Te vagy nekem... (𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔 𝒇𝒇)

4.| Ajánlat ✨

2019. augusztus eleje

- Még mindig nem keresett? - jött be Mary a szobámba, mire unottan magam mellé dobtam a telefont az ágyra - Tehát nem. De mégis mi történt köztetek? Az időmérő óta nem beszélsz róla, nem is találkoztatok. Nem értem.
- Nincs mit mesélni, Mary. - legyintettem - Már mondtam, hogy túl elfoglalt. És különben se jöttünk össze, vagy ilyesmi. Nem is tetszem neki.
- De Lily...! - nyaggatott - Nem vagy önmagad már három hete. Nem mentél be dolgozni, pedig imádod az újságot, ahova felvettek gyakornoknak. Itt punnyadsz, és a telefonod nyomod. Ez nem normális.
- Dehogynem. Nekem most ez a normális, hagyjál békén! - nyúltam a telefonomért.
- Lily! - szólt rám Mary, de figyelmen kívül hagytam, és megnyitottam az instagramot, amin rögtön megjelent Lando új bejegyzése. A magyar pályán sétálgatott. Hezitáltam, de végül rányomtam a szívre. Mint ahogy eddig minden új bejegyzésére benyomtam.
- Lily az istenért, mi bajod van?! Itt lájkolgatod, de közben meg depis vagy, Mondd már el! - nézett a szemembe.
Egy ideig farkasszemet néztünk, majd amikor már égett a szemem, megszólaltam.
- Na jó, akkor elmondom. De csak mert állandóan nyaggatsz, és az agyamra mész vele. - adtam meg magam. - Munkát ajánlott.
- Hogy miiii? - pattant fel Mary drámaian az ágyamról. - De hát ez nem is rossz hír, mégis...
- Megvárod míg végigmondom, vagy tovább örülsz a semminek?
- Bocsi, mondjad tovább! - ült vissza mellém.
- Szóval munkát ajánlott, mint a lótifutija. Mert hogy én milyen kedves vagyok, meg türelmes, és amúgy is egyetemista, milyen jó keresetkiegészítés, ilyenek.

A harmadik szabadedzés után nem sokkal kaptam meg Lando üzenetét, hogy vár a motorhome előtt. Azonnal felpattantam a lelátós helyemről, és szinte rohantam a paddockba.
Aznap ez volt a második üzenet, amit tőle kaptam, és a gondolattól, hogy hamarosan megint élőben látom, a szívem hevesebben kezdett dobogni. Tudtam, hogy hiba. Nagyon nagy hiba, de a szívnek senki nem tud parancsolni, még én sem, bármennyire is szeretném.

A motorhome-hoz érve Lando széles mosolyával találtam szembe magam.
- Szia! Örülök, hogy látlak! - ölelt át sietve.
- Én is örülök! - hebegtem megdöbbenve.
- Üljünk le bent a szobámban, ott magunk lehetünk. - indult el, mire követtem.
A szívem ismét megdobbant, tudva azt, hogy kettesben leszünk, sok mindenre számítottam, de amit mondott, arra egyáltalán nem.
- Uh, szóval fura kérdés lesz, mert alig ismerjük egymást, de nagyon szimpatikus vagy, és mindenképp meg kell kérdeznem, mert ha nem én találom meg a tökéletest, akkor a csapat fogja, és nem biztos, hogy szeretném azt az embert egész szezonban, vagy még utána is magam mellett tudni. Szóval izé, uh, mi is a hivatalos elnevezés? Ahj, elfelejtettem, mindegy, szóval. Öhm, Lily kedves, lennél az én kisegítő asszisztensem? Vagy ahogy hívják. - nézett a szemembe, mire kitört belőlem a felháborodott nevetés.
- Tessék? Azt kéred, hogy legyek a lótifutid?
- Hát... - mosolygott kínosan - A kisegítő asszisztens sokkal jobban hangzik. - mondta félmosollyal.
- Ez tény, de a munkakör attól még nem változik. Lando, egyetemista vagyok, nem is értem...
- Gondoltam, halaszthatnál. Most úgyis nyári szünet lesz. Vagy van, nem tudom, nem jártam egyetemre. - túrt feszengve a hajába. - Csak egy év. Jövő ilyenkor újra beülhetsz jegyzetelni a suliba.
- Te valóban azt gondolod, hogy ez ilyen egyszerű? - néztem a szemébe, és akkor megértettem. Neki ez az élete, semmi mást nem tud elképzelni. Nem gondol bele, hogy másnak nem az F1 a legnagyobb álom. - Lando, engem valóban érdekel az, amit tanulok. És ha ne adj' Isten egyszer kikötök ebben a szörnyen sznob sportban, az csakis újságírói vagy riporteri munkakörben történhet meg. És durván nagyképű a feltételezés, miszerint irtó menő munka neked dolgozni.
- Velem dolgozni! - javított ki - Az előző "lótifutit" - mutatott idézőjeleket az ujjaival - ahogy te mondtad, el kellett küldenünk, mert lopott, és infókat szivárogtatott konkurens csapatoknak. De veled, Lily... - ragadta meg a kezem, amivel kényszerített, hogy nézzek a szemébe - Veled ilyen biztos nem lenne. Nem ismerjük egymást eléggé, de ez a kevés idő és információ elég nekem arra, hogy tudjam, kiváló lennél a posztra. Kedves vagy, segítőkész, és tudod, egész jól fizetnek. Szerintem nem jönne rosszul az egyetem mellé.
- Kösz Lando! - rántottam ki a kezem az övéből. - Teljesen igazad van. Nem ismersz engem. Marhára nem érdekel ez az egész világ, és most már te se! - álltam fel. - Nem fogadom el az állást, sokkal jobb dolgom is van annál, minthogy egy túlbecsült autósportban futkossak egy túlbecsült pilóta után. Na szevasz! - sétáltam ki a kis helyiségből, és becsaptam magam után az ajtót.

Rögtön megbántam, amiket a fejéhez vágtam. Túlreagáltam talán.

Vettem egy mély levegőt a csukott ajtónak dőlve.
Majd még egyet.
El kellett tűnnöm ebből az egészből.
Lando nem jött utánam.

Visszamentem ugyan Maryhez a lelátóra, de a hétvége többi része valahogy hidegen hagyott. Nem kéne ennyire felháborodnom, tudom. Valakinek ez az álom, de nekem mások az álmaim.

Megláttam Landot a kivetítőn, és onnantól kezdve képtelen voltam másra gondolni, minthogy bárcsak más miatt hívott volna a versenyzői szobájába.

Nem tehettem róla, megtetszett ez a borzasztóan nevetséges, rendkívül tehetséges, gyönyörű mosolyú buta fiúcska. Aki nyilván megsértődött amiatt, mert én megsértődtem.

Három hét alatt se tudtam kiverni őt a fejemből, és azokat, amiket mondott. Marynek igaza van. Ez nem normális.

Már vagy fél órája bámultam a plafont. Mary kiakadt, hogy nem fogadtam el a melót. Ő kérdés nélkül vállalta volna. Nyilván, hiszen neki ekörül, meg Daniel Ricciardo körül forog ez élete.

Még mindig a plafont bámultam, amikor megcsörrent a telefonomon a videochat. Sose szoktak így hívni, ezért megnéztem, ki keres, és a képernyőn látható névtől összeszorult a gyomrom.
Lando keresett.