Kényszer Házasság (Levi x OC)

Hadüzenet

Még úgy öt perces séta után elértünk egy ajtóhoz amit Levi ki is nyitott azzal a lendülettel. Miután bement, én is követtem a példáját.

Egy nagy, rendezett iroda tárult elém. Mind a két oldalsó falon könyves polcok amiken szépen, rendezetten sorakoztak a könyvek. Középen egy hatalmas valószínűleg tölgyfából készült asztal ami előtt két szürke fotel foglalt helyet.

Levi leült az íróasztal mögé és valami papírt kezdett olvasni. Én pedig a könyves polcokat kezdtem szemlélni.

Egyikünk sem szólalt meg, de nem éreztem, hogy kínos lenne. Kellemes csend volt.

Ezt a nyugodt pillanatot egy kopogás zavarta meg. Levi azonnal megadta neki az engedélyt, így az ajtó kinyílt és Reiner feje jelent meg mögötte.

- Bocsánat! Csak... - kezdte, de meg akadt mikor meglátott.

- Szia! - intettem, de rám sem nézve sietett Levi elé és egy mappát tett elé.

- Csak ezt akartam átadni! Viszlát! - biccentett egy aprót aztán szinte kirohant a helységből.

Értetlenül pislogva néztem az utána bezáródott ajtót.

- Mi van köztetek? - szólalt meg Levi a hátam mögül. Egy aprót nyeltem mielőtt megfordultam.

- Hát...Pár éve jártunk aztán szét mentünk. Most meg barátok vagyunk néha pár extrával - éreztem ahogy az arcom halvány pírt vesz fel.

- Tch! Ez elég gyerekes!

- Héj! Azt ne mondd, hogy neked nem volt tini szerelmed! Vagy én vagyok az első ,,barátnőd"? - tettem ki a nyuszi füleket.

- Semmi közöd hozzá! - hajtotta le a fejét.

- Mert? Petra féltékeny? - tettem keresztbe a kezem, de amint kimondtam meg is bántam. Levi villódzó szemekkel nézett rám és mire észbe kaptam már dühösen közeledett felém.

- Cs-csak...akkor m-mondtad mikor rémálmod volt! - próbáltam mentegetőzni miközben hátráltam.

Levi nem mondott semmit, csak fenyegetően közeledett én meg próbáltam menekülni, de a hátam pár lépés után a polccal találkozott. Ebben a pillanatban Levi is beért. Az egyik kezét megtámasztotta a fejem mellett így teljesen elvágta a menekülési esélyeimet.

Nem mertem felnézni rá. Mereven a földet bámultam és fejben már a temetésem részletein dolgoztam.

Levi csak állt előttem. Nem csinált semmit, csak kicsit szaporábban lélegzett. Bár nem láttam biztos voltam benne, hogy minden izma megfeszült. Nem éreztem magamon a tekintetét. Nem tudom hova nézett, de biztos nem engem nézett.

- L...Le...vi? - makogtam alig hallhatóan úgy két perc néma csend után. Mire egy hagos koppanást hallottam kicsivel a fejem fölülről. Bele verte a fejét a polcba?

- Nem hibáztathatlak téged! - suttogta, de mivel nem volt messze a fejemtől így én is hallottam.

- S-sajnálom. Nem kelletett volna, csak-

- LEVI! - csapta ki hirtelen valaki az ajtót. Ilyettemben ugrottam egy aprót aztán oda néztem. Tegnap estéről Erwin állt ott. A tekintetünk pont össze találkozott. A szemei nyugtalanságot sugároztak.

- Mit akasz? - szólalt meg Levi ellépve előlem és az ajtóban álló felé sétált.

Erwin nem mondott semmit csak megemelte a kezében tartott borítékot. Valami volt rá írva, de ebből a szögből nem láttam. Levi izmai újra megfeszültek aztán rám nézett.

- Most menned kell! - állt elém és a felkaromnál fogva elkezdett finoman, de határozottan az ajtó felé húzni engem.

- Mi történt? - néztem fel a hatalmas szőkére mikor mellé értünk.

- Reméljük, hogy nem kell megtudnod! - válaszolt helyette Levi és kilökött az ajtón. Mire bármit mondhattam vagy csinálhattam volna becsukta.

Bolygó méretű szemekkel bámultam a fából készült tárgyat. Mi lehet abban a borítékban? Mit nem kell megtudnom? Mi történik ebben a palotában?

Ezek és még sokkal több hasonló kérdés lebegett a fejemben. Mivel sajnos nem hallatszott ki semmi így inkább jobbnak láttam ha elmegyek.

Mivel a fejemben még mindig kérdések százai cikáztak így egy kicsit sem figyeltem a környezetemre. Ennek meg is lett az eredménye. Mégpedig, hogy neki mentem valakinek.

- B-bocsánat!

- Emma! Hát itt vagy! - szólalt meg Eren akinek neki mentem. A zöld szemei most rettentő idegesen csillogtak. Ennek is mi a baja?

- Igen. Nem tudod, hogy-

- Gyere! - ragadta meg a csuklóm és elképesztő tempóban kezdett el maga után húzni.

- Eren! Mi a franc ütött beléd? - kérdeztem a lábaimat kapkodva, de teljesen figyelmen kívül hagyta.

- Erehn! - hallottam meg Mikasa kicsit ilyedt hangját mire a fiú lefékezett én meg a hátának ütköztem.

- Áh! Meg van Emma! Hálisten! - vett észre engem.

- Igen. Szóval siessünk! - indult volna el megint, de kirántottam a kezemet a szorításából.

- Addig nem megyek sehova amíg nem magyrázzátok el, hogy mi folyik itt!

Mikasaék egymásra néztek aztán rám. Eren sóhajtott egy nagyot aztán megszólalt.

- Megtámadtak minket.

- Mi? - mindenre számítottam csak erre nem.

- Alig 10 km-re a palotától felrobbant egy épület és nem sokkal később jött egy hadüzenet Marlytől egy ellenséges országtól. Ezért azt a parancsot kaptam, hogy ki kell vigyelek az országból.

Teljesen lefagyva álltam. Nem tudtam mozdulni. Meg akarnak ölni? Miért? Mit akarnak? A hadüzenetet hozta Erwin? Ha engem ki kell menekíteni akkor Levit is? Vagy vele mi lesz? És Mikasával? Arminnal? Sashával meg a többiekkel? Miért történik ez?

- Emma! - fogta meg Mikasa a kezem és a szemembe nézett - Tudom, hogy ez most nagyon sok egyszerre, de igyekeznünk kell!

Csak engedtem, hogy húzzon maga után. Nem volt erőm ellenállni neki. Nem tudom mennyi ideig futottunk, csak arra eszméltem fel, hogy megálltunk. Kábán felnéztem és láttam, hogy egy sima fekete kocsi előtt állunk. Nem volt semmi pucc vagy extra. Biztos azért, hogy ne legyen feltűnő.

Mikasa kinyitotta nekem az ajtót én meg beszálltam. Hallottam, hogy valamit beszélnek Erennel, de nem tudtam kivenni, hogy mit. Annyit hallottam, hogy nyílik az ajtó. Oda néztem és egy jég kék szempárral találtam szembe magam. Levi.

- Nem lesz semmi baj - mondta gonodolom az arcomat látva és egy nagyon halvány mosolyra húzta az ajkait. Valahogy ez a gesztus teljesen megnyugtatott. A hatalmas félelem ami elárasztott most valahogy eltörpült.

Levi leült mellém aztán Eren a volán mögé, Mikasa meg az anyósülésen foglalt helyet. Elindultunk valahova ahol remélhetőleg biztonságban leszünk...