Kényszer Házasság (Levi x OC)

Ölelj még

Percekig ültünk így. Éreztem ahogy lélegzik. Néha gyorsabban, néha lassabban. Aztán egyszercsak elvált a homlokomtól és a vállamra hajtotta a fejét. A kezemet is elengedte és átölelt. Már szinte az ölében ültem. Olyan szorosan szorított, hogy alig tudtam levegőt venni, de nem szóltam. Az arcomat csiklandozták a hajszálai. Egyik kezemmel én is átöleltem a hátát a másikkal pedig a fejét kezdtem el cirógatni hátha megnyugszik. Most már hevesen vette a levegőt. A szíve szörnyen gyorsan lüktetett. Hallottam ahogy szipog. Sírt. Éreztem ahogy a forró könnyei átitatják a pólóm. Nem tudtam semmit sem csinálni. Csak türelmesem megvártam, hogy kiadja magából.

- Nem azért voltam mérges, hogy kint van az a kép mert kínos - szólalt meg miután elapadtak a könnyei - Hanem azért mert ez volt az utolsó kép amit é...édesanyám készített rólam mielőtt...

- Mi történt vele? - kérdeztem halkan. Az egész teste megremegett.

- Beteg lett... Rák. Sehogy sem tudták volna megmenteni. Én... Én alig múltam nyolc, mikor itt hagyott. Ezért mentem el innen nyolc évesen. Túlzottan fájt. A sarki fényt is mindig együtt néztük - elcsuklott a hangja. Megint folyni kezdtek a könnyei. Most már én is szorosabban öleltem. Miért érte ennyi fájdalom szegényt? Mosmár értem, hogy miért próbálja elnyomni az érzelmeit. Így biztosan könnyebb.

- Shhh! Itt vagyok! - suttogtam a fülébe lágy hangon. Levi ekkor felemelte a fejét és rám nézett. A szemei pirosak voltak és duzzadtak. Arcán még mindig folyt egy-két csepp. Felemelte az egyik hátamon tartott kezét és az arcomra emelte. Nekem is megeredtek a könnyeim ahogy hallgattam őt. Eszembe jutott mikor én is elvesztettem a nagyapámat. Levi letörölte a könnyeim. Mélyen a szemembe nézett. Én is elemeltem a kezem a fejéről, hogy megtöröljem az arcát.

- Le - nem tudtam befejezni a mondatot mert egy csókkal belém folytotta a szót. Annyira meglepődtem, hogy a kezem amit éppen emeltem a levegőben maradt. Az egyik keze az arcomon volt a másik a hátamon. Az államat finoman cirógatta. Finoman csókolt. Az ajkai iszonyatosan selymesek voltak. Mégközelebb húzott magához. Egy levegővételnyi hely sem maradt köztünk. Elfogyott a levegőm ezért egy pillantra kinyitottam a számat. Levi kapott az alkalmon és elméjítette a csókot. Az egész testem beleborzongott. Bele túrtam a puha hajába. Mire éreztem, hogy ő is megborzong.

Neki is elfogyott a levegője így el kellet válnunk. A homlokát megint nekem döntötte. Akaratlanul is megnyaltam közben az alsó ajkát. Mindketten lihegtünk. Az arcom teljesen vörös volt, ahogy Levi fülei is.

- Köszönöm, hogy mellettem vagy - mondta és még egy lágy csókot nyomott az ajkaimra.

- A szüleimnek köszönd. Ök küldtek ide - mosolyodtam el.

- Igaz. A feleségem leszel! Szóval csak is az enyém vagy! - mosolyodott el, aztán megint birtokba vette az ajkaimat. Olyan hirtelen dőlt nekem, hogy hátra borultam. Levi is jött velem így fölém került. Nem meg szakítva a csókot teljes testsúllyal rám nehezedett. Azt hittem összenyom. Lehet, hogy kicsi, de sok az izom rajta.

Elengedte a számat és ráhajtotta a fejét a melleimre. Párnakét használta őket. Én csak mosolygva kedztem el simogatni.
Ha csak egy pillantra is, de abba hagytam nyüszített egyet. Leírhatatlanul aranyos!

- Bááatyúúúss! - hallotuk meg Izabel hangját az ajtón túlról.

- Mi az? - morgott Levi a melleimbe.

- Még mindig mérges vagy? Ne legyél! Nem akartalak megbántani! - mondta és hallottam, hogy a könnyeivel küszködik.

- Nem sértődtem meg, de menj most el! - felemelkedett rólam és a csípőmre ült. Be fogtam a számat, hogy ne röhögjem el magamat.