Szivárványhíd (Befejezett) (Taekook ff)

8 Love is half-half

- Én vagyok - szólt a telefonba a jól ismert, mély hang, amely a világon a legkevesebb volt Jungkook számára. Izgatottságtól elcsukló hangon kérdezett vissza gyorsan: - Hol vagy most?
- Az üzlet elő... - felelte Taehyung. Jungkook meg se várta, hogy a másik befejezze a mondatot, a matracra dobta a mobilját, és valószínűleg megdöntve a gátfutás világrekordját, lerohant a lépcsőn, átugrott annak korlátján és feltépte az ajtót. A kis csengettyű azt sem tudta, mi tévő legyen. És Taehyung tényleg ott állt az ajtóban, annyi ideje sem volt, hogy telefonját levegye a füléről. Ott állt az ajtóban, farmerban és kapucnis felsőben, tornacipőben, haját összekócolta a szél, mégis ő volt a világ legszebb létező személye Jungkook számára. Jungkook gyorsan magához húzta és szorosan átölelte. Csak szorította őt, sokkal jobban a kelleténél. Orrát megcsapta a vaníliaillat. Ha rajta múlik, örökké így maradnak, ám Taehyung halkan figyelmeztette, hogy túl szoros az az ölelés. Jungkook zavartan elengedte őt, tekintetét a padlóra szegezte, így nem láthatta, hogy a másik milyen boldogan mosolyog rá. Végül mégis ránézett, és beinvitálta Taehyungot az üzletbe. Annális inkább, mert kint esni kezdett. Becsukta az ajtót. Nagyon közel álltak egymáshoz ott az ajtó mellett, kezeik összeértek.
- Azt írtad, beszélni akarsz velem, hát itt vagyok - szólalt meg Taehyung.
- Igen - erősítette meg őt Jungkook. - Beszélnünk kell.
Jungkook beljebb sétált, Taehyung pedig követte őt. A pultot megkerülve az egyetlen szék mögé állt és kezeit támlájára tette.
- Leülsz? - kérdezte udvariasan, de Taehyung csak felpattant a pultra. Lábait összekulcsolta és kissé hátradőlve kezeivel megtámasztotta magát. Jungkook ezt látván helyet foglalt a székben. Szemben, de kicsit távolabb a másiktól. Nagyot sóhajtott. Hirtelen azt sem tudta, mit mondjon. Taehyung csak némán nézte őt. Alig láthatóan, de aprócska mosoly ült az arcán. Jungkook ezzel szemben nagyon zavarban volt, és Taehyung cipőjére szegezte a tekintetét, miközben összeszedte a gondolatait. Végül a másikra nézett.
- Őszintén szólva, eléggé össze vagyok zavarodva - kezdett hozzá. - Nem amiatt, hogy itt ülünk egymással szemben - magyarázta gyorsan -, annak nagyon is örülök...hanem azért, mert nem tudom, hogy hol kezdjem.
Taehyung ekkor bátorítóan rámosolygott, de mondani nem mondott semmit. Néhány újabb néma másodperc múlva Jungkook úgy döntött, belevág a közepébe.
- Miért hagytál el? - szegezte a másiknak azt a kérdést, ami fölött három éve nem bírt napirendre térni. Kint elkezdett dörögni az ég, bent pedig Taehyungon volt a sor. Lecsúsztatta magát a pultról, de kezeivel továbbra is kapaszkodott beléje. Aztán egykori szeretője szemébe nézve így válaszolt:
- Először is szeretném, ha tudnád, hogy addigi életem legnehezebb döntése volt az, hogy elmentem. Sokáig gyűjtöttem az erőt hozzá, és nagyon megszenvedtem, de akkor úgy éreztem, nincs más választásom. - Kis csend következett. Jungkook feszült figyelemmel nézte Taenyungot, aki így folytatta: - Azért mentem el, mert féltettelek.
Jungkook tágra nyitotta a szemeit. Hát mondjuk erre a válaszra nem számított. És nem is értette.
- Féltettél? - kérdezett vissza szemöldökét ráncolva. - És mégis mitől?
- Önmagadtól. És a világtól.
Jungkooknak további magyarázatra volt szüksége, bár sejtései voltak.
- Ezt hogy érted?
Az ég most már megállás nélkül dörgött, de ők ketten nem hallottak belőle semmit. Taehyung maga előtt összekulcsolta a kezeit, és úgy folytatta.
- Homoszexuális párkapcsolatban élni tudod, hogy nem könnyű ebben a világban. Sajnos. Nekünk, melegeknek, nincs más lehetőségünk, de neked van.
Jungkook saját önmeghatározásával kapcsolatos bizonytalansága a felszínre tört:
- De honnan tudod, hogy én nem vagyok meleg? - kérdezte szinte tudományos érdeklődéssel.
- Onnan, hogy én az vagyok - mosolygott Taehyung. - Te csak belémszerettél, és én véletlenül férfi vagyok. De bárhogyis, látod, egy hét múlva megnősülsz, tehát sikerült rátérned az úgynevezett helyes útra.
"Helyes útra" - ismételte magában Jungkook. - Micsoda álszent szókapcsolat! - gondolta melléje fejét ingatva. De aztán tovább lépett, ez nem az ő hibájuk volt.
- És önmagamtól miért féltettél? - kérdezte.
Taehyung kissé oldalra hajtotta szép fejét és lágy hangon folytatta:
- Jungkook-ah, téged a szenvedély irányít. Vagy szenvedéllyel csinálsz valamit vagy sehogy. De ez a benned lévő tűz pusztító erő is tud lenni. Láttam, ahogy harcolsz magaddal a szerelmünkért, és nem akartam megvárni, hogy ez a belső harc felemésszen. Azt gondoltam, hogy ha kapsz lehetőséget a választásra, az segíteni fog. Ha megismered egy nő szerelmét is, ha lesz lehetőséged arra, hogy családot alapíts, amire annyira vágytál, akkor fogod tudni, hogy mit akarsz. Amikor egymásba szerettünk öt évvel ezelőtt, még gyerekek voltunk. Nem ismertünk még semmit, csak egymást. Magam mellett tartani téged, elvenni tőled a legfontosabb éveket azért, hogy egy olyan kapcsolatban maradj, ami a világ egy része, és sajnos a nagyobb része számára elfogadhatatlan, nem lett volna fair. Ha ugyanúgy meleg lennél, mint én, az más lett volna. De nem vagy az. Azt éreztem és érzem most is, hogy úgy igazságos, ha ismersz minden lehetőséget, és utána te döntesz.
Jungkook, miközben a másikat hallgatta, elismerte magában, hogy Taehyung tűpontosan látja a dolgokat. És nemcsak, hogy látja, de meg is tudja fogalmazni azt, amit főleg csak érezni lehet. Nagyon büszke volt a másikra emiatt, de nem értette még mindig, hogy a problémákat miért nem tudták megbeszélni annak idején.
- És mindezt miért nem mondtad el nekem akkor? - kérdezte hát. Taehyung nem is gondolkodott el a válaszon.
- Mert szerelmesen azt mondtad volna, hogy csak engem akarsz. És nem gondoltál volna bele abba, hogy mindezzel együtt mi jár - magyarázta, de tovább is ment. - Én titkos kapcsolatban nem lettem volna képes élni, én elfogadtam, hogy bármit is teszek majd az életben, sokak számára mindig is csak "az a buzi" leszek. Ezt az árat kell fizetnem azért, hogy önmagam maradhassak. De ez csak egy dolog. Soha nem tudtam volna neked gyereket szülni se például. Bárcsak megtehettem volna! - mosolygott közbevetőleg, de nem jókedvében. - Te mindig a tökéletest kerested, de az élet mellettem korántsem lett volna az. Hát ezért mentem el, hogy választani tudj. És te választottál. Megszerettél egy csodálatos nőt, akivel felépíthetsz egy szép életet, valóra válthatsz mindent, amire vágytál, azokat a dolgokat is, amiket én nem tudtam volna megadni neked soha. És őszintén mondom, hogy örülök annak, hogy így alakult az életed. Te a legjobbat érdemled mindenből, Jungkook-ah, mert csodálatos ember vagy. Most is csak azért jöttem el hozzád, mert tudom, hogy magyarázatot vártál tőlem a három évvel ezelőtt történtekre, egyébként teljesen jogosan.
Ekkor Taehyung kis szünetet tartott. Tényleg sokmindent mondott, de nem volt biztos abban, hogy eleget.
- Remélem, kaptál választ a kérdésedre - tette még hozzá.
Jungkook számára nagyon is logikusnak tűnt minden, amit hallott, és nem utolsó sorban összevágott mindazzal, amit az utóbbi napokban megértett és tett ő maga. Bár Taehyung múlt időben beszélt róluk, ő érezte, hogy a kapuk még nyitva állnak. És be akart lépni rajtuk. Kezébe vette tehát a dolgokat. A szavak szinte ömlött belőle.
- Igen, értek mindent, azt hiszem. És most szeretnék én válaszolni. Azt mondtad, hogy megszenvedted, hogy elmentél. Én is. Idővel annyira rossz állapotba kerültem, hogy kénytelen voltam külső segítséget elfogadni. És tudod, ki segített talpra állni? A bátyjám. Persze elmeséltem neki a történetünket, és ő csak annyit mondott a végen, hogy sose hitte volna, hogy ilyen szerelem tényleg létezik a valóságban. Aztán megismertem Min Jee-t, aki valóban csodálatos nő. Az egyik kórházban rezidenskedett éppen, és tényleg karnyújtásnyira került nagyon sok olyan dolog, amiről álmodtam. Az életem szépen alakult, jól ment minden, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de mindeközben volt egy másik életem is. Csak az utóbbi napokban tudatosult bennem, hogy úgy viselkedtem, mint a férjüket a háborúban elvesztő feleségek: nem akartalak végleg elengedni. Miután elmentél, munķahelynek álcázva felépítettem magamnak egy helyet, ahol együtt tudtam veled lenni, hacsak szimbolikusan is, és féltékenyen őriztem azt a külvilággal szemben. Ez a kis bolt te voltál, az én biztos helyem. Aztán a véletlen találkozásunk után kristálytisztán világos lett, hogy mit akarok és mit nem akarok. Az összes ehhez kapcsolódó probléma pedig egyszerűen megoldandó üggyé változott, és eltörpült a hazugságokon alapuló normális életem tragédiája mellett. Ahogyan te mondtad: megízleltem a másik lehetőséget. És nem kell. Ebből következően nem vagyok többé vőlegény, és egy hét múlva esküvőm sem lesz.
Taehyung alig észrevehetően bólogatott, miközben a másikat hallgatta. A vége felé már sűrűn kellett pislognia, hogy nehogy kifussanak a szeméből a boldogság könnyei. Mindent hallott Jungkooktól, amit szeretett volna hallani. Három évet várt erre a pillanatra.
- És most? - kérdezte inkább csak a hallottak miatti gyönyör elnyújtása végett. És Jungkook nem okozott csalódást neki.
- És most már csak egy kérdésem maradt - tett egy lépést feléje. - Megtisztelsz azzal, hogy ismét a kedvesem leszel?
Taehyung elmosolyodott a boldogságtól.
- Ezer örömmel - felelte, miközben egy pici könnycseppet elmorzsolt az ujjai között.
Jungkook még közelebb lépett Taehyunghoz. Arcát a kezei közé fogta, és ugyanezt tette a másik is. Hüvelykujjaival finoman megsimította a bőrét, aztán lassan megcsókolta szerelmét.
- Soha többet nem engedlek el - suttogta.
- Én se téged - felelte halkan Taehyung.
A vihar végül nem tört ki. Nagy volt a felhajtás, villámlás, mennydörgés, de ahogy az a nyáron szokott lenni, hamvaiba hullott a fergeteg még mielőtt megszületett volna.