Lilyth,a hajnal angyala

A Másvilágon

A saját sikolyomra keltem fel;nem túlzom,szószerint úgy éreztem,mint akinek a belső szerveit ki akatják tépni az izomzattal együtt. Úgy szórták rám az átkokat,a fájdalmakat és a szenvedést,ahogy a cukros bácsik az édességet a kisgyerekeknek.

Bellatrix úgy vigyorgott mindegyik sikolyomon,mint aki megnyerte a lottót.

Nem bírtam már a kínt,nem bírtam el azzal a gondolattal,hogy Grindelwald az én életerőmmel váljon erősebbé. Meg akartam halni.
A késemet elvették tőlem,a pálcámat is,így az utolsó reményem,még egy pálca nélküli varázslat volt.

-Ugyan,kicsiszivem!-rúgott bele a gyomromba Bella,de enélkül is már vért köptem-Még csak 6 napja kínzunk,és te feladnád? Olyan jó szórakozás!

-Baszd...meg..Bella!

-Ugyan olyan szánalmas vagy,mint az anyád! Nem volt jó semmire! Úgyis lassan meghalsz,kis féreg!

-És még te milyen szánalmas leszel,ha apám megtudja,megöltem magam!

-Hogy micsoda?!-kérdezte,de mire tehetett volna valamit elkésett.

A kezemmel próbáltam;megfogtam a fejemet,és az utolsó fejemben lévő fekete mágiával kilöktem a lelkemet a testemből.Az utolsó véres vigyoromat küldtem felé,és a világ elsötétült.

......

Furcsa volt látni magamat kívülről;ott feküdtem véresen,könnyáztatva és reménytelenül. Ez volt az utolsó lehetőségem;éreztem,még egy nap,és megtörnek,én pedig nem adom magamat egy álnok és gonosz varázslóért.

-BELLATRIX! MI TÖRTÉNT?-kiabált vele az apám.

Ezek szerint nem látnak engem a szellemvilágban,én viszont tisztán látom,és hallom őket.

-Nemtudom,egyszer csak a fejéhez nyúlt,és vége volt! Nem öltem meg Nagyuram!-hajlongott szánalmasan.

Olyan hangosan üvöltött fel Voldemort,még énis megijedtem,pedig tudtam,hogy engem nem bánthat.
Körbejárta a testem,ahogy Nagini is megszimatolt;érezte,hogy meghaltam,hisz már nem dobogott a szívem.
Meghaltam. Istenem,Daphne ha ezt megtudja! Na és Draco meg Rachel. Olyan volt mintha a kishugom lenne!

Könny áztatta szememet,de mire lecseppent volna,valaki letörölte.

-Luna!-öleltem magamhoz.

-Mit tettél te ártatlan lélek?-karolt át ő is.

-Nem tehettem mást,különben egy még nagyobb szörnyet hoznak létre!-álltam vele szemben kézen fogva-Ezt a bűbájt a Zárolt Részlegen találtam,és megtanultam,tudtam,hogy még kellhet.

-És szerinted ez volt a megoldás?-húzta fel a szemöldökét.

-Igen? Nem? Nemtudom? Lehet?-néztem rá kicsit bizonytalanul.

-Lényegtelen. Valaki már nagyon vár rád!-nézett a hátam mögé.

Megfordultam,és könny nélkül mosolyogva ugrottam Ced nyakába,ő pedig átkarolt teljes erejéből. Beszívtam az illatát,azt a tipikus tusfürdő és fahéj illatot,és azt kívántam,bárcsak ez a pillanat örökké tartana.

-Na mivan Liliom,ennyire hiányzik a másvilág?-nevetett a hajamba.

-Te hiányzol Cedric,minden egyes nap!-bújtam ki az öleléséből,és ránéztem.

Ced semmit nem változott,és erre összerándult a szívem;sose lesz családja,nem fogja megkapni élete állását,és nem fogja látni,milyen egy gyönyörű naplemente a teraszról.

-Ne búslakodj! Talán az én életem nem úgy alakult,ahogy azt terveztem,de a tiéd folytatódhat!-simította meg az állam.

-Ced,ha nem vetted volna észre,éppen most öltem meg magam! Nem látod?-mutattam a hullámra,amit éppen rugdaltak és bedobtak a kandallóba.