Rainbow Paradise - BEFEJEZETT

2

Este tizenegy körül járhat az idő, a Nap már rég lement, helyette milliónyi csillag ragyog az égen. Eddig egy sort írtam a jegyzetfüzetembe.

"I get so lost inside your eyes"

Csak gondolkodom valami lehetséges folytatáson, vagy csak néhány szón, amik illenének hozzá. Nagyot sóhajtva mászok ki az ágyból, hogy a gitáromat megragadva sétáljak ki a tengerpartra. Csak a Hold világítja meg az egész szigetet, és a Csendes-óceánt, ami körülvesz. Csak leülök a puha homokba, és gyakorlásképp eljátszom az egyik régi dalom. Ezután csak véletlenszerűen pengetem a hangszert, miközben folyamatosan jegyzem le a hangokat, amiket játszottam. Fél óra múlva büszkén futom át a sorokat. Írtam egy alapot! Megkönnyebbülten fújok ki egy hatalmas adag levegőt, és érzek egy kisebb súlyt lekerülni a vállamról. Mégsem velem van a baj akkor. Még egyszer eljátszom az előbb megírt dalt, hogy egyben is meg tudjam hallgatni. Nagyon tetszik a hangzása. Szerintem a rajongóimnak is tetszeni fog.

- Nagyon menő, hogy tudsz gitározni - ül le mellém Harry. Nem várt érkezésére összerezzenek. - Bocsi, nem akartalak megijeszteni.

- Nem baj - rázom meg a fejem. - Hogyhogy itt vagy kint?

- Nem szoktam sokat aludni. Ilyenkor még bőven fenn vagyok. És te?

- Vonzott az óceán éjjel is. Nagyon szép.

- Melyik dalt játszottad az előbb? Csak a végét hallottam.

- Most csak úgy összevissza pengetek. Semmi konkrétat nem játszottam - hazudom rögtön.

- És tudsz valami dalt? Imádom a zenét. Vagyis... Nem kell ha nem akarsz, tényleg nem szeretnélek ezzel terhelni. Bocsánat, hogy megzavartalak.

- Nyugi, minden okés - mosolyodom el. - El ne menj! Ismered a Wonderwall-t az Oasis-től?

- Persze - néz rám amolyan "Ugye ezt még te sem gondoltad komolyan?"-nézéssel.

Mosolyogva játszom el neki, amit ő immár a homokban elterülve hallgat. Néha sóhajt egyet-egyet, de le sem veszi a szemeit a csillagokról.

- Apa imádta ezt a dalt - leheli az ég felé, ezzel megtörve a hosszú másodpercekig nyúló csöndet köztünk, miután befejeztem a dalt. Egy hirtelen gondolattól vezérelve mellé fekszem.

- Az én anyukám is ott van - mutatok fel az égre. - Csodaszép csillag lett.

- Sajnálom, Louis - fordítja felém a fejét.

Mosolyogva megrázom a fejem, és én is az eget kezdem figyelni.

- Gyönyörű a Hold - jegyzem meg.

- Szereted az asztronómiát?

- Az túlzás. Szeretem nézni az eget, amikor csak alkalmam van rá, de nem tudok szinte semmit a csillagászatról - vallom be.

- Kár. Azt hittem, majd mutatsz valami szép csillagképet.

- Hát azt sajnos nem tudok. De esetleg játszhatok neked még valamit.

Ezúttal kockáztatok, és az egyik dalom gitározom el neki. Amint meghallja a dalt, egy mosoly jelenik meg az arcán, amit nem igazán tudok hová tenni. Meg is állok, és felvont szemöldökökkel nézek rá.

- Ezt szerintem ismerem! Énekelni is tudsz?

- Hát... Azt szokták mondani - nevetek fel halkan.

- Akkor el is énekled?

Nagy levegőt veszek, és mindent számításba veszek, mielőtt Harry tudatára hoznám, hogy ki is vagyok valójában. A fiú kedves, és olyannak tűnik, akiben megbízhatok. Az a baj velem, hogy mindenkiben megbízom, ebből pedig születtek már problémák. Megrázom a fejem, mintha ezzel elűzhetném a negatív gondolataim, és énekelni kezdek. Vigyorogva nézek Harryre, aki most elnyílt ajkakkal bámul engem.