Szivárványhíd (Befejezett) (Taekook ff)

16 A beszélgetés

Kis bérelt lakásában Jungkook fel-alá járkált. Egyelőre nem tudott lenyugodni, és ahogy haladt előre az idő, csak egyre idegesebb lett. Annyit törte már a fejét az este kimenetelén, hogy szó szerint belefáradt. Fáradtságánál azonban nagyobb volt az aggodalma. Őszintén rettegett attól, hogy Taehyung hogyan fog majd reagálni a hírre. Abban biztos volt, hogy nem fog jelenetet rendezni, miért is tenné, inkább attól tartott, hogy nagyon fog neki fájni. És pont fájdalmat nem akarna okozni neki soha.
El fogja mondani, hogy nem terveztek egyelőre gyereket Min Jee-vel, de nagyon nem is tettek ellene, mégiscsak az esküvő előtt álltak. Aztán becsúszott. A körülmények szerencsétlenül játszottak össze, de a történteket nem lehet megmásítani. El fogja mondani, hogy szeretne a gyerek apja lenni, és azt is, hogy ezt holnap közli Min Jee-vel. És azt is elmondja majd, hogy mindezt úgy szeretné, ha Taehyung mellette állna. Egyetlen kérdésre nem tudott választ adni csak, még pedig arra, hogy mi fog tenni, ha Taehyung választás elé állítja őt. Ha döntenie kell közte és a még meg sem született gyermeke között.
A konyhában ott árválkodott az elkészített pulgogi egy halom szósszal, ami Taehyung egyik kedvenc étele volt. Jungkook megcsinálta a húst, összeállított a mártásokat, de az egész tevékenység nagyon gépiesre sikeredett. Nem bírt szívvel-lélekkel koncentrálni rá. Visszafogottan, de szépen megterítette az asztalt, aztán lezuhanyozott, felöltözött. Még volt egy fél óra nyolcig, úgyhogy kiült a teraszra és várt. Nézte a lenyugvó napot, és mélyeket sóhajtott.
Nyolc után kicsivel megszólalt a kaputelefon. Jungkook szíve heves dobogásba kezdett. Kinyitotta a kaput, és az ajtóban várta meg a másikat. Taehyung mosolyogva érkezett meg, kezében egy üveg borral. Ahogy odaért hozzá, csak némán átölelte és szorította őt. Úgy érezte, hogy nem tudja végigcsinálni így az estét, ezért köszönés helyett csak ennyit mondott:
- Mondanom kell valamit.
Taehyung szép arcáról lehervadt a mosoly. Ijedt szemekkel hagyta, hogy kedvese kézen fogva az asztalhoz kísérje, majd leültesse.
- Mi történt? - kérdezte félve, miközben Jungkook odahúzott melléje egy másik széket, leült vele szembe, és megfogta mindkét kezét. Erőt vett magán, és egy félelmetesen mély sóhaj után beszélni kezdett. Nem engedte el kedvese kezét egy pillanatra sem, és a szemét se vette le róla.
- Azért nem szóltam erről eddig, mert nem akartam elrontani a tegnap estét. Annyira vágytunk már rá. De mindenképpen tudnod kell róla.
Újabb mély sóhaj következett, de aztán folytatta.
- Tegnap hajnalban autóbalesetem volt.
Taehyung összerázkódott ennek hallatára, és rémülten kérdezte:
- De jól vagy?
Jungkook a fejét ingatta.
- Persze, hogy jól vagyok, szívem, láttad tegnap este, nem?
- Igaz - felelte a másik, és kezdett összezavarodni. Jungkook látván ezt, már magyarázta is.
- Nem erről akartam beszélni veled, ezt csak azért mondtam el, mert mivel beütöttem a fejemet, elmentem az ügyeletre megnézetni magamat.
Taehyung kerek szemmel hallgatta kedvesét, és el sem tudta képzelni, hogy a balesetnél mi lehet rosszabb. Jungkook pedig folytatta.
- A központi balesetibe kellett mennem - itt néhány másodpercre elhallgatott -, ahol Min Jee, a volt mennyasszonyom is dolgozik.
Taehyung ajkait elhagyta egy mély "ah", és úgy érezte, kezdi kapizsgálni a történteket. A valóságban azonban még nagyon messze állt ettől, és a másik szavai újra összezavarták őt.
- Azt reméltem, hogy nem fogunk találkozni, de éppen ügyeletes volt.
Itt Jungkook megállt ismét, hogy összeszedje a gondolatait, és ezt Taehyung félreértette. Féltékenyen azt gondolván, hogy valami olyan történt, ami érzelmileg nagyon is megérintette Jungkookot, elébe akart menni a dolgoknak, és így szólt:
- Azt kérte, hogy menj vissza hozzá.
Most Jungkookon volt a sor meglepődni a másik beszédén. Gyorsan le is szögezte tényeket:
- Nem kérte, hogy menjek vissza hozzá...- ám Taehyung most már kétségbeesve, a legrosszabbra számítva nem is hagyta, hogy a másik befejezze a mondatot.
- Te jöttél rá arra, hogy vissza akarsz menni hozzá - mondta szemlesütve. Jungkook megértvén, hogy kedvese teljesen rossz úton jár, szinte kiabálva válaszolt.
- Dehogyis! Semmi ilyen nem történt. Csak szigorúan orvosként megvizsgált, és elmondta, hogy nincs semmi, ami aggodalomra adna okot.
Mondjuk ezt az idősebbik nem nagyon bírta elképzelni, de már tényleg nem tudta, hogy mit gondoljon. Jungkook folytatta.
- Végtelenül kínos volt az egész mindkettőnk számára. A végén úgy éreztem, hogy akar még valamit mondani, de nem szólt semmit. Aztán tegnap délután küldött egy üzenetet.
Itt érthető okokból Jungkook ismét elhallgatott, és Taehyung megértette, hogy most érkeztek el a valódi mondandóhoz. Remegve próbálta kitalálni, hogy mi lehett rosszabb egy balesetnél és az exszel való találkozásnál. Amit azonban Jungkook mondott, szó szerint a belé fagyasztotta a szót. A fiatalabbik ismét mélyet sóhajtott:
- Azt írta, hogy terhes.
Taehyung szíve és tüdeje biztosan kihagyott néhány ütemet. Két kezét némán a szája elé kapta és csak bámulta Jungkookot. Annyi érzelem zúdult rá egy szempillantás alatt, hogy nem tudta kezelni őket. Amikor már mindenképpen levegőt kellett vennie, lecsúsztatta kezeit az arcán, valamit érthetetlenül motyogott maga elé. Jungkook azon volt, hogy megszakad a szíve. Amikor a kezdeti sokk elmúlt, Taehyung felállt és elindult az erkély felé.
- Rá kell gyújtanom - mondta nem is nézve a másikra. Jungkook nem tudta, hogy cigizik, de helyesen felmérte, hogy most ez nem a megfelelő alkalom firtatni az ügyet. Némán követte őt a szabad levegőre.
Percekig csak hallgattak. Nagyon sokminden kavarodott bennük, nehéz lett volna beszélni. Mindketten a korlátra könyököltek, szorosan egymás mellett, az egyik a cigarettáját szívta, a másik a távolba bámult. Jungkook azt várta, hogy Taehyung kissé megnyugodjon, hiszen még volt mondandója. Mégis az idősebbik szólalt meg először. Cigarettáját elnyomta a korláton, letette a földre, majd a másik felé fordult teljes testével.
- Mit akarsz tenni? - kérdezte még mindig feldúltan. Jungkook is feléje fordult.
- Az egyetlen dolgot, amit tehetek - válaszolta halkan. Taehyung szemeiből kibuggyantak az első könnycseppek. Mire leült a székre, már rázta a zokogás. Jungkook eléje térdelt, kezei közé fogta és felemelte a másik lehajtott fejét.
- Ne sírj, kérlek - kérte gyengéden, mire a másik váratlanul idegesen rászólt:
- Hát hogyne sírnék, amikor most vesztelek el örökre!
Jungkook azon az estén már ki tudja hanyadszorra rádöbbent, hogy szerelme teljesen más úton jár.
- Miről beszélsz? - kérdezte ő is ingerülten. - Szó sincs arról, hogy elvesztenél. Éppen azt akarom kérni tőled, hogy maradj mellettem. Szeretnék az apja lenni a gyereknek, de veled együtt. - Taehyung hirtelen nagy melegséget érzett a szíve körül és felhagyott a zokogással, de még kissé hitetlenkedve nézett a másikra, aki félénken folytatta:
- Segíts nekem, ha képes vagy rá.
Az idősebbik valamelyest megnyugodott a hallottaktól. Ám ahogy a másik elvesztésének rettenete elillant, megjelent a színen egy másik probléma, és Taehyung nem tudott őszintén igennel felelni a kérésre. Arról volt szó ugyanis, hogy valaki más váltja valóra szerelme egyik legnagyobb vágyát, nem pedig ő. És ő mégcsak nem is képes rá. Ráadásul asszisztálnia kéne ahhoz, amint valaki más teszi boldoggá azt a férfit, akit ő szeretne. Per pillanat nem érezvén magában a kellő erőt ehhez, csak ennyit tudott mondani:
- Meg fogom próbálni.
Jungkook tudta,hogy ez a maximum,amiben reménykedhet, így bólintott, és hálásan azt mondta :"Köszönöm". Azzal átölelte kedvesét, akinek arcán jól észrevehetőek voltak még mindig a zaklatottság jelei. Taehyung hozzábújt, de nem úgy, mint azelőtt. Még időre volt szüksége ahhoz, hogy megeméssze a dolgokat. Jungkook leült az egyik székre és az ölébe ültette a másikat. Ujjaival megsimogatta az arcát, letörölte az utolsó könnycseppeket is. Aztán megsimogatta kedves ajkait, sírástól felpuffadt szemeit, és így szólt:
- Hogy gondolhattad azt, hogy el akarlak hagyni téged? Hogy juthatott ez egyáltalán eszedbe?
- Azt mondtad, hogy csak egy dolgot tehetsz, és én azt hittem, hogy ez azt jelenti, hogy biztosítani akarod a családot a gyerek számára. Ahhoz viszont én nem kellek - felelte Taehyung.
- Ez pont így van, kicsim, de a család nem attól lesz család, hogy van benne egy férfi meg egy nő. Attól lesz család, hogy a tagjai szeretik egymást. És én veled szeretnék családot alapítani. Holnap mindezt Min Jee-nek is el fogom mondani, és remélem, hogy meg fogja érteni. Elég intelligens hozzá - magyarázta Jungkook.
- Úgy kell elképzelnem, mintha az elvált apuka új társa lennék? - kérdezte mosolyogva az idősebbik.
- Igen - mosolygott most már a fiatalabbik is. - Csak ez a gyerek már ebbe fog beleszületni, és ez lesz neki a normális. Gondolom - tette még hozzá kicsit bizonytalanul.
- Hát azért elég furán hangzik - válaszolta Taehyung, de végülis nem volt rossz ötlet. Legalábbis a körülményekhez képest. Ebben egyet is értettek.
Taehyung Jungkook vállára hajtotta a fejét. Már jobban érezte magát egy kicsit, de a lelki békéje még nem állt helyre korántsem. Az, hogy az élet ilyen durván az arcába vágta a kegyetlen valóságot, arra késztette őt, hogy kimondja a legnagyobb fájdalmát.
- Annyira sajnálom, hogy én nem ajándékozhatlak meg egy kisbabával.
Jungkook azonnal rávágta:
- Mint ahogyan én sem téged.
Mindkettőjüknek fájdalmas mosolyra húzódott a szája.
Jungkook, azt remélte, hogy kis vidámságot tud hozni az estébe, ha elmeséli az álmát.
- Tudod, mit álmodtam tegnap éjjel? - kérdezte az idősebbiktől, aki megrázta fejét.
- Azt álmodtam, hogy te teherbeestél tőlem.
Taehyung megrökönyödve nézett rá.
- Micsoda? - kérdezett vissza szemöldökét ráncolva.
- Igen és a hasad is megnőtt. Gyönyörű voltál nagy hassal - folytatta Jungkook mosolyogva. - És állandóan epret akartál, de tél volt. De aztán hoztam neked.
Taehyung tényleg nevetni kezdett az álom abszurdsága miatt, majd így szólt:
- Miket nem beszélsz össze?
Jungkook elszántan folytatta, de visszás jókedvét hamarosan keserűség váltotta fel.
- Kislányt vártunk, az akartad, hogy Bora legyen a neve.
Ekkor a rendületlenül mosolygó Taehyung szemeiből könnyek kezdtek potyogni.
- Befejezted? - kérdezte nevetve-sírva, szinte könyörögve. De Jungkook nem fejezte be. Azt akarta, hogy az utolsó cseppig kiigyák a keserűség poharát. Egyszer és mindenkorra.
- Én pedig bent akartam lenni a szülésnél, és hallottam, amikor felsírt a baba...de aztán felébredtem, és nem láttam meg őt - fejezte be végül, de akkor már ő is sírt. Taehyung könnyes csókokkal borította be a másik nedves arcát, amit Jungkook is viszonzott, aztán csak sírtak tovább, egymást átölelve.
Amikor megnyugodtak, Taehyung kibontakozott szerelme karjaiból, de nem állt fel az öléből. Gyengéden a szemébe nézett, és így szólt: - Nagyon tetszik a Bora név.
Aztán megcsókolta Jungkookot.