Beteg Játszma

XVIII.🖤

Azt hittem, hogy elveszítlek

Taehyung:

Amikor Jimin felhívott, hogy Kook kórházban van, semmi sem érdekelt, csak a kis nyuszim. Yoongi, Namjoon és Hoseok velem jöttek, pedig mondtam, hogy naradjanak. A recepciós csaj rengeteget bénáskodott és folyton úgy beszélt, mint akinek mindjárt orgazmusa lesz, ezért inkább magam kerestem meg Kook-ot. A második emelet 203-as szobában volt. Ahogy berontottam, Jin és Jimin ijedten néztek az ajtó felé.

- Mi történt vele? Hogy van? Súlyos a sérülése? Túléli? -bombáztam őket kérdésekkel. Jimin mindent elmondott. Mérges voltam rá, hiszen részben az ő hibája, de az én hibám is, hiszen otthon hagytam. Aggódva néztem törékeny és apró testét. Egy kicsit megnyugodtam, amikor megtudtam, hogy nem súlyosak a sérülései. Mind csendben maradtunk. Nem beszéltünk, habár nincs is miről. Suga Jimint vigasztalja, Nam Hoseokkal folytat eszmecserét, Jin a gondolataiba mélyedt, én pedig idegesen járkálok a szobában.

Már lassan másfél órája vagyunk itt, de Kook még nem ébredt fel. Az orvos többször is megnézte és azt mondta, hogy nem kell aggódjunk, mert rendben lesz. Ilyenkor nagyon vissza kellett fogjam magam, hogy ne menjek neki. Kook eszméletlenül fekszik egy szájbakúrt kórházban és van mersze azt mondani, hogy ne aggódjunk, mert minden rendben lesz. Nem a nyugtatása kell, hanem az, hogy Kook felébredjen.
Az ágy melletti kényelmetlen széken ülök, és a kezét fogom. Pillái néha megremegnek, légzése egyenletes, de arca meggyötört. Csak ketten vagyunk a szobában, a többiek elmentek kávéért és valami ennivalóért. Nem akartam itt hagyni. Fogalmam sincs, hogy mikor puhultam el ennyire. Sosem tudnám bántani ezt a srácot. Kezem szorítása erősödött.

- Hyung. Ez már fáj. -szólalt meg erőtlen hangon.

- Kicsim. Hogy érzed magad? -simítottam arcára. Úgy bújt tenyerembe, mint egy kiscica.

- Fáj a fejem. -mondta mosolyogva. - Miért vagy itt? Fontos dolgod van a munkádban.

- Babám, te sokkal fontosabb vagy a munkámnál. Nem kellett volna otthon hagyjalak. -még sosem éreztem bűntudatot, de most az van. A mellkasom feszít, olyan mintha ezer tonnás súlyt helyeztek volnak rá. Kook nyöszörögve próbálta ülésbe tornázni magát, így segítettem neki.

- Nem a te hibád. -helyezte apró kacsóját arcomra. - Nem tehetsz róla. Jimin hyung ott volt velem, de megijedtem. Ne hibáztasd magad. Nem tudhattál róla.

- De igen Kook. Az én hibám. Vigyáznom kellett volna rád. Nem eshetne semmi bajo... -nem tudtam befejezni, mert puha párnacskáival elhallgattatot. Annyira meglepődtem, hogy ajkaim enyiltak egymástól. A kis sunyi nyuszi pedig ezt ki is használta. Nyelvét átvezette szájamba és táncba hívta az ízlelőszervem. Tetszett, hogy kezdeményezett, ahogy az is, hogy próbál dominálni. Kezeivel átölelte a nyakam és egyik kezecskéjét a hajamba vezette, enyhén megtépve tincseim. Felmorrantam a kellemes érzésre és átvettem tőle a dominanciát. Kezeimet bevezettem a pólója alá és oldalát cirogattam. Beleszusszantott a csókba. Elmosolyodtam, majd lassan elváltam negédes ajkaitól. Szerelmesen nézett szemeimben, orcája kipirult. Most olyan szívesen leteperném, de nem tehetem. Nem csak azért, mert a kórházban vagyunk, az nem is érdekel. Beteg a nyuszim és még nem áll készen rá. Másokat már rég megbasztam volna, csak a saját magam élvezetét hajszolnám, de vele ezt nem tehetem meg. Vele nem baszni, nem csak szexelni, hanem szeretkezni akarok. Ahogy vonaglik alattam, ahogy dús ajkait élevezettel teli sóhajok, nyöszörgések, nyögések, majd sikolyok hagyják el. Ahogy kacsóival a lepedőt markolja az őt ért élvezet levezetése gyanánt. Vagy éppen a hátam karmolja szét, többért könyörögve. Csak a puszta gondolata is hatalmas gondokat okoz délitájékon.