Szivárványhíd (Befejezett) (Taekook ff)

3 Még mindig veled

Másnap délelőtt a mobilja csengése ébresztette Jungkookot. Álmosan előhúzta a farzsebéből a telefont és megnézte a kijelzőt: Min Jee. Azonnal felült és fogadta a hívást.
- Hello, drágám! - hallotta menyasszonya vidám hangját.
- Remélem, nem zavarlak.
Jungkook kissé zavarodottan felelt: - Nem, dehogyis, csak most ébredtem fel.
- Most? - nevetett a nő. - Már fél tíz is elmúlt.
- Tényleg? - hitetlenkedett Jungkook, és úgy érezte, hogy kell találnia valamilyen magyarázatot. - Tegnap este sokáig dolgoztam, úgyhogy itt aludtam az üzletben. Rengeteg adminisztráció volt. De veled mi a helyzet? Hogy érzed magadat Európában? - váltott gyorsan témát. A nő lelkesen ecsetelte a vele történeteket, ám Jungkook valójában nem nagyon figyelt rá. A gondolatai máris Taehyung körül forogtak. Amikor végül elbúcsúztak egymástól, a menyasszonya még hozzátette:
- Nagyon hiányzol, drágám.
- Te is nekem - hazudta Jungkook, és kinyomta a hívást.
Borzasztó érezte magát a beszélgetés után. Sajnálta, hogy hazudott annak a nőnek, aki két hét múlva hozzá akarja majd kötni az életét, aki megbízik benne, aki szereti őt, és sajnálta, hogy nem hiányzott neki a menyasszonya. De ez volt a valóság. A szívét újra Taehyung töltötte be teljesen, és nem maradt benne hely más számára. Bizonytalanul kihúzta a lemezjátszó alól egyetlen kincsét, és elmosolyodott, ahogyan meglátta magukat szerelmesen, boldogan. Mutató ujjával megsimította Taehyung arcát, és így szólt hozzá:
- Megkereslek, édes, mert beszélnünk kell - majd visszadugta a fényképet a helyére.
Iménti elhatározása őt magát is meglepte. Néhány órával korábban nem gondolta volna, hogy egy ilyen döntést fog majd hozni. Úgy látszik, a rengeteg alvás megtette a magáét. Jungkook erősnek érezte magát, mindenre képesnek és megkönnyebbültnek. A pihenéstől kitisztult az elméje, és minden hirtelen a helyére került. Az, hogy Taehyung ismét elhagyta őt, nem volt természetes. Az, hogy ők egymás nélkül legyenek, a természet rendje ellen volt. Jungkook megértette, hogy nekik kettőjüknek egymás mellett van a helyük. Ez a végeztük, amit nem kerülhetnek el. Ha százszor válnak el egymástól, a sors százegyszer sodorja őket ismét egymás mellé. Három évvel ezelőtt rosszul döntött, amikor nem ment Taehyung után, amikor elengedte szó nélkül azt a férfit, akit teljes szívéből, őszintén, testével-lelkével szeretett, és most nem akarta elkövetni ugyanezt a hibát. Egy második esélyt kapott az élettől, amit már nem szabad elszalasztania, ha igazán boldog akar lenni. Mindaz, amit az elmúlt három évben tett, és főleg az, hogy eljegyezte Min Jee-t csak erőltetett lépések voltak annak érdekében, hogy kitörölje Taehyung emlékét. Másrészt viszont két kézzel kapaszkodott ezekbe az emlékekben, és szíve legeslegmélyén azt remélte, hogy egyszer még a karjaiba veheti az egyetlen embert, akit szerelemmel szeretett. Taehyung az ő része volt, és most eljött az ideje annak, hogy a szétszakadt részeket egyesítsék.
Az elméje izgatottan kovácsolt terveket szerelme felkutatására, és persze tisztában volt azzal is, hogy közelgő esküvőjével kapcsolatban is bizonyos lépéseket kell tennie, de ezzel most nem akart foglalkozni. Min Jee-vel soha nem beszélt Taehyungról. Illetve egyetlen alkalommal szóbakerült, egy tavaszi reggelen az étkezőasztalnál.
- Ki az a Tae? - kérdezte a nő váratlanul, majd szerencsére hozzátette: - Ezt a nevet ismételgetted álmodban, szívem.
Jungkook a döbbenettől meg sem tudott szólalni. Lebiggyesztett ajakkal és széttárt karokkal jelezte, hogy fogalma sincsen. S hogy megerősítése önmagát, végül még hozzátette: - Arra se emlékszem, mit álmodtam. - Így aztán ennyiben maradtak. Jungkook úgy gondolta, hogy Min Jee mindezt már el is felejtette.
Most azonban mindenekelőtt Taehyungot akarta megtalálni. Szerette volna nyugodtan átgondolni a lehetőségeit, és úgy érezte, hogy egy zuhany és egy kávé, esetleg egy reggeli jó eséllyel segíthet neki. Elhatározta tehát, hogy ezeket otthon intézi el. Útban az ajtó felé kikapcsolta a ventillátort és már csak rámosolygott a fal mellett árválkodó dobozra, aztán kilépett a kis boltból. "Ez az üzlet hamarosan csődbe fog menni" - futott át az agyán egy sóhaj kíséretében, de őszintén szólva nem nagyon izgatta. Miután azonban megfordította a kulcsot a zárban, megtorpant. Türelmetlenül ismét kinyitotta az ajtót, és felrohant a galériára. Előhúzta a fényképet a lemezjátszó alól, és gondosan a tárcájába helyezte. - Így - motyogta magában, majd elégedett mosollyal az arcán végre hazaindult.
Ezen a délelőttön mintha enyhült volna a korábbi fullasztó hőség. Jungkook pólója alá néha- néha hűsítő szellő bújt, ami kicsit még meg is borzongtatta őt. Szapora lépteinek köszönhetően tíz perc alatt megérkezett apartmanjuk elé.
Vett egy mély levegőt, és belépett az épületbe. Nem volt könnyű a helyzet, de számított erre felkavaró érzésre. A lakás tegnapig az otthona volt, most pedig görcsbe rándul a gyomra, hogy át kell lépnie a küszöbét. Két éve bérelték együtt Min Jee-vel, itt éltek együtt, és úgy tervezték, hogy az esküvő után vesznek egy házat kicsit távolabb a központtól. Szándékosan nem nézett körbe, csak gyorsan elővett egy váltás ruhát és lezuhanyozott. Annyira sietősen akarta elhagyni a helyiséget, amennyire csak lehetséges volt, így jó 15 perc múlva már egy kávézóban ült. Csak egy nagy kávét rendelt, mert egy falat sem ment volna le a torkán és igyekezett összeszedni magát, hiszen gondolkodnia kellett.
Először is felidézte, hogy mit tudott meg Taehyungról tegnap. Szöulban él, ami a lehető legnagyobb segítség. A műveszetiben tanít, amivel viszont nincs mit kezdeni nyári szünet révén. Esténként néha jazzklubokban játszik. Hát ezzel sem fog sokra menni, mivel csak ő maga ismer egy tucatnyi ilyen helyet, és akkor még ott vannak azok, amiket nem ismer. Ezt nyomot hagyja a legutolsónak, ha már minden remény elveszett, csak akkor fog elindulni rajta. És még egy dolgot tud róla, mégpedig azt, hogy ismeri az ő kedvenc éttermét, hiszen ott találkoztak. Ez tűnt a legmegfelelőbb kezdetnek, márcsak azért is, mert ha Taehyung esetleg újra kapcsolatba akarna vele lépni, ezt az éttermet keresné fel ismét minden hizonnyal, vagy a boltot. Hát így.
Kávéja után Jungkook visszament az üzletbe, sőt kinyitotta azt. Elhatározta, hogy ebédidőben egy üzenetet fog hagyni az étteremben, hátha Taehyung ott tűnik fel. Egy kis papírra felírta a telefonszámát és melléje azt, hogy "Hívj fel!". Egy ideig nézte a lapot, aztán összegyűrte és kidobta. Újabb cetlit vett elő, amire azt írta: "Beszélnünk kell." és a telefonszámát. Ez a változat sokkal jobban tetszett neki, úgyhogy összehajtotta és zsebrevágta. Karójárája nézett, már majdnem dél volt. Rendszerint 1 óra körül indult ebédelni, és bár legszívesebben máris ezt tette volna, összeszedte magát és megpróbált kicsit dolgozni. Legelőször az online rendeléseket akarta lerendezni, összeállítani a csomagokat,és ha már a gépnél ült, a szokásos köszönő mailt is megírta öreg jótevőjének. "Tisztelt Uram! Küldeménye tegnap megérkezett. Hálásan köszönöm nagylelkűségét, megtisztelve érzem magam." - írta őszintén és nyomban továbbította is az üzenetet. Mire idáig jutott,viszont már 1 óra lett. Izgatottan indult tehát az étterembe, reménykedve abban, hogy Taehyungot ott találja. A bontatlan doboz még mindig a fal mellett pihent, Jungkook lemondó mosollyal, fejét rázva haladt el mellette.
Az étteremben ma sokkal többen voltak, mint tegnap. Amint belépett villámgyorsan végigpásztázta a helyiséget, és amennyire megállapíthatta, Taehyung nem volt ott. Ez kissé letörte, de nem keseredett el. Viszonylag gyorsan megebédelt, ám még mielőtt távozott volna, szeretett volna beszélni a tulajdonossal. Így, amikor az udvariasan érdeklődött az elfogyasztott étel minőségéről, Jungkook kissé közelebb hajolt hozzá jelezvén, hogy magánjellegű közlendője lenne.
- Lehetne egy kérésem? - kérdezte majdhogynem suttogva.
- Természetesen, Jungkook. Miben segìthetek? - felelte a házigazda előzékenyen.
Jungkook megköszörülte a torkát, majd belefogott a mondanivalójába. Tulajdonképpen egy kissé zavarban is érezte magát.
- Arról lenne szó, hogy szeretnék itthagyni egy üzenetet. Emlékszel arra a fiatalemberre, akivel tegnap együtt ebédeltem? - A tulajdonos bólintott. - Nos, neki kellene átadni ezt a papírt. - Ezen a ponton Jungkook úgy érezte, hogy furcsa kérése némi magyarázatot igényelne. De mivel nem készült semmivel, mondta, ami hirtelen az eszébe jutott. - Megígértem neki, hogy felkutatok egy bizonyos lemezt, de csak ma vettem észre, hogy nincs meg a telefonszáma.
- Természetesen Jungkook, amint felkeres minket a barátod, azonnal átadom neki - ígérte meg a házigazda segítőkészen.
Jungkook hálásan megköszönte a segítséget, majd fizetett és távozott. Bizonyos értelemben elégedett volt magával, az első lépést megtette. Visszament hát az üzletbe azzal a szándékkal, hogy dolgozni fog. Amikor becsukta maga után az ajtót, eszébe jutott Taehyung játékosan gúnyos megjegyzése a bolt nevével kapcsolatban. És belátta, hogy a másiknak teljesen igaza volt. A "JK boltja" leginkább egy hentesüzlet feelingjét hordozta, semmi nem utalt sem a zenére, sem arra, amit ez a helyiség a tulajdonosának jelent. Kicsit törte fejét, de tényleg csak egy kicsit, és akkor bevillant: Jazzfészek. Egy hangos hümmel és egy bólintással kísérve metaforikusan hátbaveregette önmagát, és elhatározta, hogy még aznap este megcsináltatja az új táblát. De most az online intézendőkre kellett koncentrálnia, ha nem akarta, hogy vállalkozása elinduljon a csőd felé.
Laptopja elé ült, ám mielőtt munkához látott volna, elővette a fényképet a tárcájából és néhány percig gyönyörködve nézte magukat. Nem sokkal azután készült a fotó, hogy egy pár lettek. Igaz, titkos pár. 17 éves volt, amikor két éve tartó közeli barátságuk szenvedélyes szerelemmé változott át. Persze nem egyik pillanatról a másikra történt ez, hanem lassanként, szinte észrevehetetlenül. A szerelem félénken kúszott a szívükbe, de amikor megvetette lábát bennük, többé nem lehetett úgy tenni, mintha nem is lenne ott.