Beteg Játszma

XX.🖤

Ez a dolgunk

Jimin:

Sóhajtva fordultam az oldalamra. A falióra kattogása az őrületbe kerget.

Mivel aludni már úgysem fogok felöltöztem és lementem a konyhába. A lámpát felkapcsolva néztem az órára, ami 2:23-at mutatott.

A tehetetlenség és az összezavarodottság ólom súlyként nehezedik rám. Tehetetlen vagyok, mert össze vagyok zavarodva.

Egyszerre vagyok megkönnyebbült és ideges.

Megkönnyebbült, mert Kook hazamehetett, és ideges, mert ha Jin hyungnak igaza van, Kook egy gyilkossal van, ilyen kiszolgáltatott állapotban. Persze a mi helyzetünk se jobb, de velünk ellentétben Kook túl instabil lelkileg. Elég egy rossz szó, egy durva megmozdulás és a kis lelke összetörik.

- Miért vagy ébren? -kérdezte Yoongs, amikor belépett a konyhába.

- Gondolkodom. -adtam az egyszerű választ.

- Hajnali négy órakor? -rázta meg a fejét hitetlenül.

A falon ketyegő órára néztem. Valóban négy óra volt. Észre se vettem, hogy így elszaladt az idő.

- Néha éjszaka lehet a legtisztábban gondolkodni. -vontam meg a vállam hanyagul.

- Te tudod. -rendezte le ennyivel.

Végignéztem ahogy a kávéfőzőhöz megy és önt magának a fekete italból, majd a konyhapultnak támaszkodva kortyol italába.

- És te miért vagy ébren? -kérdésem meglepte.

Hezitált a válaszadáson. Tisztán láttam a szemében, hogy a válaszok között kutakodik. Talán nem is tud róla, de ilyenkor felhúzza az orrát.

- Aggódom Taehyung miatt. -mondta végül.

Szavai igazan csengtek, s talán igazak is voltak, de nem ez az igazi oka ébrenlétének. Nem vagyunk olyan régóta kapcsolatban – márha ez az –, de kiismertem egy kicsit. Mindig is tudtam olvasni az emberekben. Az ösztöneim azt súgják, hogy rohanjak. Minél messzebb tőle és soha ne jöjjek a közelébe. A szívem mégis vele akar maradni, az agyam azt súgja, hogy ne bízzak meg benne.

- Ne méregess így. -nézett rám szeme sarkából.

- Hogy? -pislogtam rá értetlenül.

- Mint egy nyomozó a gyanúsítottra. -forgatta meg szemeit.

Megismételtem tettét és sóhajtva néztem a kiürült bögrémre, amibe pár másodperc múlva kávé került.

- Ne agayld túl a dolgokat. -fogta meg vállaim és masszirozni kezdte őket. - Néha jobb, ha az ember vakon él.

- De néha az a legjobb, ha nyitott szemekkel jár. -néztem rá vállam fölött.

Arca grimaszba torzult válaszom hallatán, majd egy lemondó sóhajt követően hagyta el a konyhát, ezzel magamra hagyva a gondolataimmal.

Fogalmam sincs, hogy távozása után még mennyi ideig ültem a konyhában, csak úgy a semmiben lebegve, hiszen telefonom éles hangja szakított ki a merengésből.