Hosszú idők óta ma reggel ébredek a legjobban. Kipihent vagyok és friss, pedig még csak reggel hét óra van. Nyolcra érkezik értem a taxi, ebbe az egy órába pedig még mindenképp be szeretnék sűríteni egy reggelit. Miután felöltöztem, elvégeztem a fürdőszobai teendőim, és vissza is pakoltam mindent a bőröndjeimbe, rendelek fel a szobámba egy kis tükörtojást baconnel. Talán ki kéne élveznem a mexikói ízeket, és valami tradicionális itteni reggelit kérni, de biztos vagyok benne, hogy a szigeten is lesz rá lehetőségem. Pár perc múlva meg is hozzák az ételt, így gyorsan megeszem, és sietek is le a recepcióhoz, hogy fizethessek, majd pedig elinduljak végre a taxihoz.
Június elseje van, így az idő már elég meleg, de mégsem annyira, hogy már szinte meg lehet sülni. Éppen ezért még úgy döntöttem, hogy egy hosszú fekete farmert veszek fel egy szürke Adidas pólóval. Ahogy kiérek a hotel elé, meg is látom a taxit, ami értem jött. Gyorsan beülök a rózsaszín-fehér kocsiba, és rögtön köszönök a sofőrnek. Ő nem igazán beszél angolul, én pedig nem tudok spanyolul, ezért az egész utat a rádiót hallgatva töltöm, miközben az ablakon keresztül bámulok ki. Nem érdekel, hogy négy és fél órát elvesztegetek az időmből, jó most így kikapcsolódni egy kicsit. Voltam már ugyan Mexikóban, de mindig elvarázsol. Sokan nem szeretik az országot a másik, sötétebb oldala miatt, de engem kenyérre lehet kenni, amikor meglátom a gyönyörű tengerpartot. A taxi megáll Acapulco szélén lévő kikötőnél. Sietve kifizetem az út díját, majd a bőröndjeimmel sétálok tovább a kis hajó felé, ami elvisz engem a szigetre.
- Buenos días, Mr. Tomlinson! - mosolyog rám a hajó előtt álló fiatal nő. Egy fehér ing van rajta fekete szoknyával, sötétbarna haját pedig egy copfba fogta. Úgy döntök, hogy még ha ismerem is a szavakat, amikkel köszöntött, nem próbálom meg visszamondani neki.
- Jó napot, hölgyem! - mosolyodom el én is.
- Hogy van ma? Tetszik önnek Mexikó?
- Jól vagyok, köszönöm. Mexikó csodálatos, itt pedig egyenesen mesés.
- Örülök neki. Roselle Hernandez vagyok - nyújtja a kezét, amit meg is rázok. - Fel is szállhat a hajóra, ha úgy gondolja.
- Köszönöm szépen.
- Segítsek a bőröndökkel?
- Dehogy is! Megoldom, hagyja csak - nevetek fel.
A hajó gyönyörű szép. Igaz, kicsi, de ezt a háromórás utat bőven kibírom itt. Mit kibírom, nagyon is fogom élvezni. Roselle elmondta, hogy ha szeretnék valamit, csak szóljak neki, és mindenben segít. Megbeszéltük azt is, hogy egy óra múlva, vagyis délután egykor hoz nekem valami ebédet. Most egy napozóágyon fekszem, és csak fürdőzöm a napsütésben. Jól gondoltam, legszívesebben levenném a hosszú nadrágom, de azért mégsem fogok egy alsóban flangálni a fedélzeten.
Az utazás harmadánál Roselle meg is hozza az ebédem. Két burritot kaptam, amit hálásan meg is köszönök. Őszintén szólva, még csak a Taco Bell-ben ettem ilyet, de ez sokkal jobb. A következő két órában már csak pihentem, hiszen most egy három hónapos munka vár rám.
- Nemsokára kikötünk - sétál hozzám mosolyogva a nő.
- Köszönök szépen mindent, Roselle.
- Ugyan már, semmiség - legyint zavartan.
Mikor valóban kikötünk, a kapitányhoz sétálok, akivel kezet is fogok, majd megköszönöm, hogy elhoztak ide. Az árát már előre kifizettem utalással, amikor lefoglaltam ezt az utat. A csomagjaim is lehozom a hajóról, és elköszönök a személyzettől. A sziget gyönyörű. Elképzelni sem lehetne szebbet. Olyan, mintha egy álomba csöppentem volna azzal, hogy itt vagyok. A kis járdán keresztül sétálok, hátha megtalálom a nyaralót. Az egész hely nem olyan hatalmas, én mégis mégis elképzelhetőnek tartom, hogy eltévedek. A távolban viszont meglátom a két házat, így megkönnyebbülve sétálok tovább arra.
STAI LEGGENDO
Rainbow Paradise - BEFEJEZETT
FanfictionBármelyik művész életében bekövetkezhet egy olyan időszak, amikor nincs ihlete az alkotáshoz. Nincs kedve, nincs olyan élethelyzet, ahonnan ötletet meríthet, vagy éppen a hely nem kedvező hozzá. Ez történt a huszonnégy éves Louis Tomlinsonnal, aki v...