Te vagy nekem... (𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔 𝒇𝒇)

10.| Közelség ✨

Sziasztok kedves olvasóim!
Általában nem írok semmilyen megjegyzést a feltöltött részekhez, de most a 10. előtt engedjétek meg, hogy köszönetet mondjak nektek! Amiért olvassátok, listára teszitek, és várjatok az új részt. Hihetetlenül jól esik!
Azt tudnotok kell, hogy akkor írok, ha nagyon ráérek, vagy nagyon mélyen vagyok lelkileg, és menekülni akarok a saját magam által alkotott világba.
Az írás számomra hobbi, kikapcsolódás, és menekülőút egyaránt.

Ja, és azért jelenik meg annyiszor a pilóta rajongóinak kérdése, mert egyszerűen undorítónak találom, ami manapság zajlik a közösségi médiában. Nekem se szimpatikus feltétlenül mindenki, de eszembe nem jutna negatív kommenteket írni bármelyik pilóta jelenlegi, vagy feltételezett barátnőjének. Mindenki azzal van együtt, akivel jónak érzi! Ha meg mégse jó az úgy, arra úgyis rájönnek egy idő után. 🤷🏼‍♀️
Szóval kedveseim, aki eljutott idáig, és nem görgetett rögtön a részre, annak köszönöm, hogy elolvasta a személyes gondolataimat!
Igyekszem igényes munkát kiadni a kezemből, ezért nincs minden héten új rész, mert nem akarom összecsapni.
Köszönöm nektek, és mint mindig, véleményeket és észrevételeket szívesen fogadok! ✌🏻

Ui. Azért egy Lando pódium mindig megdobogtatja a szívem. 😉

꧁___________________꧂

2019. augusztus vége

Kellemesen elfáradva rogytam le a kanapéra az öt kilométeres futásunk után.
Landonak nem volt elég a délelőtti edzés a palacsinták miatt, az ebédet is le akarta dolgozni.

Meglepően jól alakultak a dolgok aznap délután, az én kocsimmal mentünk, hogy még véletlenül se keltsen feltűnést a méregdrága McLaren, ami a garázs mélyén pihent azóta, hogy egy hete megérkeztünk ide.

A brit fiúnak igaza volt, ha fel is ismerte őt bárki, nem adta jelét; nem rohamozták meg a rajongók, nem fotózgatták sunyiban, és senki meg nem kérdezte, mégis ki vagyok én, aki csak úgy ebédelget egy Forma-1-es pilótával.

Miután Lando rendezte a számlát (jó nagy borravalót hagyva a személyzet diszkrécióját megköszönve), gombóccal a torkomban ültem be az autóba. Hiába közlekedtünk napok óta az én kocsimmal, teljes inkognitóban, újra rám tört a félelem.

Rettegtem, hogy kiderül, van köztünk valami Landoval.
Rettegtem, hogy az internetre felcsatlakozva ezer meg egy instagram értesítés fogad.
Rettegtem, hogy minden második bejegyzés én leszek.
Rettegtem, hogy ugyanolyan negatív kommenteket kapok, mint azok a lányok, akiket a fiú valamilyen oknál fogva követ.
Rettegtem, hogy emiatt majd elveszítem Őt.

Lando a remegő kezemet megragadva vette el tőlem a telefont, és rögtön a saját zsebébe süllyesztette azt.
- Ne foglalkozz velük! - kereste a szemkontaktust.
- Honnan tudod, hogy az instagramot akartam megnyitni? - néztem a szemébe, miközben összekulcsolta ujjainkat.
- Ha rossz hírt kaptál volna, akkor nem ilyen lenne az arcod. - simított végig a másik kezével arcomon. - Sokkal jobban áll, ha mosolyogsz. - nézett a szemembe, mire átfutott rajtam egy halvány mosoly.
- Tudod, amikor ilyeneket mondasz, el is hiszem. Elhiszem, hogy ez nem csak egy szimpla kaland, és kezdesz teljesen megismerni engem.
- Tényleg szeretnélek megismerni, Lily. - húzódott közelebb, már amennyire az autó ülése engedte. - De most már menjünk, mert még futni is akarok, és hamar sötétedik! - nyomott gyors puszit a számra, és indította be a motort egyszerre, kezemet elengedve.
- Nyár van, nem sötétedik hamar. - nevettem el magam, miközben ügyesen kikanyarodott a parkolóból.