Te vagy nekem... (𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔 𝒇𝒇)

14.| Vacsora ✨

2019. december eleje

Sose szerettem korán kelni.
De azon a bizonyos decemberi reggelen egyszerűen képtelen voltam tovább aludni. Reggel fél nyolckor úgy pattant ki a szemem, mintha egy egész napot aludtam volna át.

Az ablakon kinézve a téli ködös tájra meredtem, és újra meg újra lejátszottam magamban a két nappal ezelőtti szezonzárót. Mary szerint Abu-Dzabiban mindig unalmas a futam, azonban én le se tudtam venni a szemem a képernyőről, és a 44-es Mercedesről, ami megnyerte a szezon utolsó futamát. Igyekeztem objektíven megítélni a sportot, és eltekinteni attól, hogy a 4-es számú autót a barátom vezeti, azonban izgatottan figyeltem a többieket is, főleg a honfitársakat. Nem követtem olyan régóta a szériát, hogy kedvencet válasszak magamnak, így inkább mindig az adott események szerint szorítottam valakinek. Mary szerint a kamu rajongók, és az unatkozó nagypapák szurkolnak így.

Elmosolyodtam ahogy eszembe jutott Lando fáradt hangja a telefonban, miután minden interjút leadva felhívott. Biztattam, hogy tartson a csapattal a közös ünneplésre, hiszen mégiscsak ez volt a legelső szezonja az F1-ben.

Azonban a következő napon rögtön hazarepült. Pedig simán lett volna lehetősége maradni, és kiélvezni az arab ország nyújtotta luxust és meleget. Ő viszont a ködös és hideg Angliát választotta.

Nem találkoztunk rögtön.
Sőt.
Ahogy szoktam, megvártam, míg ő keresett. Hagytam neki, hogy ezen a téren átvegye az irányítást a kapcsolatunkban. Hosszan beszélgettünk telefonon, ahogy eddig is tettük, amikor messziről jött haza.
A beszélgetés végén pedig elhívott randira.
A torkomban dobogott a szívem, ahogy hallgattam a terveit, hiszen augusztus óta nem voltunk együtt semmilyen nyilvános helyen. Főleg nem Londonban.
Természetesen igent mondtam neki, bár arról fogalmam nem volt, hogy valójában mit tervez. Annyit kért, hogy öltözzek csinosan, és csak legyek önmagam, mert akkor vagyok a legszebb. Rögtön arra következtettem, hogy valami puccos helyre akar vinni, és ettől összeugrott a gyomrom.

A lehető leghalkabban indítottam be a kávéfőzőt, nehogy kora reggel felébresszem Maryt. A kavargó gondolataim pedig ismét magukba rántottak.

Szerettem ugyan a meglepetéseket, főleg a randi meglepetéseket, de nem egy híres autóversenyzőtől. A szülinapja óta nem jött szóba, hogy nyilvános-e az, ami köztünk van, de azzal, hogy el akart vinni valami puccos helyre, azt üzente, hogy igenis publikus a kapcsolatunk.

A kávémmal együtt ültem le a konyhaasztalhoz, és a telefonomat megfogva ellenőriztem az értesítéseimet. Reggel nyolc órakor azonban se egy üzenet, se instagram értesítés nem várt a készüléken. Nagy levegőt véve nyitottam meg mégis a képmegosztó portált, feldobva a McLaren legutóbbi bejegyzését, melyben megköszönik az egész éves munkát a pilótáknak, és mindenki másnak is. Szokásosan ráközelítettem a vigyorgó Landora, és boldog arcát meglátva nekem is jobb kedvem lett.

Minden egyes nappal újra beleszerettem a fiúba.

A hírfolyamot görgetve kortyolgattam a kávémat, megállva egy-egy jól sikerült képnél, amelyekre automatikusan benyomtam a szívet. A nagyító ikonra nyomva folytattam tovább a képek közötti kutakodást, amikor megláttam egyet, amin én is rajta voltam.

Kivancsian nyitottam meg a képet, ami egy Lando Norris rajongói oldalra vezetett, és a képleírást olvasva összeszaladt a szemöldököm. A poszt írója azt fejtegette, hogy ki lehet a két rejtélyes lány, akik ott voltak Lando szülinapján.
Mégis kit érdekel?! Mi köze van hozzá?
Az agyam rögtön kattogni kezdett, és eszembe jutott, hogy Lando barátai folyamatosan fotózkodtak, amíg nálunk voltak, és természetesen csoportképet is csináltunk.