XI.🖤

1.5K 74 4
                                    

Ő az enyém

Jungkook:

Arra ébredtem, hogy az ébresztő óra meg akart süketíteni. Nehezen kapcsoltam ki és nyammogva másztam volna ki az ágyból, de derekamat két erős kar fonta körbe. Szemeimet kinyitva találtam szembe magam Taehyung mellkasával. Piros arrcal néztem fel rá, még békésen aludt. Lefejtettem magamról a karjait és kimásztam az ágyból, de meztelen voltam.

A tegnap éjszakára visszagondolva, nagyon zavarban voltam. Gyorsan elvettem a ruháimat és bementem a fürdőbe. A forró zuhany égette a testem, majd megtörölköztem. A tükörbe nézve, elszörnyedtem. Testemet mindenhol szívás és harapás nyomok tarkítják. Gyorsan magamra kaptam a ruháimat és fogmosás után lementem a konyhába, hogy reggelit készítsek. Egy egyszerű tojásrántottát csináltam, amikor elkészült, visszamentem Tae szobájába, de nem volt az ágyban.

- Tae? -szólítottam aggódva.

- Itt vagyok. -lépett ki a fürdőből. Csak egy törölköző vokt a dereka köré tekerve, egy másikkal pedig a haját törölte. Felsőtestén végigfolytak a vízcseppek. Hatalmasat nyelve fordultam el, mert mérhetetlenül zavarba hozott. Kucogva lépett mögém és ölelt megához. - Aranyos vagy. Ne légy zavarban, hiszen a tegnap éjjel a nevemet nyögve élveztél el, miközben a tagom a feneked két partja között mozgott, utánna leszoptál és lenyelted minden csepp élvezetem.

- Ha - hagyd abba. -mondtam erőtlenül. - Ez ... nagyon zavarbaejtő.

- Jól van, abbahagyom. -puszilt nyakamba és ellépett tőlem.

Valamivel szöszmötölt, majd derekamra simítva fordított meg. Felöltözve állt előttem és ajkaimra hajolva mart fenekembe. Most nem vezette át a szájamba a nyelvét, de helyette véresre harapta az alsó ajkam, ami fájt, ezért nyöszörögve próbáltam elválni tőle, de csak azt értem el vele, hogy két kezével hatalmasat csapott a fenekemre. Nyelvével szétfeszítette ajkaimat és átvezette a szájamba. Készségesen mozgattam én is nyelvem. Combomba markolva adta tudtomra, hogy ugorjak, ezért megtettem. Erőszakosan nyomott neki a falnak. Nyekkenve szusszantottam a csókba. Lejebb engedett, így fenekem merevedésének nyomódott. Bizsergés járta át a testem és szívem gyorsabb tempóban kezdett el dobogni.

- Jó reggelt, baby. -mondta mosolyogva, lágy csókot nyomva felduzzadt és sebesre harapott ajkaimra, ami egy kicsit fájt.

- Jó reggelt, Tae. -mosolyogtam rá nyuszifogaimat megmutatva.

- Tae? -kérdezett vissza felvont szemöldökkel. - Tetszik. Miért nem voltál mellettem, amikor felkeltem?

- Készítettem reggelit, és nem akartalak még felébreszteni. -hajtottam le a fejem. Dobott egyet rajtam és elindult ki a szobából. - Mit csinálsz?

- Megyünk és megesszük a finom reggelit, amit készítettél. -válaszolt reggeli mély hangján. Imádom a hangját. Beértünk a konyhába, de nem rakott le, hanem leült az egyik székre. - Na együnk. -vette el az egyik villát és szájam elé emelte. Másik kezével fenekemre simított. - Gyerünk baba. Mond, hogy á.

- De ne már. -nyafogtam. Sóhajtva lökött egyet csípőjével, ezálltal egy nyögést kiváltva belőlem. Kihasználta az alkalmat és a szájamba helyezte a villát. Beadtam a derekam és hagytam, hogy megetessen. Egyszer ő evett, egyszer én. Reggeli után felszaladtam a táskámért, majd Taet bevárva ültem be az autójába. Kihajtott a kapun és kezét combomra helyezve mentünk az egyetemre. Amikor leparkolt az egyetem parkolójában és kiszálltunk az autóból, mindenki minket nézett. Tae csak két évvel idősebb nálam. Az nem sok. - Minket néznek.

Beteg JátszmaWhere stories live. Discover now