A Carson Coma és Én - Avagy az ismeretlen világa

18.

Őszintén, reggel semmi kedvem nem volt felkelni. Kiara tegnap este haza ment. Így nem igazán tudtam vele megbeszélni a dolgokat. Pedig szívesen végig hallgattam volna, és örültem volna neki, ha valaki engem is végig hallgat. Mindegy, már nem számít.

Tegnap kaptam egy üzenetet Roxitól, hogy ma be kell menni kilencre, mivel próba lesz ma is, és holnap is. Pénteken pedig felvesszük a klippet. Aztán mehetek az utamra. Szószerint, kitesznek. Megértem valamilyen szinten, hiszen eddig szólt a szerződés, de azért mégiscsak. Azt gondoltam lesz valami leépítés, vagy néha visszahívnak majd. De nem. Pénteken, a forgatás után teljesen megszakad a kapcsolat köztem és mindenki között, akinek köze van ehhez. Nem hinném, hogy szükségem lenne a társaságukra. Miféle beképzelt  banda! Lehet be se megyek ma. Minek? Hiszen, nekem előnyöm nincs ebből. Azt az időt, amit itt elpazarolok mással is tölthetném. Akármi mással, vagy akárki mással.
A telefonom csörgesé zavart meg az elmélkedésben. Ismeretlen szám.

- Igen, tessék?
- Mira?
- Kivel beszélek?
- Dávid vagyok. Hol vagy már? Tíz perce rád várunk.
- Bocs, nem érek rá.
- Mi van? Mi az, hogy nem érsz rá?
- Mondom! Nem érek rá! Oldjátok meg nélkülem.
- De te is kellesz! A menyasszony vagy a klippben, hogyan legyen esküvő az egyik házasodó fél nélkül?
- Passz. Nem igazán izgat.
- Mi bajod van? Hm. Ráérsz te, ugye? Csak nem akarsz be jönni.
- Miért lenne okom erre?- kérdeztem kimérten.
- Nem tudom. Nem vagyok nyomozó!
- Oké... Akkor szia Dávid!
- Nehogy letedd! Ha...- lenyomtam. Tudod, ki akar ezekkel dolgozni!

Vagy lehet, hogy nem is velük van a bajom. Hanem csak egy emberrel. Valakivel, akire haragszom, nagyon haragszom. Már úgy gondtam, megbékéltünk, de ő nem ezt gondolta. Ott hagyott egyedül a Kaszinóban. Pedig... Csörög a telefonom, megint. Másik szám, de ismét ismeretlen.
- Igen, tessék?
- Szia. - ezt nem hiszem el.
- Mit akarsz?
- Haragszol?
- Hah, már a kérdés is arra késztet, hogy megfojtsak valakit. Szerinted haragszom?
- Igen, szerintem haragszol.
- Talált, süllyedt. - mondtam ingerülten. Néma csend telepedett a telefonvonalra.
- Kérlek... Mira. Én nem akartam. Nem akartalak úgy ott hagyni. Csak...- suttogta a telefonba, de nem folytatta.
- Csak?- kérdeztem még mindig mérgesen.
- Nekem ez nem megy.
- Mi? Mi nem megy? Beszélj már érthetően!
- Tudunk találkozni?
- Most? De hiszen próbán vagy.
- Igen, most. Itt állok az ajtódban.
- Hogy mi? - lepődtem meg. Gyorsan az ajtóhoz mentem, ahol tényleg ő állt. Lenyomtam a telefont és zsebre tettem.- Gyere be...- álltam félre az ajtóból. Ő lassan besétált, majd leült a fotelba. Én nem mentem közelebb, csak felültem a konyhapultra és vártam, hogy kifejtse a mondandóját. A szőnyeget nézve, tördelte az ujjait. Nem szólalt meg. Némán felnézett rám, majd vissza fordította a fejét és sóhajtott egyet.
- Tudod, miért jöttem el most ide?
- Hogy bocsánatot kérj?- lemondó hangsúllyal folytatta.
- Azért vagyok most itt, hogy elmondjam mennyire örülök annak, hogy barátok lettünk, de nekem ez nem megy. Nem lehetünk barátok. Tegnap az öcsém hívott, amikor felmentél a főnöködhöz. Azt mondta megy ki Olaszországba, három hónapra és menjek én is vele. Igent mondtam. Este indul a gépem. A fiúk már tudják, Roxi is, elengednek. A klipfelvételt még megcsinálják, aztán lesz egy kisebb szünet. Három hónap. Nem tudtalak volna így itt hagyni. Tudom, nem vagyunk szoros barátságban, de nekem fontos vagy. És  a következő három hónapban nem fogunk beszélni, mivel nem viszek telefont. Szóval, most elmondom neked, hogy nem tudlak itt hagyni téged, mint egy barátot. Mira... mi nem lehetünk barátok. Nekem ez nehéz. Akármennyire is igyekszem, teljesen felesleges, mivel mindig megfoglak bántani. Bármivel, akármivel. Ezért szeretném, ha nem lennénk többé barátok. Mira, sajnálom. De ez a legjobb döntés. Nem kell beszélnünk többet, mivel mire visszajövök, a veled kapcsolatos forgatások rég lezáródnak, és így eltudjuk egymást kerülni.- fejezte be. Teljesen lesokkolva néztem őt. Egy könnycsepp buggyant ki a szememből. Majd még több, és egy pillanat alatt már sírtam is. Ennyire rossz barát lennék? Tényleg?
- Azt hiszem nekem mennem kéne. Mira, tényleg nagyon sajnálom.
- Menj már! - ordítottam rá a könnyeim közrefogásában.
Elment, és nem jön vissza. Soha.

Nyomj egy csillagot!
Gitta<3