Te vagy nekem... (𝑳𝒂𝒏𝒅𝒐 𝑵𝒐𝒓𝒓𝒊𝒔 𝒇𝒇)

8.| Medence ✨

2019. augusztus

Napszemüvegemet feltéve szemléltem az udvarra kilépő Landot. Ő dobta be az ötletet, hogy a délutánt töltsük a medencénél, ha már úgyis meleg van, és túrázni se akar velem egyhamar. Rendesen megijesztettük egymást a délelőtti kirándulásunk alkalmával, így én is jó ötletnek tartottam kicsit kellemesebb vizekre evezni. Szó szerint.
Az ebéd okozta kajakómával fetrengtem a kanapén, mikor utasított, hogy át kéne öltöznöm. Tényleg sose pihen.

A sötét lencsék mögül figyeltem ahogy lazán mellém sétál, és leveti magát a másik napozó ágyba. Tekintetem akaratlanul is a fedetlen felsőtestére vándorolt, és nyugtáztam, hogy élőben egy fokkal jobb, mint a képeken.
- Látom, hogy engem nézel. - mormogta csukott szemmel.
- Nem is nézlek. - kaptam el róla a szemem. - Különben meg honnan látod, ha csukva van a szemed? - nevettem fel halványan.
- Szinte éget a tekinteted. Nem kell látnom, hogy lássam, hogy látsz. - mondta, mire kitört belőlem a nevetés.
- Bocs, hogy használom a szemem!
- Most is engem nézel. - sandított rám fél szemmel, mire felültem a napágyon.
- De csak mert beszélsz hozzám!
- Akkor nem beszélek. - rántott vállat, és visszacsukta a szemét.

Fáradtan sóhajtottam, majd kihasználva, hogy Lando nagy valószínűséggel nem figyel most rám, lekapva magamról a nyári ruhát, melyet a fürdőruhám fölé vettem fel, bevetettem magam a medencébe.
Úsztam pár hosszt, ahogy régen is szoktam, mikor még rendszeresen eljártam a városi uszodába, aztán csak hagytam, hogy a kellemes víz körülöleljen.

Lando még mindig a medence szélén süttette magát, így lopva felé pillantottam párszor.
- Jó a víz? - kiáltott felém.
- Aha. Ki kéne próbálnod! Ha már amúgy is a te ötleted volt. - rántottam vállat.
- Állj kicsit arrébb! - utasított, mire a medence szélére húzódtam.
Kíváncsian figyeltem, ahogy a fiú erőt vesz magán, feláll a napágyról, nyújtózkodik egyet, majd egy hatalmas csattanással a medencébe ugrik. Hiába álltam félre, telibe fröcskölt engem is, és úgy körülbelül mindent a medence környékén.
Kisimítottam a hajamat az arcomból, és közelebb úsztam Landohoz.
- Ez szép volt! - nevettem el magam.
- Reméltem is, sokat gyakoroltam ezt a fajta különleges technikát.
- A seggest? - nevettem.
- Nem ez a szakszerű neve. - nyomta el nevetését.
- Nem hiszem, hogy van szakszerű neve. - gondolkodtam el egy pillanatra. - Én úgy hívnám, hogy Lando féle telibe fröcskölős ugrás.
- Ez nem túl életszerű.
- Már hogyne lenne. Az egész udvar vizes. - nevettem.
- Majd megszárad. - rántott vállat, majd elmerült a vízben.

A medence szélén megtámaszkodva figyeltem, ahogy ismét a felszínre úszik, majd újra elmerül.
A mosolyt, amit ő okozott, le se tudtam vakarni az arcomról, valahányszor találkozott a tekintetünk.

- Látom, hogy engem nézel. - sandítottam rá, mikor már kiültem a medence szélére, lábaimat a vízbe lógatva.
- Dehogy nézlek. - úszott közelebb hozzám. - Viszont nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire jól nézel ki. Valahogy olyan más az arcod. - mondta fürkésző tekintettel.
- Mire gondolsz? - jöttem hirtelen zavarba a pillantásától.
- Nem tudom, csak... Olyan más vagy így. Egész nap.
- Ja csak... Ma nem tettem fel sminket. - túrtam a vizes hajamba zavaromban.
- Jól áll. - mosolygott rám. - Amúgy se értem a sminket, semmi értelme.
- Egy rosszabb napon igenis sokat tud segíteni. - nevettem fel.
- Neked nincs rá szükséged. - rázta meg a fejét, majd ismét a szemembe nézett.
- Köszönöm! Aranyos, hogy ezt mondod. - mondtam, amire csak egy mosollyal felelt.

- Khm, szóval... - köhintett. - Mutatnék valamit. - simította meg a térdem, majd intett a fejével, hogy szálljak vissza a vízbe.
Nagy léptekkel közelítettem felé, majd mikor megéreztem kezét a derekamra simulni, meglepetten néztem a szemébe.
- Szóval? - kérdeztem, miközben kezeimet a vállára vezettem.
- Szóval. - mondta, és közelebb húzott magához a vízben.