Te vagy nekem... (𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔 𝒇𝒇)

22.| Barcelona ✨

2020.

Teltek a napok.

   Visszatért az élet a szokásos kerékvágásba; elkezdődött a tavaszi szemeszter, órákra jártam, Brook az amerikai utazását szervezte, miközben folyamatosan tárgyalásokat vezetett le a munkahelyén különböző zenekarok szerződtetéséről. Számomra nagyon különleges volt az a munka, amit a menedzsment cége képviselt a zeneiparban, és Brooknak kiváló füle és megérzései voltak a feltörekvő zenészekkel kapcsolatban, így nem véletlen, hogy az újonnan felfedezett előadók rögtön a brit és európai slágerlisták élére törtek.
   Will is folytatta tanulmányait, csakúgy mint én, de közben belekezdett egy személyi edző kurzusba is, ami szerintem sokkal inkább testhez álló volt neki, mint a kereskedelem és marketing, amit az egyetemen tanult, miután váltott médiatudományról.
   Mary-ről nem sokat hallottam az elmúlt időszakban, a közösségi média szerint nagyon boldog, és élvezi az életet az új barátaival. Ki akartam követni, hogy ne is lássam, mennyire jól elvan nélkülem, de egyszerűen nem volt szívem. Mégiscsak hosszú évekig volt a legjobb barátnőm.
   Lando pedig... Nos, ahogy ígérte, többször szakított időt rám és a kapcsolatunkra. Párszor eljött értem az óráim után, hogy együtt töltsük a délutánt, és akkor rendszerint nála is aludtam.

   Vészesen közeledett a barcelonai tesztelések ideje, ezért az utazás előtt szinte minden napot a fiú házában töltöttem. Nem költöztem oda, nem lett ebben igaza, pusztán nem szeretett volna hozzám feljönni, leginkább Brooklyn kígyói miatt, amit részben meg is tudtam érteni. Pedig azok az állatok az égvilágon semmit se csináltak, néha tekeregtek a terráriumban, de amúgy olyanok voltak, mint a szobrok. Egyáltalán nem féltem tőlük. Viszont a macskától egy időre elköszöntünk, ugyanis borzasztó állapotokat idézett elő a lakásban, ezért Brooklyn inkább hazavitte a szüleihez, akik egy sokkal jobb helyet biztosítottak neki.

   Február közepe lehetett, mikor az egyik tanárom izgatottan jelentett be egy hatalmas lehetőséget. A legnagyobb brit sportcsatorna ugyanis pályázatot hirdetett média szakos hallgatóknak egy exkluzív lehetőség elnyerésére. Azonnal belelkesedtem, ugyanis a tét nem más volt, mint egy egész napos interjúsorozat készítése a Forma-1 brit nagydíj csütörtöki médianapján. Nem csak hatalmas lehetőség arra, hogy megismerjenek, de egy újabb esély, hogy ott legyek a nagydíjon. Akár Lando barátnőjeként, akár nem.
   Természetesen még aznap elküldtem a jelentkezésemet, a motivációs videókkal együtt, az addigi referencia munkáimmal kiegészítve. Sokat lendített a jelentkezésemen, hogy egy ideje már én vezettem egy online újság sportrovatát, ahova rendszeresen töltöttem fel interjúkat nem csak pilótákkal, de más sportolókkal is.

   Landonak nem szóltam erről az egész pályázatról, egyrészt szerettem volna meglepni azzal, hogy megnyerem, másrészt ha nem nyerem meg, nem fog elkezdeni a hátam mögött szervezkedni, hogy munkát szerezzen nekem. Amire már volt példa nem is egyszer, de nem akartam visszaélni azzal, hogy romantikus kapcsolat van köztünk, a saját erőmből szerettem volna eljutni minél magasabb szintre.

   A barcelonai utazás előtti estét szintén együtt töltöttük Landoval, kihasználva minden pillanatot, hogy kettesben lehetünk.
Semmi nagy felhajtást vagy flancos randit nem tartottunk, ültünk a kanapén, ezredszer megnézve a fiú kedvenc filmjét. Már nagyon untam, de odáig voltam érte, ahogy gyermeki lelkesedéssel tudott örülni minden jelenetnek, amit már minimum milliószor látott.

   - Hiányozni fogok? - sandítottam rá, mikor már a stáblista pörgött a képernyőn.
   - Már most hiányzol. - húzott magához - Biztos nem tudsz velem jönni?
   - Kizárt, meg kell írnom egy beadandót a jövő hétre, és van egy tanárom, aki konkrétan őrmesternek képzeli magát, nem lehet lógni az óráiról. - nevettem fel.
   - Könnyebb lenne, ha velünk dolgoznál. - nézett rám.
   - Ezt már megbeszéltük.
   - Tudom, de tényleg egy szavadba kerülne. - mondta komolyan.
   - Édes vagy, de bizonyítani szeretnék, hogy érdemes vagyok erre a szakmára.
   - Szerinted én érdemes vagyok az F1-re? - kérdezte, mire összeszaladt a szemöldököm - Mármint, sokszor azt érzem, hogy nem vagyok elég jó. F2-t se tudtam megnyerni.
   - Ne viccelj már! Persze, hogy megérdemled, hogy ott legyél. Az már más kérdés, hogy George egy fokkal jobb volt nálad anno, de mindannyian megérdemlitek azt, hogy ott legyetek az F1-ben. Valamit le kellett tenni az asztalra, csakúgy senki se kerül be.
   - De mi van, ha nem elég a teljesítményem?
   - Elég a teljesítményed. Nagyon tehetséges vagy, az eredményeidet pedig nem a szél hordta össze. És én nagyon büszke vagyok rád emiatt.
   Elmosolyodott, miközben a kezem után nyúlt. Összekulcsolta ujjainkat, és a szájához emelve adott egy puszit a kézfejemre.
Imádtam ezt a szokását.
   - Köszönöm Lily, ez sokat jelent.
   - Ez csak természetes.
   - Szerinted jók leszünk idén? Carlos és én?
   - Egészen biztos vagyok benne.
   Biztatóan megszorítottam a kezét egy apró mosoly kíséretében. Nem sokszor beszéltünk a csapattársáról, de tudtam, hogy szoros köztük a kapcsolat, nem csak szakmailag, de barátilag is nagyon jól kijönnek egymással. Fontosnak tartottam, hogy olyan emberek vegyék körül, akik ösztönzik, és Carlos egyértelműen jó hatással volt rá.
   - Gáz lenne, ha az utolsó estén csak aludnánk? - nézett rám egy ásítást elnyomva.
   - Egyáltalán nem. - ráztam meg a fejem.
   - Biztos? Mert minimum két hétig ez a test csakis Spanyolországé.
   - Nyugi, nem leszek féltékeny Spanyolországra. - nevettem fel.