mire egy hatalmas fekete sebet pillantottam meg a kicsi oldalán.
Mery szörnyülködve kapta a szája elé a kezét. Ez nem átlagos sérülés volt.
- Te jó ég, azonnal el kell vinnünk valakihez aki még tudja gyógyítani! Gyere! - szóltam a kisfiúnak, majd amilyen óvatosan csak lehetett felemeltem a kicsit, vigyázva hogy semmiképp se érjek a sebhez, és sietve elindultunk a főhadiszállás felé.