Beteg Játszma

XXIII.🖤

Nem lesz az olyan könnyű!

Yoongi:

Jimin elvesztésének már csak a puszta gondolata is, oly' nagy mértékű fájdalmat okoz, amilyent még sosem éreztem.

Megpróbáltam alkohollal enyhíteni szívem fájdalmát, de csak annyit értem el vele, hogy eddigi gondolataimhoz rémképek születtek.
Magam előtt láttam, ahogy J-hope megkínozza, megöli, majd feldarabolja a kis mochim, és ezek a képek újra és újra lepörögtek előttem, tovább rontva a helyzeten.

Figyelmetlen voltam. Nem vettem észre, hogy Chim is gyanakszij, ahogy azt sem, hogy követ. Az én hibámból kell meghaljon. Leengedtem a védelmem, beleszerettem, ami végül a halálához vezetett.

Idegesen vágtam a vodkás üveget a falhoz, miközben könnyeim megállíthatatlanul folytak végig arcomon. Nem töröltem le őket, úgyis újabbak vennék át a helyüket. Még sosem szerettem senkit se annyira, mint Jimint, és soha nem is fogok. Olyan kevés időt töltöttünk együtt, az elején csak szórakoztam és a vágyaim kielégítése miatt voltam vele, majd olyan gyorsan rabolta el a szívem, hogy észre se vettem.

Egy nehéz nap után, már nem az érdekelt, hogy hazaérjek és aludjak, hanem az, hogy Jimin vajon vár-e rám, megint nálam tölti-e az éjszakát. Látni akartam a békés és nyugodt arcát, miközben alszik vagy filmet nézünk, hallani akartam a hangját, a nevetését, érezni akartam az illatját, csókja ízét, bőre puhaságát. Csak azt akartam, hogy együtt filmezzünk, vagy jelentéktelen dolgokról beszélgessünk összebújva.
Összeszorul a szívem, amikor arra gondolok, hogy ezt már soha nem tehessük meg még egyszer. A mai éjszaka folyamán meghal és örökre megszűnik létezni. Ő is egy lesz J-hope áldozatai közül, kit könyörtelenül meggyilkolt.

Úgy látszik, hogy akit szeretek, az meghal, habár, ez a kapcsolat eleve halott volt.

Ahogy felkelt a Nap, én is útnak indultam. Nem foglalkoztam a borzalmas kinézetemmel, hiszen úgyse érdekel az senkit.

A maffia épülete előtt találkoztam Namjoonnal és Hobival. Rm szemei vörösek voltak, haja és ruházata rendezetlen. Úgy tűnik, hogy neki is olyan éjszakája volt, mint nekem.

Csak egy biccentéssel köszöntünk egymásnak és V irodájába mentünk, ahova kopogás nélkül nyitottunk be, amiért semmit sem szólt, csak némán végignézte, ahogy helyetfoglalunk a kanapén.
Végignéztem rajta. Kisírt szemek, rendezetlen haj, a szokott öltöny helyett otthoni ruhát viselt. Elhúztam a szájam. Neki se volt valami kellemes éjszakája.

Namjoon felolvasta a reggeli híreket, én pedig azzal voltam elfoglalva, hogy visszatartsam kitörni készülő könnyeim, amit végül az vette át, hogy ne akarjam megölni Hoseokot, amiért folyamatosan mosolyog, és ezzel az érzéssel látszólag Taehyung és Namjon is küzdött.

- Mi olyan szórakoztató? -tettem fel a kérdést, mert nem bírtam tovább elviselni a mosolyát.

- Túl könnyű dolgom volt. -mondta mosolyogva és bennem itt pattant el valami.

- Esküszöm, hogy megöllek!! -álltam fel idegesen.

- Jajj ne legyetek már hülyék. -mondta Hope lenézően. - A szerelmeitek élnek és virulnak.

És innentől kezdve nem figyeltem a beszélgetésre, csak és kizárólag az érdekelt, hogy Chim életben van, nem ölte meg.
Mint egy zombi, úgy követtem a többieket. V autójával mentünk, átlépve minden sebességkorlátot és Hoba házánál álltunk meg. J-hope mondott valamit Namjoonnak, aki elrohant.